A mindennapi élet szempontjából fontos, gondolkodást igénylő feladatok terén jelentős sikert érhetnek el azok, akik rendszeresen jógáznak. Náluk az agyi tevékenység mérhetően erősödik – jelentik a kutatók. Egy új vizsgálat szerint a hatha jógát nyolc héten keresztül hetente háromszor gyakorlók jelentősen javították a korábbi kognitív eredményeiket. Vagyis a megismerésre vonatkozó, a gondolkodáson alapuló teljesítményüket.

jóga hatásai kutatás meditáció
Az agy tevékenysége jól serkenthető jógával

 

Megismerési és gondolkodási tevékenységek 


Kognitív képességeink befolyásolják cselekedeteinket. Mi tartozik ezek közé a készségek közé? A megismerési és gondolkodási tevékenységek, tehát többek között a nyelvismeret, a számolás, a figyelem, a megfigyelőképesség, az emlékezet. 

Az emlékezet és a gondolkodási funkciók fejlesztése nemcsak fiatal korban nélkülözhetetlen. A diákok számára a vizsgaidőszakban, a dolgozóknak a munkahelyi kihívások kapcsán különösen fontosak. Intellektuális teljesítőképességünk idővel változhat. Mindenki szeretné megelőzni a felnőttkori demencia kialakulását, az értelmi, figyelmi és emlékezeti funkciók csökkenését. 

A jóga így erősíti az agyi tevékenységet


A legújabb kísérletek is bizonyítják a jóga kedvező hatásait. 55 és 79 év közötti felnőttek vettek részt abban a kísérletben, melyben az egyik csoport a jógaórákon vett részt, mialatt a többiek a jóga helyett nyújtási és tonizáló gyakorlatokat végeztek.

Az elme és az agyműködés

A nyolcadik hét végén a jóga csoport tagjainál gyorsabb és pontosabb volt az információ felidézése, az emlékezés és a mentális rugalmasság, mint a beavatkozás előtt. A nyújtó és tonizáló csoport a kognitív teljesítményben nem mutatott jelentős változást. A csoportok között tapasztalt különbségek nem a kor, a nem, a társadalmi helyzet vagy más demográfiai tényezők által létrejött különbségek eredménye, jelentette a kutatócsoport.

 
A koncentráció gyakorlásának ereje


Korábbi tanulmányok szerint a jóga azonnali pozitív pszichés hatásokat okozhat a szorongás, a depresszió és a stressz csökkentésével. A hatha jóga egy ősi spirituális gyakorlat, amely magában foglalja a meditációt és a koncentrált légzést, miközben az egyén egy sor stilizált testhelyzeten halad át – mondta Neha Gothe, aki az Illinois Egyetem kineziológiai és egészségügyi professzora. – A meditációs gyakorlatokkal járó fokozott tudatosság csak egyike a lehetséges mechanizmusoknak, emellett a meditáció és a légző gyakorlatok csökkentik a szorongást és a stresszt, ami viszont javítja a pontszámokat bizonyos kognitív teszteken.

A hatha jóga megköveteli a koncentrált erőfeszítéseket a pózok megtartására, a test irányítására és a lélegzés szabályozására. A jóga szerves része a meditáció is, mindez együtt olyan eredményekhez vezet, melyek a jógaórákon kívüli helyzetekben is megmutatkozik. Megteremti a figyelem fenntartásának jobb képességét.

A 20-25 perces jóga stimulálja az agy működését közvetlenül a gyakorlatok végzése után.


A kutatók beszámoltak arról, hogy a hatha jóga foglalkozás jelentősen javította a résztvevők gyorsaságát és pontosságát a memóriát igénybe vevő feladatokban. Tesztelésekor két agyi funkció kedvező változását mutatta. Egyrészt a koncentráció fenntartását, lankadatlanságát, másrészt az új információk megszerzésének, megtartásának és felhasználásának képességét. A résztvevők a jóga gyakorlat után sokkal jobb eredményt értek el, mint a mérsékelt vagy erőteljes aerob gyakorlást követően, amikor 20 percen keresztül jártak vagy futottak a futópadon. Az új eredmények a Journal of Physical Activity and Health című kiadványban szerepelnek.

Kapcsolódó cikkek