júl 26

Dan Abramson jóga katonái a béke szimbólumai

Dan Abramson kis zöld hadsereget gyártott, jógázó katonákat. A gyerekek műanyag katonái helyett ez a békés csapat különféle ászanákat mutat be. Nem csak a jógára inspirálnak, egyben a béke szimbólumai is. Mintha A békés harcos útja című világhírű könyv szereplői lennének.

erőszakmentesség hírességek pozitív gondolkodás
Dan Abramson jóga katonái a béke szimbólumai


Sokan, sokféleképpen szeretnék felhívni az emberek figyelmét a jóga testi-lelki előnyeire. Dan Abramson, amerikai vállalkozó hátsérülése miatt kezdett jógázni. A jóga megváltoztatta az életemet, minden embernek ajánlanám – mondta. A klasszikus harcos póz fegyverrel a kézben ábrázolja a katonákat. Nem így Abramson kis egyenruhás figurái! Ők a különféle jóga-ászanák bemutatói, a béke szimbólumai.

Dan Abramson meg akarta ismertetni a jógát azokkal is, akiknek a jógázás csak a hippik gyakorlata. Egy macsó katona formáját használta fel, hogy a férfiak számára is elfogadható legyen: a jóga nem függ semmilyen anyagi korláttól. Nem „női sport”. A jóga a békés harcos útja, a belső küzdelem eszköze lehet.

A békés harcos 

A jógázó katonák kapcsán nem lehet elkerülni A békés harcos útja c. könyvet. Ez a nemzetközi bestseller és a belőle készült világhírű film, Dan Millman világbajnok atléta igaz történetén alapul. Annál is inkább említeni kell, mivel a szerző maga is jógázott. Többek között Indiában is tanulta a jóga tudományát.

erőszakmentesség hírességek pozitív gondolkodás
Dan Abramson jóga katonáival

Más edzők ugratták, mert abban az időben egyfajta furcsaságnak tartották a jógát.

„Hallottam pletykákat, vannak olyan sportolók, akik meditálnak verseny előtt!”

– mondták. Kíváncsian várták a választ, valami olyasmit: én is. Ehelyett azt hallották:

„Persze, hogy nem! Én a verseny alatt meditálok.” 

  
Dan Abramson, a namaste őrmester


Fejenállás, meditáció vagy kobra-póz, többek között ezek a különleges játék katonák mozdulatsorai. Abramson azt állítja, hogy minden katona a jóga póz helyes testtartását mutatja be, ami azt jelenti, hogy tökéletes ajándék kezdőknek is.

Azért készítettem a különös figurákat, mert úgy gondoltam, ez a jóga iránti figyelem felkeltésének egy hatásos módja – magyarázta videóján. – Emellett szerettem volna egy erőszakos játékot békéssé változtatni.

Remélem, az emberek elmosolyodnak, ha látják ezt a játékot, és talán abban a pillanatban megszűnnek a téves feltételezések azzal kapcsolatban, hogy milyen emberek tornáznak vagy jógáznak – nyilatkozta Abramson. – Mivel a jóga mindenki számára ajánlott, ez messze túlmutat azokon a közhelyeken, hogy csak egy sovány, jómódú lány végezheti.

Mindenféle ember részesülhet a jóga szilárdságában és lényegi tartalmában. Remélem, azok, akik látják a jógázó harcosokat fontolóra veszik ezt, és tesznek egy próbát. 


 A béke szimbólumai


A béke emblémájának általánosan elfogadott jelképe a galamb és a békejel. Talán ezért lett rövid időn belül sikeres Dan Abramson, aki egy ellentétre épített: számára a béke szimbólumai a jógázó katonák.

erőszakmentesség hírességek pozitív gondolkodás

Abramson hangsúlyozni akarta, hogy mennyire fontos a belső fegyelem, a meditáció és a relaxáció. Üzenete a háborús veteránoknak is szól, akik nehezen tudják feldolgozni sokkoló élményeiket. Így lett a kis zöld katona olyan férfi ikon, mely a békét szolgálja.

Dan Abramson fotói bejárták a net különféle portáljait. Ezeket a katonákat nevezhetjük igazi békefenntartóknak. Békeszimbólumok. Mindenhol úgy utalnak rájuk, mint jelképekre: a spirituális jóga alakjaira. Arra bíztatnak, hogy az előrelépés érdekében ne környezetünkkel, hanem önmagunkkal vegyük fel a harcot.
 

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

jún 21

Ezért jógázik a magyar

Hiánypótló felmérést készítettünk, amelyben a magyarok jógázási szokásait és motivációit vizsgáltuk. Az eredményeket a június 21-i nemzetközi jóganap alkalmából tesszük közzé. A kutatást az India Klub Alapítvány nevében Dr. Gyurok János szociológus (PTE) és Szabó Szilvia Jógamájá vezető jógaoktató szakmai felügyeletével történt. A felmérés eredményeihez készült infógrafikák és a szöveg a forrás megjelölésével szabadon felhasználhatók.

egészség pozitív gondolkodás jóga hatásai

Tények és előzmények

A nyugati civilizációkban is egyre nagyobb szerepet kap a jóga az egészségmegőrzés, a szabadidő eltöltés, valamint a test és a lélek összhangjának kutatása kapcsán. Számos könyv és más jógát népszerűsítő kiadvány jelent meg a nyugati világban. Hazánkban a klasszikus jóga szakirodalomnak számító Baktay Ervin, Selva Raja Yesudian, Weninger Antal munkái a legkiemelkedőbbek.

Napjainkban a magyar emberek egészségi állapota Európában a legrosszabbak közé tartozik. A jóga fontos szerepet tölthet be az országos egészségmegőrző programban. A jóga több évezredes tudomány, ami a testgyakorláson túl még számos területre kiterjed. A nyugati civilizációban, a köztudatban egyfajta gimnasztikaként szerepel, de sok esetben keresik terápiás lehetőségként különböző fizikai és mentális problémák megoldására is. Eredetileg a jóga életmód preventív célt szolgált.

A hagyományok szerint a jóga teljes rendszerének gyakorlásával megelőzhető a betegségek kialakulása. Harmonikus, kiegyensúlyozott életet eredményez. Felmérésünk az interneten keresztül kérdőíves, önkitöltős formában zajlott. Azt a célt szolgálta, hogy átfogóbb képet kapjunk a jógaoktatással kapcsolatos néhány meghatározó változóról.

A felmérésbe több megyét és a fővárost is bekapcsoltuk, kérdeztünk fiatalokat és idősebbeket, férfiakat, nőket, alacsonyabb és magasabb iskolai végzettségűeket, falvakban, városokban, tanyákon élőket. A mintában közel 600 ember adott választ, a kapott információk anonimek, melyeket szakmai célokra használunk fel. A kutatást az India Klub Alapítvány nevében Dr. Gyurok János szociológus (PTE) és Szabó Szilvia Jógamájá vezető jógaoktató szakmai felügyeletével zajlott.

A jóga inkább a nőké vagy a férfiaké?

A megkérdezett adatközlők közül 546-an küldték vissza a kérdőívet. Az adatközlők döntő többsége nő. A felmérésünkben szereplők közül 82,8% tartozik a női nemhez. Ez egy olyan fontos adat, ami alapján következtetni lehet a jógával kapcsolatos férfi-női részvételre. Érdekes jelenség a nemek arányának átfordulása, mert a jóga eredeti tradíciójában a férfiak gyakorolták a jógát.

Mely korosztály a legnyitottabb a jóga iránt?

Nagyon érdekesen alakult a jógázással kapcsolatos korcsoportos lebontás. Az 546 válaszadó közül legnagyobb arányban (14,3%) az 50-55 éves korcsoportba tartozók kerültek. Őket 14%-kal a 45-50 évesek, majd 13,4%-al a 40-45 évesek követik. Ezekből az adatokból egyértelműen az látszik, hogy a jógázók legnépesebb táborát a középkorúak alkotják.

E tekintetben lényeges eltérések nincsenek a három középkorúhoz tartozó csoport között. Őket a 20-25 évesek követik 12,8%-kal, de a 15-20 évesek is 10% körüli arányban képviseltetik magukat. Ebből arra lehet következtetni, hogy a fiatal generációk érdeklődése is komoly elemként jelenik meg a jógaoktatással kapcsolatosan. Jelentősnek mondható az idősebb (65 felettiek) korosztályhoz tartozók aránya is. Ez egy olyan jelzőszám, amelyből kitűnik, hogy komoly érdeklődés van a jógaoktatással kapcsolatban az idősebb korcsoportoknál is.

A jóga az örökké tanulás művészete

Az adatközlők döntő többsége, 67,1%-a felsőfokú, főiskolai vagy egyetemi végzettséggel rendelkezik. Őket 27,2%-kal a gimnáziumot végzettek követik, majd a szakmunkás, szakiskolai és általános iskolai végzettségűek következnek. Megállapíthatjuk, hogy a jóga iránt érdeklődők vágynak a továbbtanulásra, személyes fejlődésre. Erre látnak lehetőséget a jógában is.

A kapott adatok nagyon egyértelműen jelzik, hogy a jógázás elsősorban a magas iskolai végzettségűek tevékenységi körébe tartozik. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a jógázás a felsőfokú végzettségűek kiváltsága lenne, de azt jól jelzi, hogy a jógázás egy sajátos életmódhoz, életvitelhez, életfilozófiához is köthető tevékenységként jelenik meg.

Az alacsonyabb iskolai végzettségűek talán kevesebb információval rendelkeznek a jóga hatásáról, szellemiségéről, lelkiségéről. Az ilyen típusú tevékenységek sokkal kevésbé részei a mindennapjaiknak, mint a magasabb iskolai végzettségűeknél.

Valószínű, hogy ebben a divatnak is szerepe van, így a jógázás inkább része a magasabb iskolai végzettségűek divatkövetésének, mint ahogyan ez az alacsonyabb iskolai végzettségűek körében megjelenik. A megkérdezettek fele szellemi foglalkozású, ami szintén az életmód szerinti érdeklődést támasztja alá, nyitottabbak a szellemi foglalkozásúak akár a jóga filozófiai, szellemi tanításai iránt is.  

A jóga nem csak a nagyvárosiak hóbortja

Előzetes hipotézisünknek megfelelően az 546 válaszadó valamivel több, mint a fele (52%) Budapesten, vagy a főváros közelében lakik. Ugyanakkor szinte minden más megye lakói is képviseltetik magukat a mintában.

Zala, Heves és Bács-Kiskun megye a többi megyénél valamivel nagyobb arányban jelenik meg az általunk elkészített kördiagramban, képviselőik a többi megyénél nagyobb reprezentációt mutatnak a többi megyéhez képest. egészség pozitív gondolkodás jóga hatásai A lakóhely, település tekintetében 6 kategóriát állítottunk fel. A válaszadók többsége, 40,3%-a budapesti lakos. A középvárosok népessége, a megkérdezettek közül 18,9%-os arányban, a nagyvárosok lakói pedig 15,9%-kal képviseltetik magukat. Nem volt olyan településtípus, akiknek a képviselői ne jelentek volna meg a mintában. Figyelemre méltó a kisvárosok 15,2%-os reprezentációja, de az 5 ezres népességszám alatti települések 9%-os aránya is meglepetést okozhat.

Egyre többen és rendszeresebben jógáznak

A legtöbb válaszadó heti rendszerességgel jógázik.  A szabadidő felhasználása szempontjából ez komoly vállalás. Ha az eredeti tanításokat és a preventív hatásokat nézzük, a rendszeresség fogalma alatt a jógi a napi szintű gyakorlást érti. egészség pozitív gondolkodás jóga hatásai Kérdőívünkben rákérdeztünk arra is, hogy az adatközlő mióta jógázik. A megkérdezettek 46,2%-a 0-3 éve jógázik, és ezzel ők jelennek meg a legnagyobb arányban. 17%-os arányban képviseltetik magukat a több mint 10 éve, majd tőlük nem sokkal elmaradva a 4-6 éve jógázók követik 18,9%-kal. A 6-10 éve jógázók reprezentációja 10,4%-os, és azok, akik az adatfelvétel idején nem jógáztak, de a közeljövőben szeretnének 7,5%-kal jelennek meg a mintában. egészség pozitív gondolkodás jóga hatásai A válaszadók többsége heti rendszerességgel jógázik.  Az összes válaszadó 59,3%-a hetente 1-2 alkalommal, a naponta jógázók 24%-os arányban képviseltetik magukat. A havonta 1-2 alkalommal jógázók reprezentációja 7,9%, és azok, akik nem jógáznak, de szeretnének 8,8%-os arányt képviselnek.

Miért jógáznak a magyarok?

Felmérésünkben kíváncsiak voltunk arra is, hogy a megkérdezettnek mik a jógatanulással kapcsolatos motivációi. A legtöbb esetben az egészség, a fizikai és mentális jó közérzet kialakítása a fő motiváció. Ebből is látható, hogy a jóga a köztudatban elsősorban egészségmegőrző mozgásformaként jelenik meg. egészség pozitív gondolkodás jóga hatásai

Legöbben egészségmegőrés céljából jógáznak | Forrás: InboundJoga.hu

Az oszlopdiagramok jól jelzik, hogy a jógatanulással kapcsolatos legfontosabb motiváció az egészség megőrzése. Az életmódváltás, gyógyulás és a stressz kezelés, relaxáció közel hasonló arányban szerepel a mintában. Fontos a jógaoktatásban a közösséghez tartozás és a spiritualitás is.

Az arányok e tekintetben is közel hasonló tendenciákat mutatnak a válaszadók többségénél. A kikapcsolódást az életmódváltás követi ebben a fordított sorrendben, azaz a válaszadók legkevésbé életmódváltásnak és kikapcsolódásnak tekintik a jógatanulást. Nyilván lehetnek, és bizonyosan vannak is más motivációs bázisok is, de a válaszokból arra lehet következtetni, hogy a megkérdezettek többsége elsősorban az egészséggel, a – fizikai és lelki egészséggel – összefüggésben keresi és találja meg a jógázással kapcsolatos inspirációt.

Ennyit költünk jógára

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a megkérdezettek mennyit fordítanak évente a jógával kapcsolatos tevékenységekre. Ebben az esetben is zárt kérdés formájában kértük az adatközlőket a válaszadásra. Nyolc kategóriát állítottunk fel a kérdés kapcsán. A megkérdezettek 23,5%-a 500 és 10 000 Ft között költ jógával kapcsolatos tevékenységekre. Ebben a sajátos sorrendben 20,3%-ot képviselnek azok, akik 50 000 Ft felett költenek, őket 13,6%-os arányban a 20-30 ezer forintot költők követik. egészség pozitív gondolkodás jóga hatásai A megkérdezettek 87,3%-a anyagilag is költ a jógázásra, ez valószínűleg a korábbi válaszokra is visszavezethető, miszerint magasabb végzettséggel rendelkezők érdeklődnek leginkább, tehát valószínűleg módjukban áll. A százalékos arányok tekintetében a válaszadók 12,8%-a azt válaszolta, hogy semmit nem költ a jógával kapcsolatos tevékenységre.

A megkérdezettek 9%-a 30-40 ezer forint között költ, 7,6%-a pedig 40-50 ezer forint között költ a jógával kapcsolatos tevékenységekre, tanfolyamokra, könyvekre, cd-re, füstölőkre és egyebekre. A válaszokból elég nagy szóródást látunk, de látjuk azt is, hogy a megkérdezettek döntő többsége 87,3%-a anyagilag is áldoz erre a tevékenységre. Amennyiben ezt összevetjük a foglalkozással, lakóhellyel, iskolai végzettséggel akkor igazolni látjuk azt az előfeltevésünket is, hogy a jógázók anyagilag is motiváltak, és többségüknek módjában is áll a jógával kapcsolatos anyagi kiadásokra.

Összességében elmondhatjuk, hogy a kiküldött 2000 kérdőívet 546-an küldték vissza. Ez a mintában szereplők több mint 25%-a. Fő célkitűzéseinkre, hipotéziseinkre választ kaptunk. Adatfelvételünk során tudományos módszereket és elveket alkalmaztunk, és megfogalmazásainkban a közérthetőségre törekedtünk. Szándékunk az volt, hogy a felmérésünk révén képet kapjunk a jógázók szokásairól, valaminta jógaoktatással kapcsolatos néhány fontos dologról, tényről.    

Kacsolódó cikkek

Tovább olvasom

máj 06

A magyar jóga ragyogó lámpása

Ki gondolná, hogy a magyar jóga a szépirodalomba is beférkőzött? Ráadásul az előző korszakban, méghozzá a délszláv magyar irodalomba. Tamkó Sirató Károlynak ugyanis a jóga segített legyőzni súlyos betegségét. József Attila-díjas költőnk attól kezdve a magyar jóga rendíthetetlen híve lett. Gyermekversei hozták meg neki a hírnevet. Azt kevesen tudják, hogy jógaiskolát is nyitott. Évtizedekig tanított, cikkeket írt a jógáról. Közben megtanult szanszkritul. Eredetiben idézte a Mahábháratát.

A vajdasági magyar jógi először jogot tanult

hírességek pozitív gondolkodás egészség
Tamkó Sirató Károly: a magyar jóga egyik lámpása. Talán a legkedvesebb.

Jogot tanult, majd 1930-ban Párizsba ment. 6 nyomorúságos év lett csak a nagy reményekből. Súlyos betegen jött haza, végtagjai szinte alig mozdultak. Az életrajzában azt olvashatjuk, hogy miután megismerkedett a jógával, az mentette meg az életét. Igaz. Attól fogva Tamkó Sikaró Károly hitte és hirdette, hogy a jógának köszönheti csodával határos gyógyulását.


1945 után vigyáznia kellett a jóga népszerűsítésével. A hatalom szemében a jógázók gyanús emberek voltak. Tamkó Sirató mint költő háttérbe szorult, mégis tanított. Jóga-iskolájában számos diák megfordult. 

A magyar jóga fordulata


A hetvenes évekre már itthon is nyíltan beszéltek arról, hogy a jóga az egészségmegőrzés eszköze. Mivel orvosok, pszichológusok mondták, már elhitték mások is. Az ősi indiai gyógymód több ezer éves tapasztalatai találhatók meg a jógában. Tamkó Sirató még közel negyven évig élt egészségben, holott a jógázós korszaka előtt az életéért aggódtak. Példája is bizonyítja, hogy a jóga bármely korban segíti a komoly gyakorlót.


Feljegyezték róla, hogy a jóga révén rendkívül mozgékonnyá vált és ezt szerette is fitogtatni. Még a szerkesztőségben is előfordult, hogy ha valaki megkérdezte: „No Károly, tudsz-e még fejjel lefelé verset mondani?” – azonnal készen állt rá. Pontosabban kézen állt, és így szavalt el francia vagy régi szerb verseket.

Mahábhárata a magyar jógaiskolában 


Tamkó Sikaró Károly amikor elkezdte a jógatanulmányait, komolyan elmerült annak bölcseleti tanításában is. Mellesleg ehhez megtanult szanszkritul. Nemcsak az egészségőrző mozgást vagy a légző technikát tanította. A Mahábháratáról is beszélgettek. Iskolája akkoriban ritkaságszámba ment, de divatosnak is számított.


Tamkó Sirató Károlyt szép lassan a költészet terén is hagyták érvényesülni. A nagyközönség számára azonban ő gyermeklíra nagy újítója. Tengerecki Pál vagy Bőrönd Ödön mindenkinek közös ismerőse, aki szereti a gyerekverseket. Az Eszkimóka és a Darázs-garázs is feledhetetlen. Számos versét neves előadók zenésítették meg. E témához azonban jobban illik a jógáról írt híres verse:

Egészség-szózat a WHO-hoz és mindenkihez

I. 
UREMIA! 
MESZESEDÉS! 
RÁK! 
És a TÖBBIEK! 
Az Orvos-Mythologia ugrásra kész NAGY FENEVADJAI! 
Eszik az embert hogy halálra falva önmagukat 
s z á z e z e r s z e r   i s   f e l t á m a d j a n a k ! 
Rosszlakás vizesér foghiány 
negativföldáram túlteher stress 
sorscsapások alkoholrabság...! 
Embervezérek 
Ma prófétái! ORVOSOK! 
kik már annyiszor any- 
nyin segítettetek: 
N E H a g y j u k e l a z e m b e r t ! 
Hisz mindez: - h i b a! 
 Agykapcsolás-hiba! 
 Terv-csőd! 
Sejtek téves reakciója! 
Hisz az A B S Z O L Ú T E G É S Z S É G adva van! 
E l r e j t v e . M é l y e n . 
Bányásszuk hát ki! 
É n 
(betegségek lerágta csonk) 
naivan és diplomátlanul 
könyörgöm: 
dolgozzuk ki 
az aktív megelőzés életmód elvét 
Légzés szabályait 
és 
építsünk rá 
új életritmust 
ép-ész-házakat 
új várostömböket nyitott mellel az égnek! 
Mindenkit 
megmenteni 
jól tudom 
  nem lehet! 
De addig is, amíg beérik 
a Mi boldog országunk 
a W H O - O R S Z Á G 
ha csak 10-20% is mentesül 
a szenvedésektől 
az egyészségre meddőn sóvárgók közül 
-  ó r i á s  m u n k á t  v é g e z t ü n k !
II. 
Hányan hordozzák magukban 
némán 
a fájdalmakat! 
Rendben. 
Én megtanultam tőlük 
a szenvedések ajkharapását. 
De mit kezdjünk a fájdalommal mikor ép ellene küzdünk?! 
Én az egész emberiség épülete vagyok, melyet úgy lyuggatnak át- 
meg-át a szenvedések, mint vályogfalakat a patkányjárás!
Én azt szeretném: 

KÖZPONTI IDEGRENDSZER 
rugalmas fegyelme alatt 
maradjon mindenki egészséges 
aki egészségesnek született! 
É s 
tökéletes anyagcserével 
automatikusan hárítson el 
minden fájdalmat, minden szenvedést 
sejt-tévedést, rossz kód-forgást 
hibás DNS-forgást! 
Mindnyájunk nevében 
kiáltom-kérem-esdem: 
O R V O S O K ! 
E M B E R E K ! 
Aktív megelőzést! 
Önbiztonságot mindenkinek!
Jól végzett egészség-jógával! 
Méhpempővel! 
Tűszúrásokkal! 
Vagy 
ha 
bárki 
akárki 
jobbat 
tud 
robbanjon 
elő: 
- a z z a l ! 
 
Széchenyi-hegy, 1973. július 

Tamkó Sirató Károly Önemgváltás című verse a költő eredeti gépiratának másolata.

hírességek pozitív gondolkodás egészség
Forrás: Önmegváltás - A Kőrösi Csoma Sándor Intézet Közleményei, Budapest, Vol. V. Nos. 13-14., 1976/3-4., 66. oldal 
[A költő gépiratának fakszimiléje.]

A magyar jóga világában okozhat meglepetést a magyar szépirodalom. A Jóga Tippek csapata ezzel a szerény emlékezéssel hajol meg a magyar irodalom egyik remekírója, Tamkó Sirató Károly előtt, aki a magyar jóga egyik fontos lámpása. 

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

márc 30

  Jóga keresztény szemmel

A keresztények gyakorolhatják-e a jógát?  A jóga keresztény szemmel? Furcsa kérdések. Úgy tűnik, mintha napjainkban az intézményes vallás csökkenne, ugyanakkor teret nyer az „alternatív lelkiség”, vagyis az egyéni útkeresés.  Akik valóban ismerik a jóga filozófiáját, tudják, hogy a jóga is lehet eszköz az ember és Isten közötti összeköttetésben.  Ez nem függ egyetlen vallástól sem, de bárki gyakorolhat jógát hite szerint is. A jógának ezt a tulajdonságát Nyugaton kevesen keresik, a többség leginkább az egészségmegőrzésre koncentrál. Mégis időről-időre felvetődik az a bizonyos kérdés.

filozófia kutatás pozitív gondolkodás vallás
Nem létezik jóga kersztény vagy hindu formában, hiszen a jóga nem vallás. Hát akkor mi? Életmód, önmegvalósítás. És természetesen spiritualitás, ami pedig nem vallás. A vallás csupán egy esztöz a spiritualitás gyakorlására. Akárcsak a jóga.

A keresztények gyakorolhatják-e a jógát? Ilyen kérdést csak az tesz fel, aki nagyon keveset tud a jógáról, és azt is hozzá hasonló embertől hallotta. Vagy olyan személy, aki ráadásul még bizonytalan is a hitében, s fél, nehogy elveszítse azt. Sőt találkozhatunk olyan – szerencsére nagyon ritka – együgyű megjegyzéssel is, hogy a jóga sátáni dolog. Ez utóbbira még csak felelni sem érdemes, de maga a kezdő kérdés mégis válaszra vár. 

Létezik-e keresztény jóga? 


A jóga több szinten is művelhető. Van, aki csupán az alapokkal akar megismerkedni, mert vigyáz az egészségére. Joga van hozzá, ez is nagyon helyeselhető cselekedet.


Ugyanakkor a jóga ősi, indiai hagyományai nem csupán testmozgásról beszélnek. Az ászanáknak komoly hatásuk van a belső szervekre, sőt az elme koncentrációjára is. Ezután még tovább lehet lépni. Attól függően, hogy a gyakorló mennyire komolyan akar elmerülni a jóga spirituális lényegében.

filozófia kutatás pozitív gondolkodás vallás

Egyértelmű, hogy a jógának különféle szintjei léteznek, de a legkezdőbb minőség is sokszoros egészségügyi előnnyel jár. A meditatív és spirituális mag csupán azok számára tárul fel, akik ezt tűzik ki célként. A többi jógázó megmarad a „csak” testi egészség alapvető eredményénél.

A nemzetközi jóganap olyan világraszóló esemény volt, amely összefogta az embereket. Örömteli esemény, ami ráadásul az egészségmegőrzés szempontjából is csak elismerést érdemel. Mégis voltak olyan elvakult, szűklátókörű emberek, akik hitelvi alapon kritizálták.


Sajnos mindig voltak fanatikus prédikátorok, akik feljogosítva érezték magukat, hogy hitük védelmében akár el is pusztítsák a más lelki utat kereső embert. Gondoljunk csak az inkvizícióra vagy a vallásháborúkra – de szerencsére mindez már csak történelem. 

Ma már számtalan orvos ajánlja betegének a jógát. Mert mi volna a baj azzal, ha valaki:

  • önkontrollt gyakorol,
  • ha fókuszál a feladatára,
  • ha egészsége érdekében a több ezer éves múltra visszatekintő, garantáltan hatásos mozgást tanulja, gyakorolja,
  • ha jógaórára megy, nem pedig bulizni,
  • ha megérti, hogy a test csak eszköz, de van magasabb rendű cél is,
  • ha toleranciát gyakorol, más kultúrák tiszteletét megtanulja.
  • Mi volna a baj mindezzel?

  
Jóga keresztény szemmel


A fő probléma az, hogy sokan nem ismerik, mit jelent a keleti lelkiség, hiszen rengeteg ága van. Megtalálható a legtisztább istenszeretettől az anyagi javakért való imádkozáson át a mágiáig minden. No, de a kereszténység, mint gyűjtőfogalom is magába foglalja mindezt.

A tiszta istenszeretet jézusi tanítását, vagy az anyagi javakért, házért, jó házasságért, a gyermekem sikeres vizsgájáért stb. való könyörgéseket, melyeket Istennek és különféle szentjeinek címeznek. Sőt pénzadományt is felajánlanak, hogy mindez teljesüljön. Bizony nyugaton is vannak szellemekkel, démonokkal foglalkozó papok, akik erről könyvet írnak, erről tanítanak.

A különbség az, hogy a jógát gyakorló vagy a keleti filozófiát ismerő ember nem háborodik fel ilyesmin. Még csak nem is mosolyog lekicsinylően, mert tiszteli a másik ember hitbéli meggyőződését. Tavaly hetekig azon kuncogott a média, hogy egy spanyol főiskolán 196 tanuló számára kötelezővé tették az ördögűzés tanfolyamán való részvételt. Egy pap vezette, aki szakértője az ördögűzésnek, már kézikönyvet is írt e témában.


Nos, egy toleráns ember megvonja a vállát, és végül úgy dönt: a média kenyere a szenzációhajhászás, ez érdekes lehet az igénytelen tömegeknek, de ő nem áll be a fujjogók csapatába. Van ennél jobb dolga is. Például testi-lelki felüdülésre vágyva elmegy jógázni. 

Foglalkozhat-e keresztény a meditáció gyakorlásával?

Az emberek kíváncsiak ilyesmire, érdemes beszélgetni ezekről a dolgokról. Nyugaton nemcsak az átlagember és a sportolók között népszerű a jóga, a művészvilág több képviselője jógázik. Számos területen, hatalmas cégeknél, reptereken, iskolákban van jelen a jóga.

Ugyanakkor előfordulhat az is, hogy egy szülő hitbéli meggyőződésére hivatkozva tiltakozik az iskolában, nem engedi a gyerekét jógázni, és így az egész osztályt megakadályozza ebben. Kaliforniában is rendszeresen felmerül az a kérdés: kellene-e tanítani jógát az állami iskolákban?

Az ellenzők csak arra hivatkoznak, hogy az „egy másik hit gyakorlata”. Nekik még nem tűnt fel, hogy az UNESCO felvette a jógát az emberi kulturális örökség listájára.

A nyugati jógaoktatásban járványszerűen terjed az olyan képzés, mely csupán tornagyakorlattá, sportfoglalkozássá vagy fitnesz eseménnyé szűkíti a jógát. Tehát nem kell emellett még lekicsinyelni a jóga mélyebb tanítását. Ugyanis mindenki a számára megfelelő tanfolyamra iratkozhat be.

Ha egy keresztény csak azt a számtalan egészségügyi előnyt akarja elérni, amit a jóga által kaphat, akkor megteheti anélkül, hogy „sötét” dolgokkal vádolná magát a tanítást. Egy becsületes ember nem harap bele a segítő kézbe. Arról nem is beszélve, hogy pl. egy meditációs légzőgyakorlaton teljes szívvel gondolhat Jézusra, fohászkodhat hozzá, senki sem fogja ebben megzavarni.

Összegzés


Érdemes elolvasni a 2014-ben szentté avatott II. János Pál pápa nyilatkozatát. Különösen ajánlott mindazoknak, akik bármilyen módon más népek kultúráját, hitét, vallásának hiteles könyveit kritizálják, vagy elítélő megjegyzésekkel illetik.

A pápa 2000-ben, a nagyböjt első vasárnapján elnézést kért Istentől és az emberektől a katolikusok múltban elkövetett vétkeiért. Az egyház nevében kért bocsánatot, többek között az evangelizáció nevében végzett erőszakos térítésekért, mert semmibe vették és lenézték más népek jogait, kultúrájukat és vallásukat, mert sértették más fajok és népcsoportok jogait. 

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

feb 15

Elme ereje

Naponta számtalan gondolat suhan át az agyunkon, de legtöbbje felesleges, sőt káros az egészségre. Az elme ereje szinte legyőzhetetlen, úgy ugrál, mint a majmok a fán.

egészség fitness indiai bölcsesség filozófia pozitív gondolkodás
A jóga kiemeli a majom elme lecsendesítésének szükségességét, és különböző technikákat és jogorvoslatokat kínál az elme szabályozására, gondolataink fókuszálására.

Patanjali Jóga szútrájában olvashatjuk: „yoga chitta vritti nirodha”, szó szerinti fordítása: A jóga az elme zavarainak hangtompítója.

Elme vagy gondolat? 


Az embert mindig is érdekelte ez a téma. Könyvtárnyi irodalma van: a komoly tudományos, pszichológiai tanulmányoktól a „mezei” bölcsességig számtalan formában olvashatunk róla. Az elmét sokszor hasonlították egy raktárhoz, melyben a gondolatok, mint adatok gyűlnek és raktározódnak el, hogy akár a legváratlanabb pillanatban is előbukkanhassanak. Hasonlították számítógéphez is, melyben a gondolatok táplálják be az adatokat, s aztán az elme e bevett információk szerint működésbe lép. 


Gondolataink mentális programokat hoznak létre. A tanultak vagy a megtapasztaltak alapján formálódik a véleményünk az élettel kapcsolatos dolgokról, és az elme ennek megfelelően fog cselekvésre késztetni minket. Hogy ezeknek a belső programoknak, a meggyőződéseinknek van-e közük a valósághoz és az igazsághoz, az csak akkor derül ki, ha olyan életformát sikerült kialakítanunk, mely mások boldogtalansága nélkül tesz tartósan boldoggá minket. 

  
Az elme ereje


Az elme szüntelenül fecseg a háttérben, nyugtalanná és idegessé tesz, és akadályozza a koncentrálóképességet is. Sokan panaszkodnak arról, hogy a gondolataik elkalandoznak, nem tudnak koncentrálni a feladataikra. A jóga lecsendesít ezt a majom elmét, és különböző technikákat kínál gondolataink szabályozására. Kevés ember szán időt arra, hogy megfékezze ezt a mentális zajt, pedig bárki óriási többletenergiára tehet szert, ha kipróbálja, és utána rendszeresen gyakorolja. 

egészség fitness indiai bölcsesség filozófia pozitív gondolkodás

Az érzékek információt küldenek az elmének, melyet belső érzéknek is nevezhetünk. Az elme ezt két véglet között, boldogság vagy szenvedés különböző árnyalatú formájában tálalja.

Az elme ereje így befolyásolja mindennapi életünket. 
Gondolataink néha a tudatalattinkból törnek elő, elménk a múltban tapasztalt történéseket egykor véleményezte, elraktározza, majd továbbítja nekünk. Néha változatlanul átéljük ugyanazt. Sok esetben nem is tudjuk elengedni vagy feldolgozni, ott kísértenek minket évek múlva is. A szabadjára engedett elme a felkavart tó vizéhez hasonlóan zavarossá, sőt néha irányíthatatlanná válik. A sport, a tanulás, a jóga képes szabályozni, s ekkor az elme ereje segítségünkre lehet.


Mivel belső érzékszerv, a testtel ellentétben képes a múltban és a jövőben is mozogni, és ez egy nagyon fontos tulajdonsága, mert képes jövőt építeni. Az érzékszervek információját képzettségétől függően dolgozza fel, ezért lehetséges, hogy ugyanarról a dologról másként gondolkodik két ember. Ez a képzettség nem iskolázottságot, műveltséget jelent, hanem az emberi élettel kapcsolatos valós és lényegi tudást. A jóga-filozófia követése sokat segíthet, hogy az elme ereje minél finomabb hangolású legyen. 

A gondolat teremtő ereje 


Fontos megértenünk, hogy a gondolat teremtő ereje hozza létre mindennapjainkat. A Bhagavad-gítában azt olvashatjuk, hogy:

„A legyőzött elme a legjobb baráttá, a nem fegyelmezett pedig a legnagyobb ellenséggé válik.” (6.6.) 


Régen természetes volt a memoriterek tanulása, mert ahogy a testet, úgy az elmét is edzeni kell. Egész hosszú idézeteket tanultak meg, például Arany János Toldijának egy-egy énekét vagy latin szólásokat, szállóigéket, filozófusok tanításait. Ez csak egy technika, a memória fejlesztésére. Úgy tűnik, ma, az internet világában nincs szükség ilyesmire, hiszen 2 másodpercen belül megjelenik a keresett információ. Pedig az emlékezés, a tanultak felidézése, majd a rajta való meditálás a gondolat teremtő erejét segítheti, vagyis alkotókészségünket fejlesztheti.


A „mi lesz, ha”, „mi lett volna, ha” kezdetű gondolatok ugyanúgy terelnek valami felé, mint a konkrét utasítások. A szabályozatlan elme a gondolat segítségével akadálytalanul cibál minket ide-oda, teret és időt átugorva csapong. Gondolataink nem csupán a jelent vizsgálják, életünk minden eseményét elő tudják idézni, összekeverni, de megfelelő szabályozás esetén segíteni is képesek. A kontroll egyik módja a jóga.

Pozitív gondolatok 


A pozitív gondolatok nem hagynak teret a csapongó elme erejének. A híres, sokszor elővett idézetek megerősítik mindezt.


„Amit gondolunk, azzá leszünk.” (Buddha)


„Olyan az ember élete, amilyenné a gondolatai teszik.” (Marcus Aurelius) 


„Ahogy az ember az ő szívében gondolkodik, olyan ő.” (Példabeszédek 23.7.)


„Az ember nem más, mint amit egész nap gondolt.” (Ralph Waldo Emerson)


Számos tanulmány és kísérlet bizonyítja, hogy gondolataink fizikálisan is hatnak, és előbb-utóbb következményei lesznek. A betegségek pszichés hátteréről ma már mindenki hallhatott. De a pozitív gondolatok, például az ima erejéről, gyógyhatásáról is. 

  
Az elme lecsendesítése


Bármit akarunk elérni, legyen az tanulás vagy sportteljesítmény, az első lépés az elme lecsendesítése. A hinduizmus szerint, a „mauna” (csend) a lelki fegyelem lényeges része. A muni szóból származik, ami azt jelenti: bölcs. Bölcs az az ember, aki felülemelkedett az elmebeli találgatások szintjén, akinek valódi dolgokról valódi tudása van. A csend megbecsülését, az önmagunkba nézést a különböző keresztény kolostorok is bevették regulájukba, sőt vannak olyan szerzetesrendek is, ahol teljes némaságot fogadnak. A belső csendre is nagy szükségünk van.

egészség fitness indiai bölcsesség filozófia pozitív gondolkodás


A jógának számtalan formája létezik, de alapvetően mindegyikben megtalálhatóak azok a gyakorlatok, melyek célja az elme lecsendesítése. A bhakti-jóga szentírásában, a Bhagavad-gítában olvashatjuk, hogy az elmét nehezebb megfékezni, mint a szelet megállítani,

„de az állandó gyakorlás és elkülönülés célhoz vezet.”(6.35.)


Az ászanák rendszeres gyakorlása

mellett a légzőgyakorlatok is egyfajta kontrollt jelenthetnek. A pránájáma, a légzésszám csökkenése, is szabályozhatja a gondolatok gyakoriságát. A pránájáma és a különböző ászanák növelik a vér áramlását, a feszült testet fellazítják és rugalmassá teszik. A kondicionáló testhelyzetek fegyelmezett gyakorlata (szukhászana, vadzsrászana, bhadrászana és padmászana) segít létrehozni egy nyugodt és kiegyensúlyozott lelkiállapot.

A jóga és a meditáció ezt a célt szolgálja. Egyik formája a Trataka meditáció, mely átmenet az ászanák fizikai gyakorlása és a mentális jóga között. A három klasszikus hatha-jóga szöveg egyike a Gheranda Szamhitá is foglalkozik ezzel a tisztító gyakorlattal. Lényege, hogy egy fix pontra, legtöbbször egy gyertya lángjára nézve, pislogás nélkül kell koncentrálni. Könnyűnek tűnik, de nem az, mert közben az elme nem kalandozhat semerre. 

Jó, ha kapuőrként megszűrjük gondolatainkat, és csak azokat engedjük be, melyek segítik feladataink végzését. A pozitív gondolatok összes energiánkat átirányítják arra, amit csinálunk, és nem hagynak teret az ugrándozó majom elme számára. A jóga segíti a méreganyagok kiutasítását a testből és az elméből, hogy ne csak sodródjunk az életben, hanem tudatossá váljunk, és mi magunk határozhassuk meg azt az irányt, ami felé haladni akarunk. 

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

jan 24

Gyerekkori szívrohamnak köszönheti a jógás karriert

Joseph Encinia 8 éves volt, amikor fiatalkori rheumatoid arthritist (sokízületi gyulladást) diagnosztizáltak nála. Nem adta fel.

egészség fitness jóga hatásai jóga oktatás pozitív gondolkodás
Gyerekkori ízületi gyulladás, gyerekkori szívroham. Következő lépés? Felenőttként nemzetközi jógaoktatói karrier.

A most 32 éves fiatalember 2010-ben első helyezést ért el az amerikai országos Jóga Ászana Bajnokságon, nemzetközi szinten pedig második lett. Rá egy évre teljesült az álma: nemzeti és nemzetközi szinten is aranyérmet kapott.

Jógaoktató is, számos helyen, többek között az indiai Mumbai-ban is tanít. Kevés szabadidejében leginkább a filozófia és a csillagászat iránt érdeklődik. Az USA Jóga Szövetségének elnöke.

A jógaoktató vallomása

"2005 májusában kezdtem jógázni, ez az egyik legjobb dolog, amit valaha is csináltam. Ez valóban megváltoztatta az életemet. Mentálisan is, mert több békét adott nekem, fizikailag pedig olyan dolgokra tanított, amiket elképzelni sem tudtam volna, hogy meg lehet csinálni. Nem mindig voltam egészséges.

egészség fitness jóga hatásai jóga oktatás pozitív gondolkodásA betegség, amit 8 éves koromban diagnosztizáltak nálam, befolyásolta a testem a bal oldalát, éveket töltöttem kórházi kezelésekkel, ahol próbálták rehabilitálni és erősíteni az ízületeimet és az izmokat. Egy nagy térdműtét után, próbáltam valahogy ezt az egészet elfogadni és kezelni. A fizikai tevékenységek korlátozottak voltak számomra, és sok fájdalomcsillapítót szedtem. 

Ezután váratlanul, tizenhárom éves koromban szívrohamot kaptam. Az okok ismeretlenek, de az a legvalószínűbb, hogy a gyógyszerek és a mozgáshiány miatt kialakult túlzott súlygyarapodás mellékhatásaként jelentkezett. Ekkor döntöttem úgy, hogy felülvizsgálom az életem, vissza akartam nyerni az egészségem. Hosszú út után, 19 évesen rátaláltam a jógára.

Az egyszerű fizikai edzésnél sokkal többet jelentett, átalakultam. Már nem szenvedtem állandó fájdalomtól, lefogytam, de az izomtömegem megnőtt. Soha nem gondoltam volna, hogy a testem képes felvenni ilyen pozíciókat. Olyan nyugalomra tettem szert, aminek még a létezéséről sem tudtam korábban. Túljutottam a magam korlátain – szellemileg, fizikailag és érzelmileg egyaránt. Azokon a dolgokon, melyeket korábban lehetetlennek gondoltam.

egészség fitness jóga hatásai jóga oktatás pozitív gondolkodás

 
A következő szint az volt, amikor részt vettem a jóga ászana bajnokságokon. Négy év kemény munka után 2009-ben első lettem az Egyesült Államokban, és második a nemzetközi jóga versenyen. Azóta már 3 alkalommal országos bajnok vagyok, és 2011-ben a Nemzetközi Férfi Ászana bajnokság nyertese. Megtanultam összpontosítani a feladatokra, békében élni magammal és a körülöttem levő világgal. Jelenleg több helyen tanítok, időnként Indiában is..

Lelkileg jóga lehetővé tette, hogy megértsem önmagam, segített az önuralom, a koncentráció, a türelem, sőt a hit területén egyaránt. Számomra a jóga ajándék. Egyben felelősség, mert olyan adomány, amit meg szeretnék osztani másokkal. Erre szolgál a Jóga Ifjúsági Mozgalom non-profit szervezete, amely elkötelezett a fiatalok iránt, inspirálja őket, a jövő vezetőit."

Kapcsolódó cikkek


 

Tovább olvasom

jan 09

 Világhírű dzsesszénekesnő és jógázik

Napjainkban Harcsa Veronika az egyik leghíresebb dzsesszénekesnő és dalszerző. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékén 2008-ban diplomázott, sőt mesterdiplomát szerzett a Brüsszeli Királyi Konzervatóriumban is. Fiatal kora ellenére számos díj és siker birtokosa, ezek az adatok megtalálhatóak a különféle média-anyagban. Mellesleg vegetáriánus és jógázik.

hírességek pozitív gondolkodás táplálkozás egészség

Egy interjúban azt nyilatkozta:

„szívesen szóba hozom, hogy vegetáriánus vagyok, és jógázom.”

Ezért következzen néhány gondolat ezzel kapcsolatban.

Harcsa Veronika a vegetáriánus fesztiválon


Veronika 10 éve vegetáriánus, ahogy elmesélte, ez megváltoztatta az életminőségét:

„határozottan jobban érzem magam lelkileg vegetáriánusként”.

A kvartettjével járt Indiában is, nagy hatással volt rá az egyszerű életmód és az abból sugárzó életszeretet. Megértette, hogy ott a vegetariánizmus sokkal mélyebb jelentőségű, hiszen több évezredes múltja van az ahimsza, a nem ártás elvének.

hírességek pozitív gondolkodás táplálkozás egészség

Harcsa Veronika szívesen kínálja meg vendégeit is húsmentes különlegességekkel, szeret főzni, bár ritkán van ideje erre. Az indiai fogásokat is kedveli, sőt mivel a kvartett nagybőgőse vegán, ilyen ételeket is készít. A 2008-as és 2009-es vegetáriánus fesztiválon hárman léptek fel, mint Harcsa Veronika Vegetáriánus Trió, de 2012-ben is rész vett a vega fesztiválon.

Mérföldkövek

  • 2005. Megalapította saját zenekarát.
  • 2007. Első albuma Japánban hatalmas sikert aratott.
  • 2007. A Budapest Fringe Fesztiválon a Fringe legjobb hangja.
  • 2009. Fonogram-díj (az év hazai jazzalbuma), valamint a legjobb énekesnőnek járó elismerés.
  • 2011. Ismét Fonogram (az év hazai alternatív albuma).
  • 2011. Lámpafény című albumán magyar költők verseit zenésítette meg nagy sikerrel.
  • Már két nyáron saját udvart vezetett a Művészetek Völgyében. Folyamatosan fellép valahol, vagy a kvartettjével, vagy Gyémánt Bálint gitárossal vagy a Bin-Jip zenekarral.

Harcsa Veronika koncertjei igazi ritkaságok hazánkban, annál is inkább, mert ő hosszabb időt töltött Japánban, Belgiumban, jelenleg Londonban él. A berlini Traumton Records jóvoltából február 3-án jelenik meg a „Tell Her!” lemeze, melyet turné követ: Erdély, Csehország, Ausztria, Németország és Nagy-Britannia közönsége hallgathatja meg. 

Vajon mért népszerű a jóga a művészek körében?


A dzsesszénekesnő szerint:

„aki vegetáriánus lesz, és komolyan gondolja, az átmegy egy kis átalakuláson és nyitottabbá válik lelkileg, testileg, szellemileg. Előbb volt a vegaság, és aztán jött a jóga.” 


A vegetáriánus életmód egyfajta könnyedség érzés

A növényi táplálkozás könnyebb a szervezetnek. Ehhez nagyon jól illik a jóga, és egy olyan túlfokozott életritmusban, mely az előadóművészek életét jellemzi, ez szinte életmentő.

A jóga a kiegyensúlyozottságot helyezi előtérbe, a fókuszálást és a belső békét. Elősegíti az önmegismerést és a mindennapi stressz feloldását, mert egy magasabb, hosszabb távú célt tűz ki.


Harcsa Veronika már többször kapott megtisztelő feladatot a kapolcsi Művészetek Völgye Fesztiválon, ahol a jazz-udvar háziasszonyaként, a zenés workshopok, a beszélgetések mellett bevezette a jógát is, sőt együtt jógázott a vendégekkel. Minden reggel jógával indult a nap, a természetes környezetben rengetegen vettek részt, ebben is nagy sikert aratott. 

A témával kapcsolatban így foglalta össze gondolatait:

„Ha valaki rám néz, és azt látja rajtam, hogy ez a lány, úgy tűnik, hogy rendben van, csinálja a dolgát és összeszedett, aztán pedig megtudja, hogy vegetáriánus vagyok, akkor lehet, hogy egy pozitív képe lesz, vagy összekapcsolja, és még az is lehet, hogy ez hozzáad valamit az ő életéhez. Tehát én szívesen elmondom ezt bármelyik interjúban és szóba is hozom, hogy vegetáriánus vagyok, és hogy jógázom.” 

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

nov 30

Jógás idézetek mindennapi inspirációra

Hogyan és miért lélegezzünk  - Többek között erről is szól a jóga tanítása, de a jóga mibenlétét sokféleképpen meg lehet fogalmazni. Alapvető tudománya a helyes lélegzetvétel vagy a rugalmasság megőrzése, de magas szintű tanítást is ad, spirituális és meditatív fegyelemre oktat.

pozitív gondolkodás guru filozófia jóga oktatás
Híres jógaguruk inspiráló gondolatai. Tipp: kezdj el jógázni most!

Megközelíthető az egészség és a relaxáció felől, de az elme szabályozása és a tudat felemelkedése a végső célja. A bölcs gondolatok mindenkit lelkesítenek, motiválnak. Most néhány gyönyörű idézettel szeretnénk mindezt bemutatni, híres jógatanárok jógáról, meditációról alkotott véleményén, illetve a jógáról szóló ősi tanításon keresztül. 

 Bhaktivinod Thakura, vezető filozófus, tudós, író, bhakti-jóga guru:


A jóga végső célja dicséretes, de az úton veszélyek leselkednek. 


Dharma Mittra, jógaoktató:


Minden alkalommal, amikor van rá lehetőséged, fordulj befelé, és meditálj. 
A csakrák nagyon intelligensek – olyanok, mint a tested számítógépének a szoftverjei.


Az állatok a mi gyengébb fivéreink és nővéreink. Ez nem azt jelenti, hogy meg lehet enni őket, hanem hogy szeretettel kell velük foglalkozni.


Szvámí Visnu Devananda, jógamester és híres békeaktivista:


Az egészség gazdagság, a nyugodt elme boldogság. A jóga megmutatja az ehhez vezető utat: helyes gyakorlat (ászana), szabályos lélegzés (pránajáma) megfelelő relaxáció (savászana) kifogástalan étkezés (vegetárizmus) pozitív gondolkodás (Védanta) és meditáció (dhjána). 
A jógafilozófia azt tanítja, hogy az igazi ember nem a testével azonos, hanem a halhatatlan én-nel. Erről bizonyos mértékben, szellemi fejlődésének mértéke szerint, minden ember tudatos. Tudja, hogy csak elfoglalja és használja a testet, mint egy eszközt.

 Kate Holcombe, a san francisco-i Gyógyító Jóga Alapítvány alapítója és ügyvezető igazgatója:


Az egyik legnagyobb dolog, amit megtanultam a tanáromtól, Desikachartól, hogy a jóga igazi értéke ott található meg, amikor alkalmazzuk azt a mindennapi életedben, különösen a kaotikus pillanatokban.

Aadil Palkhivala, jógaoktató: 


Az igazi jóga nem a testet formálja, hanem az életed. A jógát nem elvégezni kell, hanem élni. A jógát nem az érdekli, milyen vagy, hanem azzal törődik, milyen lehetsz. A jóga egy hatalmas és mélységes célt tűzött ki, és ezért lehet valódi jógának hívni, mely a lényeget testesíti meg. 

T.K.V. Desikachar, Krishnamacharya fia, jógamester:


A jóga végső célja mindig pontosan megfigyelni a dolgokat, így soha nem teszünk olyat, hogy később bánnunk kellene a cselekedeteinket.

Sri Pattabhi Jois, jógamester, Krishnamacharya tanítványa:


A jóga bárki számára elérhető, aki igazán akarja. A jóga egyetemes. De ne üzleti elmével közelíts felé, mely a világi nyereséget keresi. 


 Hatha-jóga-pradípiká (A hatha-jóga lámpása) című indiai jóga-tankönyv: 


Amikor a lélegzet elkalandozik az elme szintén bizonytalan. Amikor a lélegzet csillapodik, az elme is megnyugszik, és a jógi hosszú élettartamot ér el. Ezért meg kell tanulni a légzés szabályozását. 


Legyen bár fiatal, öreg avagy aggastyán, beteg vagy gyenge, ha fáradhatatlanul gyakorolja a jógát, eléri a beteljesülést. Aki eltökélten foglalkozik vele – eredményt ér el. Hogyan is lenne sikeres, aki nem gyakorol?

Csupán tankönyvek olvasgatásával nem teljesedik be a jóga. Csak a tréning vezet sikerre, ez az igazság, semmi kétség. 

 Kelly Kamm, jógaoktató:


A jóga naponta eszembe juttatja a bennem illetve a világegyetemben rejlő kegyelmet és jóságot. (…) Amikor megérted, hogy az igazság a szívedben, a csontjaidban van, akkor soha nem „csinálod” a jógát. A jóga áthat, miként minden tettet egy spirituális törvény. 

Athanasios Megarisiotis, jógaoktató: 


A jóga nem torna vagy verseny. A cél nem az, hogy túlzott ambícióval elérjék a kifelé tökéletes formát, hanem inkább az, hogy megtapasztalják saját spiritualitásukat, a test és a lélek kölcsönhatását minden pózban. 

Max Strom, jógaoktató:


Ne felejtsük el, hogy nem számít, milyen mélyre mész egy testtartásban, az számít, ki vagy, amikor odaérsz. 

Szvámi Vivekánanda:


A jóga tüze elégeti a bűn ketrecét, amely körülveszi az embert. 

Sarah Thompson, jógaoktató:


Számomra a jóga sokkal több, mint egy ászana vagy egy gyakorlatsor. A szívünk kitárásának nagyon nehéz feladata (…) Ez az én jógám. Ez az, ami segít nekem gyógyítani. Ez az, amit megpróbálok megosztani másokkal. 

 
Tao Porchon-Lynch, a világ legidősebb jógaoktatója (a képen a világhírű fotós és jógatanár, Robert Sturman társaságában):


Addig fogom tanítani a jógát, amíg nem tudok lélegezni többé, s akkor én csak elrepülök a következő bolygóra...
Az ősz egy emlékeztető, hogy míg a levelek meghalnak, mindig lesz tavasz, a változás, a pótlás és az újjászületés esélye. Mindannyiunknak megvan a lehetősége a hiányok pótlására és az újjászületésre.

  Patandzsáli jóga-szútrái, az egyik legfontosabb ókori klasszikus jóga szöveg:


1. 2-4. A jóga az anyagi elképzelések megfékezése. Így a látó megvalósítja saját, valódi természetét, máskülönben a különféle anyagi gondolatokkal azonosul.


2.1. A jógának három összetevője van: az elme és az érzékek megtisztítása és tréningje (tapas); az önvaló belső és külső tanulmányozása a szentírások, mantrák felhasználásával (svadhyaya); meghódolás Istennek (ishvara-pranidhana).


2.28. A jóga összetevőinek folyamatos gyakorlása által a tisztátalanságok eltűnnek, és a megkülönböztető tudáshoz vezető bölcsesség felragyog.


4.2. Az előző életek jóga gyakorlatai egyeseknél a születésüktől fogva segítik a fejlődési folyamatot.

Sri T. Krishnamacharya:


Manapság a jóga sokszor megáll az ászanáknál. Nagyon kevés a komoly kísérlet a mélyebb meditációra. Szükség van újra a forrásra, és a jógagyakorlat értékének helyreállítására a modern időkben.

Indra dévi, jógaoktató:


A jóga a szabadság útja, (…) az élet művészete és tudománya.

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

nov 12

Sting a jóga elkötelezett gyakorlója

Egy évvel a terror támadások után, november 12-én , a Bataclan, a legendás párizsi színház Sting exkluzív koncertjével nyitja meg kapuit. Sting mint a The Police frontembere és dalszövegírója hódította meg a világot, ezután szólókarrierje ívelt felfelé. A rendkívül sikeres pályafutás közismert, de talán kevesen tudják, hogy Sting a jóga elkötelezett híve, rendszeresen jógázik, feleségével, Trudie-val egy jógaközpontot is működtetnek New Yorkban.

hírességek hírek pozitív gondolkodás


 
Szimbolikus dátum 


November 12-e az első évfordulója annak terrortámadás-sorozatnak, mely 130 ember életét követelte a francia fővárosban, közülük kilencvenen a Bataclan színházban haltak meg. Sting a koncert teljes bevételét a merényletek túlélői által létrehozott egyesületnek ajánlotta fel. A Bataclan igazgatója köszönetet mondott neki, amiért felvállalta a nyitó koncertet. Másnap egy emléktáblát helyeznek majd el a teljesen felújított klub északkeleti falán. 


 
 „…ki a fene az a Gordon?” 


Az ember a tudatlanság és a mosoly hiányától szenved – idézték többször is a híres zenészt, és sokszor elmondták róla, hogy roppant barátságos és közvetlen személyiség. Sting munkás családból, az angol Newcastle egyik ipari külvárosából származik, ahol egy szénbánya volt az egyik végén, egy hajógyár a másikon. Már kisfiúként segített tejet szállítani az apjának, később újságot árult a gyárba menő munkásoknak. Eredeti neve Gordon Sumner, a Sting (Fullánk) művésznevet, a gyakran viselt sárga-fekete csíkos pulóvere miatt kapta, s rajta maradt. „A gyerekeim Stingnek szólítanak, az anyám is Stingnek hív, de akkor ki a fene az a Gordon?” – mondta viccesen egy újságírónak. Felesége, Trudie egy Royal Shakespeare-képzett színésznő, az Esőerdő Alapítvány vezetője, lelkes jógini, és egy nagy nemzetközi béke-díj várományosa. Négy gyermek édesanyja. Bármilyen kreatív munkánál őt kérdezem először, mert tudom, hogy igazat mond, nem ködösít – mondta férje.
 
 


The Police, majd szólókarrier


A The Police volt az egyik legbefolyásosabb zenekar a hetvenes években, egy új stílusú, élvonalbeli zenét képviselt. Ő mint szövegíró éles látó politikai üzeneteket komponált, a béke és a szeretet fontosságát fogalmazta meg költői módon. A zenekar hivatalosan nem szűnt meg, de Sting pályafutása szólókarrierben folytatódott: kitűnő énekes, és számos hangszeren játszik: jól zongorázik, harmonikázik, de a gitár, basszusgitár, bőgő, mandolin, szaxofon, pánsíp vagy a lant sem idegen tőle. Mindig vidáman olvasom, amikor „öregedő rocksztár”-ként írnak rólam – feltehetően egy idősödő újságíró, tette hozzá vigyorogva. – Az életkoromat nem szégyellem, büszkeséggel tölt el, remélem, egy napon bölcs öregemberré válok. 40 éves zenei karrierje során 3 Oscar jelölést, 5 Emmy- és 16 Grammy-díjat kapott, valamint több mint 100 millió albumot adott ki. Golden Globe-díj és több aranylemez birtokosa.
 

hírességek hírek pozitív gondolkodás
Sting jóga ászana közben


 
A jóga egy lelki utazás

 
Mint előadóművész mindig fit volt, de az igazi változást Danny Paradise hozta. Sting így emlékszik vissza a kezdetekre: Azt mondják, ha a tanuló készen áll, a tanító megjelenik. A jóga-utazás 1990-ben kezdődött. Az első tanítóm, Danny Paradise (egy zenész és jógaoktató) bejött Londonban a stúdiómba, és megkérdezte, akarok-e jógát tanulni. Fogalmam sem volt, mi az, de kíváncsian kértem, hogy mutassa meg. Nagy hatással volt rám a csendes erő és a rugalmasság, amit bizonyított. Még jobban lenyűgözött, miután megpróbáltam utánozni néhány mozdulatát. Mindig sportos emberként gondoltam magamra, akinek a munkája megköveteli ezt, amikor fiatalabb voltam minden nap futottam. De előre tudtam-e hajolni egyenes lábbal, és a tenyeremet a padlóra tenni? Nem. Még egy egyszerű Nap üdvözlést sem tudtam befejezni anélkül, hogy fújtattam volna, mint egy régi vonat. A tanárom még csak nem is lihegett, simán és könnyedén csinálta a gyakorlatokat. Megkértem, hogy másnap jöjjön az otthonomba, és tanítson. 
 
A jóga későn jött az életemben, 38-39 éves koromban. Sajnálom, hogy nem kezdődött korábban. Azt hiszem, akkor tovább értem volna az utamon. De talán nem voltam még kész rá, talán akkor nem fogadtam volna el. Elkezdtem jógázni. s úgy érzem ez életem végéig meg fog maradni. Szeretném. Ez majdnem olyan, mint a zene, oly módon, hogy nincs vége. 
Ha valaki bizonyos idő alatt fut öt mérföldet, ahogy öregszik, nem tudja fenntartani ezt az eredményt. Ez elég bosszantó. Azt hiszem, ha valami, akkor az egyik legizgalmasabb dolog a jógában, hogy ahogy idősebbek leszünk, a gyakorlat bizonyos részei jobbá válnak, s ez rendkívül inspiráló. Lehetővé teszi a folyamatosságot. Ha valami, hát ez visszafordítja az öregedési folyamatot. Meg tudok csinálni olyan dolgokat, amiket még csak nem is gondoltam sportolóként tinédzser koromban. Régen szinte semmit sem tudtam a jógáról. Azt hittem, egy jógás csak ül a padlón törökülésben, és meditál a köldökén… Ha gyakorlod a jógát, több energiád lesz a feladataidra minden nap.
 
Érdekes számomra, hogy a jóga egyre inkább hihetetlenül népszerűbbé válik. Nagyon összetett, zűrzavaros időben élünk, s úgy tűnik, a jóga jó ellenszere az egésznek. Minden koncert előtt legalább másfél órával jógázik az egész csapatom, ami szerintem növeli az összetartást is. Azt hiszem, az egyéni és a csoportos jóga-foglalkozásnak is van helye. Az elmém is sokkal nyugodtabb. Több előnye van, mint azt gondoltam volna. Fizikai, mentális, de hiszem, hogy lelki eredmények is. A tudatom fejlődése. Ha mélyebbre jutsz a jógában, rájössz, az egy spirituális gyakorlat.
 


 
A jóga a dekódolás egyik módja


A sztárok túl gyakran csillognak a karrierjük révén, de az életükben nem. Sting egy érzékeny, nagyon intelligens ember, akiről azt is írták, hogy a jóga lényeges vonását is gyakorolja, mások szolgálatát. Már több millió dollárt adományozott a béke, a környezetvédelem és az emberi jogok céljaira. Segítette az őslakosokat, és megmentett millió hektárnyi esőerdőt Brazíliában. Többször is fellépett hazánkban, hatalmas sikerrel, 2012-ben is kétszer visszatapsolta a lelkes közönség. Tavaly egy New York-i jótékonysági koncertet adott, amelynek célja A változás odabent kezdődik című meditációs oktatás támogatása volt.
 
Ismét őt idézve: Korábban a dalok írása volt az egyetlen meditáció, amit végeztem. A komponálás szinte transz állapotban továbbítja a dalokat. Nem hiszem, hogy írod a dalokat. Jönnek rajtad keresztül. Léteznek odakint, van egy adó. Ehhez szükséges bizonyos fokú mentális tisztaság. A jóga ugyanannak a folyamatnak egy másik útja. 
 
Ahogy öregszem, nem vagyok hajlandó elfogadni az Isten nélküli univerzumot. Úgy érzem, hogy az emberin túl van egy magasabb szintű megértés. Ez mindannyiunkban megvan, csak dekódolni kell. Különböző módszerek vannak a dekódolásra, és azt hiszem, ezek közül az egyik a jóga. A zene, a meditáció, az imádság egy másik. Nem akarok úgy beszélni, mint aki elérte a szatorit, vagy bármi más megvilágosodást. Diák vagyok.
 
 


 

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

nov 04

Ilyen fiatalos a jóga First Lady-je

Amerika egyik legnagyobb tudású és legelismertebb jóga-mestere, Lilias Folan kapta „A jóga First Lady-je” nevet. Lilias a test, az elme és a lélek harmóniájára fókuszálva milliókat segített, hogy megismerjék a jóga előnyeit. Arra törekedett, hogy megértesse: a jóga nem csak a fiataloké, hiszen több mint fizikai gyakorlat. A First Lady szerint semmi sem lágyítja jobban az öregedési folyamatot, mint a jóga! Híres könyve: A jóga a korral jobb lesz, bebizonyítja a jóga erejét, de mélyen spirituális útmutató is.

egészség fitness hírességek jóga hatásai pozitív gondolkodás

Rejtélyes nő

A Yoga Journal szerint ő az egyike az amerikai jóga négy legmeghatározóbb alakjának. Lilias Folan igazolta, hogy a jóga alapelvei segíthetnek megtalálni a bölcsességet, a derűt, az értelmes célokat, az energiát, vagy általa egyszerűen csak jobban érzi magát az ember. Lilias 1963-ban lépett a jóga útjára, számos neves tanártól tanult, a Sivananda vonal képzett mestereitől.

1973-ban, Lilias Indiába ment, Rishikeshbe, ahol Védanta filozófiát és meditációt tanult. Két év múlva Párizsban a BKS Iyengar módszert tanulmányozta. Autentikus mesterek képezték, első könyvét – az indiai hagyományoknak megfelelően – gurujának ajánlotta. A könyv több, mint jóga-testhelyzetek bemutatása. A légzőgyakorlatok és a vegetáriánus életvitel fontosságára is kitér, ő maga az erőszakmentes táplálkozás híve. A San Francisco Chronicle újságírója írta róla:

egészség fitness hírességek jóga hatásai pozitív gondolkodás

„továbbra is rejtélyes nő, egy kedves lény egy távoli bolygóról”.

 
Milliók tanára

Közreműködésével TV-műsorok, könyvek, hangoskönyvek, videók, CD-k és alkotó műhelyek jöttek létre. A televíziós jógaprogramok úttörője. 1972-ben házigazdája és társproducere lett a Jóga és Te cím alatt futó országos sorozatnak. A műsor a közönség széles rétegéhez szólt, háziasszonyokhoz, sportolókhoz, vezetőkhöz, idősekhez, olimpikonokhoz, művészekhez egyaránt. Elmesélte, milyen nehéz volt eleinte a TV kamera előtti tanítás, ahogy kigyúlt a vörös fény.

Ez így nagyon száraz – mondta. – Tanárként függünk az előttünk ülő diákjainkkal kialakított kapcsolattól, egyfajta energia az is. Végül sikerült, mert túl a piros fényen a spirituális szív csatlakozni kezdett az én „láthatatlan” osztályomhoz. Továbbra is kapok leveleket valamennyi korosztálytól. Mivel nem láttam a diákjaimat, nagyon lelkiismeretes, világos irányt kellett mutatnom, figyelembe véve a testtartásokat, ellátni őket egy csomó figyelmeztetéssel, hogy senki ne sérüljön meg. A TV-sorozatot 1974-79 között 200 országos állomás sugározta, és több mint 10 millió rendszeres nézője volt.

Jóga idős korban

A jóga a korral jobb lesz méltán aratott óriási sikert. Ebben a könyvben, Lilias Folan emlékeztet minket, hogy a hiteles lelki utak nem az életkor függvényei, mert a bölcsesség kortalan. Mit jelent a jóga, mit kínál nekünk életünk különböző szakaszaiban? – teszi fel a kérdést a szerző. Rögtön ki is hangsúlyozza:

"a jóga célja kortalan, mert az önmegvalósítás alapvetően lelki természetű. "

Független éveink számától, a fizikai és szellemi képességektől. A kötet 200 fényképet és világos utasításokat, figyelmeztetéseket tartalmaz.
A 40-es, 50-es életkorban s azon túl is az emberek keresik a módját, hogy csökkentsék a test merevségét, lassítsák az öregedés folyamatát. A jóga mindezt biztosítani tudja – biztat Lilias Folan. – Megmutatja, hogyan lehet rugalmasabb az ember idős korában, feltöltődve energiával, mely egyben az életöröm egyik forrása is.

Jóga és kereszténység

Akik attól tartottak, hogy a jóga ütközhet a hitükkel, kíváncsian megkérdezték: Hogyan illeszkedik a jóga a keresztény gyökerekhez? Ők az intelligens, széles látókörű emberek, akik nem fanatikusan, támadó módon lépnek föl. Sajnos nem mindenki elég kulturált, a helyes kérdésfeltevéshez is lelki műveltség szükséges. Lilias Folan egy interjúban erre a témára is kitért:
Remélem, sokan olvasták a könyvemet, ott alaposabban kifejtettem a választ erre a csodálatos kérdésre. Én szeretem a jézusi tanítást, valamint mély tiszteletet érzek minden élő vallás iránt. A hatha jógát szerte a világon gyakorolják, a buddhista és keresztény kolostorokban egyaránt. Ez egy fontos része az egészségmegőrző és stresszkezelési programoknak, nemcsak a kórházakban és wellness-központokban.

 
Megértés és gyakorlat 

Fit, rugalmas és élettel teli volt mindig, pályafutása alatt több jógamagazinban szerepelt. Napjainkban oktató műhelyek, jógakonferenciák vezetője. Idős éveiben, is aktív személyiség, nyolcvanadik születésnapját gyermekei és négy unokája körében, valamint neves jógatanárok és barátok között tartotta.

Hitvallása: A jóga a belső növekedés és fejlődés eszköze. Erősíti és megtartja a rugalmasságot, lecsendesíti a nyugtalan elmét. Mindenkihez illik, nem számít, hogy milyen méretű, formájú, életkorú, vagy milyen a fizikai állapota. Egy Upanisad idézet olvasható a honlapján: „A megértés gyakorlat nélkül jobb, mint a gyakorlat megértés nélkül. A megértés gyakorlással jobb, mint a megértés nélküli gyakorlat. Valódi természeted szerint élni jobb, mint a megértés és a gyakorlat.”

Kapcsolódó cikkek


 

Tovább olvasom

jún 02

Nem csak a rugalmasoké a jógavilág

Rajni Tripathi Chicagóban élő, több tudományt, szakterületet érintő jógatanár. Együttműködik olyan társadalmilag tudatos vállalkozásokkal, amelyek pozitívan befolyásolják az embert és környezetét, valamint védik az állatokat. Segít az anyáknak, a „Tudatos és szent szülés” hirdetője. Alapítója és ügyvezető igazgatója a RajniOYoga nevű szervezetnek, amely lehetővé teszi a jóga hiteles és élő gyakorlását mindenki számára. Nem ő az első, aki kijelenti, hogy a jóga célja: egyensúly az elme, a test és a lélek között.

egészség pozitív gondolkodás jóga kezdőknek
Sokan azt gondolják, hogy a rugalmasság elengedhetetlen a jógázás elkezdéséhez. Rajni Tripathi jógaoktató szerint ezen logika alapján csak az eleve tiszta emberek fürödhetnének.

Indiai öröksége megismertette a keleti filozófiákkal és gyógyító módszerekkel. Indiában tanult, s már gyermekként gazdag szellemi kincsesbányának találta a keleti kultúrát. A jóga és a meditáció révén arra inspirálja az érdeklődőket, hogy önmagukkal mélyebb kapcsolatot találjanak. Ennek segítségével nem jelent negatív befolyást semmilyen társadalmi beszűkítés, sem a depresszió, a testi panaszok vagy a negatív érzelmi reakciók. Mivel ezek súlyos egészségkárosodással járnak, az egészség érdekében feltétlen változásra van szükség: pozitív perspektívára, életmódbeli váltásokra. Rajni Tripathi célja, hogy megossza és terjessze az általa megismert és elsajátított gazdag, holisztikus módszertanokat, melyeknek egyik része a jóga.

Több száz tanítási óra tapasztalata áll mögötte. Nevetve mesélte el azt a gyakori kifogást, amit már sokszor hallott pályafutása során, amikor kiderült, hogy jógaoktató: „Sajnos én nem jógázhatok, nem vagyok elég rugalmas.” Igazán? – kérdezne vissza ilyenkor. – Nyilvánvaló, hogy éppen ezért ideje lenne elkezdeni, és ezáltal megszerezni a hajlékonyságot. Ez olyan, mintha azt mondaná valaki: „Nem tudok zuhanyozni, mert túl koszos vagyok.”

gyéni jóga tanfolyamokat tart kismamáknak, szülés előtt és után. Az általa alapított RajniO jóga szervezet nevében az "O" ​​szimbolikus. A ciklikus élet jellegét jelenti, azt az egyszerű tényt, hogy minden vég egy új kezdet, és minden kezdet egy másik része az utazásnak, ahol az állat, a bolygó és az emberi élet összefonódik.

egészség pozitív gondolkodás jóga kezdőknek
Rajni Tripathi Chicagóban élő,
több tudományt, szakterületet
érintő jógatanár.

Rajni Tripathi vegetariánus. A jóga mellett másik nagy szenvedélye az állatok védelme. Olyan non-profit szervezeteket támogat, melyek célja az állatok természetes életterének a megóvása. Különösen az elefántok védelmére fókuszált, és a vadvilág pusztító hatásai, az afrikai orvvadászat ellen küzd. Különböző módon, sokféle program és előadás segítségével, szenvedélyesen hívja fel a figyelmet az atrocitásokra, az emberi viselkedés más érző lényekkel szembeni lesújtó hatásaira. Ilyen például a nagyüzemi állattartás szerencsétlen lényeinek elfogyasztása – mondja.

Egy gyönyörű szanszkrit mantra olvasható életrajza alatt: lokah samastha sukhino bhavanthu.
„Minden élőlény mindenhol legyen boldog és szabad, életem gondolatai, szavai és tettei járuljanak hozzá valamilyen módon, hogy ez a boldogság és szabadság mindenki számára elérhető legyen.”

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

máj 06

A karmester jógi

Brad Keimach 1986-ban szerzett diplomát a híres New York-i Juilliard School-ban, majd a Carnegie Hall-ban debütált. Leonard Bernstein nagy hatást gyakorolt rá, a tanára és egyben a mentora volt. Keimach több zenekar zenei igazgatója vagy vendégkarmestere. A kiemelkedő muzsikusok között különlegessé teszi az a tény, hogy 12 éve jógát is tanít. Egyik kritikusa így írt róla: Keimach táncol a karmesteri dobogón, mint egy dervis, a belőle áradó energia ragályos, határozottan inspiráló.

hírességek jóga oktatás légzés pozitív gondolkodás
Karmesteri pálca és jógaszőnyeg

Keimach nem csak a New York-i Filharmonikusokat vezényelte, emellett zenei pedagógus, zenetörténész és jógaoktató, aki kapcsolatot lát a zeneszerzés, a klasszikus darabok előadása, valamint a jóga között. „Mindkettő mély belső munka, és mindkettőnek van egy külső megnyilvánulása.” A 90-es években Los Angelesbe költözött. A Glendale Ifjúsági Zenekar élén a keze, arca, egész teste szerető gesztusokat és biztató mosolyt sugároz, így ösztönzi a gyerekeket.
Friss levegő, napfény, tengerpart – kevés szebb helyet lehet elképzelni a jógaórák számára. Az időjárás lehetővé teszi, így Keimach még télen is tanít, a tengerparti órákat folyamatosan hirdetik.

hírességek jóga oktatás légzés pozitív gondolkodás
Brad Keimach az ifjúsági zenekar élén

 
Brad Keimach számára a légzés egyfajta mozgó meditáció. Huszonöt éven át zenei vezetőként tevékenykedett, ideális tolmácsa a légzőgyakorlatoknak, mert művészként is meg kellett tanulnia az elme szabályozását, sőt a pontos levegővételt is. Max Strom, a híres jógatanár, író és szónok tanítványa volt, aki nem véletlenül idézte a szufi mondást, amikor összekapcsolta a jógát a zenével:

„Ma a zene gyakran csak időtöltés, Isten felismerése helyett eszköz Isten elfelejtéséhez. Ahogy használja valaki a dolgokat, az alakítja erényévé vagy hibájává.”

hírességek jóga oktatás légzés pozitív gondolkodás
Jóga a tengerparton

Brad jógaóráin összeolvad a karmesteri pálca és a jóga, egy szimfonikus jógát alkotva, amely kiemeli a klasszikus zene rendezettségét, speciális módon vezetve a gyakorlókat. A zenekarral több ezer órát próbálunk egy darabot, hogy egyedülálló, lenyűgöző teljesítményt nyújtsunk – mondta. – Ehhez együttműködésre van szükség. 
A jógaóráit „együttérzés a tettekben” kifejezéssel jellemezte, és rendszeresen idézi egykori tanára, Max Strom figyelmeztetését: Minden nap tele van lehetőséggel. E csoporton kívül az emberek kilencvenkilenc százaléka csupa stressz, jobban, mint te most. Ne vedd át a stresszt, inkább add nekik a békédet. 
 
 

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

ápr 26

Így jógáztak az iszlám uralkodók

Az ókori és középkori Indiában több ábrázolás is készült a jógáról és a jógik életéről - ráadásul nemcsak hindu és buddhista szövegekben, hanem az iszlám uralom idején készült mogul és szufi albumokban is találkozhatunk velük. A jóga bemutatását, illetve az ászanákat ábrázoló miniatúrák készítését illetően különösen termékeny időszak volt a muzulmán fejedelem, Akbar császár és fia, Szálim uralkodása alatt. A legkorábbi fennmaradt illusztrált kézirat, a Bahr al-Hayat (Az élet óceánja) a tizenhetedik század legelejére nyúlik vissza.

erőszakmentesség india pozitív gondolkodás vallás
Hindu jóga guru együtt jógázik muzulmán vezetővel. Indiában nem ez az első találkozás az iszlám és a jóga között. Több muzulmán uralkodó is nagy jóga rajongó volt.

Márciusban rendezték az idei Szúfi Világfórumot. A szúfizmus valamiképpen rokonságban állt a hindu misztikával. Már a a tizenkettedik századi első muszlim hódítások előtt volt kapcsolat. A közép-ázsiai muszlim tudós, Alberuni (1048-ban hunyt el) volt az úttörője a hindu-muzulmán kulturális együttműködésnek. Lefordította perzsára az i.e. 4. században élt indiai bölcs, Patandzsáli Jóga szútráit, melyet gyakran tekintenek a jóga alapjának. Kétszáz évvel később, az egyik legkiemelkedőbb indiai szúfi, Mu'in al-Din Chisti (1236-ban halt meg), írt egy enciklopédikus munkát Értekezés a jóga természetéről címmel.

erőszakmentesség india pozitív gondolkodás vallás
A lelki élet és bölcsesség egyetemes
emberi érték. Származásától és lakhe-
lyétől függetlenül az egész világnak joga
van hozzá, legyen szó akár keresztény, 
muszlim, ógörög vagy hindu értékekről.

Az univerzális értékek nem állíthatók 
meg országhatároknál.

Indiában a guruk hagyományosan közvetlenül, szóban tanították tanítványaikat, ezért a hindu értekezések csak röviden írják le a jóga ászanákat. Ezért a fennmaradt kéziratok egy része csak forrásaiban hindu eredetű. A tizenhatodik században, a jóga és a titkos tudás az indiai-iszlám tudomány részévé vált. Több szultán és sah meg volt győződve arról, hogy rendkívüli hatást lehetne elérni jógagyakorlaton keresztül. Ez volt a helyzet Nagy Akbar és fia, Szálim herceg, a későbbi Dzsahángír császár uralkodása alatt.

Akbarnak a Jóga szútrák mellett számos más ősi hindu szöveg fordítása vagy kivonata a birtokában volt. Életrajzírója, Abul Fazl bámulattal írt a jóga ászanákról, megjegyezve, hogy „ezen oldalak írója, aki szemtanúja volt sok ilyen testtartásnak, meglepődve meresztette a szemét, csodálkozva, vajon hogyan tudja bármely emberi lény így alárendelni az akaratának az izmait, inait és csontjait.”

1602-ben Szálim herceg megbízásából elkészült a Bahr al-Hayat (Az élet óceánja), a legkorábbi ismert szúfi értekezés, a jóga testhelyzetek szisztematikus képsorozatával. A perzsa szöveg Gudzsarátban készült 1550 körül Muhammad Ghwath Gwaliori, a kiemelkedő szúfi lelki tanítómester munkája. Ghwath célja az volt, hogy a hatha jóga gyakorlatokon keresztül tanítsa a tanítványait a lelki átalakulásra. A mű szanszkrit értekezéseken és élő jógikkal való beszélgetéseken alapszik.

A híres szúfi szerző közel állt Akbar udvarához. A hindu gyökerekkel is rendelkező jógi nem csupán jógagyakorlatokat tanított, bölcsességre is oktatta tanítványait. A különböző ászanák mellett megtalálható benne egy arab jóga könyv kibővített fordítása, a Hawd Ma 'Al-Hayat (Az élet vizének tava), amely az Amritakunda című ősi szanszkrit szövegen alapul.

erőszakmentesség india pozitív gondolkodás vallás
A 16. században a mogul fejedelmek udvarában a művészek kezdték lejegyezni a jóga bölcsességét és gyakorlatát, ilyen az 1650 körül készült „Mahendranáth” is. Szépségét és alaposságát tekintve „Az élet óceánja” felülmúlja az addig megjelent munkákat. A test egy országhoz hasonlít, a a lélek a benne lakó király. Amikor az ország tönkremegy, a király eltávozik – olvashatjuk e remekműben.

Az élet óceánjá-ban bemutatott ászanáknak, a huszonkét különböző ülő testtartásnak a célja, hogy segítse a meditációt. Feltűnő a képek szépsége. Enyhén színezettek, minden részletében bemutatják a jógik mindennapi életét. A testtartást, a töprengő arckifejezést, a kunyhót és a kedvtelésből tartott kutyát. Mint egy pontos fotó, látható a síp, a botok, tökfélék, a füles vizeskancsó, még az általuk használt jógaszőnyeg, az antilop bőr is.

Ez egyike a három jógával kapcsolatos munkának, melyeket Szálim herceg megbízásából, Alláhábádban készítettek 1600 és 1604 között. Korábbi szanszkrit szövegekben ezek a leírások nem találhatók meg, és részletesebbek, mint a következő évszázadban írt többi szanszkrit értekezés. Nem volt semmi új Szálim herceg érdeklődésében, hiszen ekkori székhelye Alláhábád, korábbi nevén Prajág volt. Az a város, melynek mellékneve „Tírtharádzsa”, a szent helyek királya. Szálim láthatta, hogy zarándokok, jógik, meditáló bölcsek százezrei keresték fel minden évben. Az idelátogatók a tisztulás reményében fürdőt vettek a szent folyók, a Gangesz és a Jamuná találkozásánál.

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

ápr 18

A helytelen gondolatok teszik az embert boldogtalanná

Dr. Patrick Broome tíz éve Németország vb-aranyérmes labdarúgó csapatának a jógaoktatója. Pszichológus végzettsége van, húsz éve gyakorolja a jógát, Münchenben két jógastúdiója működik. A világbajnokság a fizikai megterhelés mellett mentális feszültséget is jelent. Patrick Broome abban segít, hogy a sportolók egészséges szervezettel, jó fizikai kondícióban és belső kiegyensúlyozottsággal készüljenek a mérkőzésekre. Ugyancsak tanulságos mindaz, amit az életről, a jógáról vagy a lelkiségről mond. Jóga mindenkinek címmel már megjelent egy könyve is.

egészség erőszakmentesség fitness hírességek jóga hatásai pozitív gondolkodás
Patric Broome, a Német Labdarúgó Válogatott jógaoktatója

Patrick Broome a legismertebb jógaoktató Németországban. Súlyos betegségéből épült fel, s mint később megfogalmazta, úgy gondolja, hogy a betegség nem csak egy akadály, hanem egy nagyon-nagyon jó tanár. Azt mondta magának, ha már nem sokáig él, akkor legalább az elképzelései szerint akarja tölteni napjait, a fontosabb dolgokra koncentrálni. A jóga egy eszköz, hogy az elme nyugodttá váljon, de nem csodára várt, hogy meggyógyítsa a testet. Ugyanakkor, ha nem lett volna ott a jóga, lehet, hogy nem bírtam volna ki ezt az életszakaszt – mondta visszaemlékezve. – Azt hiszem, hihetetlen arrogancia, ha valaki azt mondja, csak akkor lehet boldog, ha egészséges. Sok embert ismerek, akik valamilyen fizikai rokkantság ellenére a legstabilabbak, legboldogabbak, és jobban tudatában vannak ennek, mint az úgynevezett egészséges ember.

A védikus szentírások tanulmányozásának, a mantrázásnak, a meditációnak és az erőszakmentes életmódnak a híve. Gyerekkora óta vegetariánus, alkoholt sem fogyaszt. Már korán felismerte, hogy a körülötte élő kedves állatok és a hús összekapcsolódik. Soha nem tudnék megölni egy állatot, hogy megegyem – jelentette ki.

Volker Mehllel, aki a különleges ájurvédikus konyhaművészet mestere, Ausztriában egy jóga konferencián ismerkedett meg, s ez később sikeres együttműködést eredményezett. Hagyományosan a jóga és az ájurvéda kéz a kézben jár. Mindkettő több évezredes régi gyógymód Indiából. A kettő együtt különösen alkalmas arra, hogy növelje az egyéni teljesítményt, megelőzze és gyógyítsa a betegségeket. Patrick Broome jógastúdiójában először a jóga testi-lelki egészséget segítő gyakorlatait végzik az odalátogatók, utána megízlelhetik Volker vegetáriánus, vegán alkotásait, a finom ájurvédikus ételeket.

egészség erőszakmentesség fitness hírességek jóga hatásai pozitív gondolkodás
Nem az élet, hanem a gondolatok teszik az embert boldogtalanná

A jógának több szintje van, de nem lehet mindenkivel rögtön a legelmélyültebb síkon kezdeni. Van, akit csak a testi karbantartás érdekel, de ha kérdéseket tesz fel, ha tudakozódik a jóga összetettsége felől, akkor már könnyebb a jóga eszmeiségét kiszélesíteni. Ezt a gyakorlatot követi Patrick Broome is. A jóga komoly fizikoterápia, de egy önismereti utazás is, utazás befelé, lényünk valódi célja felé. Elmondta, hogy pszichológusként és jógaoktatóként is a fizikai és pszichés szenvedést kell kezelnie. Mivel ismeri a Védák tanítását, tudja, hogy a szenvedés oka elsősorban a rossz megértés, helyzetünk hamis értelmezése, és az ebből fakadó félelmek, különösen a halálfélelem. A jóga szabadságot is jelent, a mentális zavaroktól való mentességet. Mindenki vágyik arra, hogy kiszabaduljon saját mentális körhintájának fogságából. 

-Én túl merev vagyok ilyesmihez, ilyen és hasonló megjegyzések gyakran hangzanak el férfiak szájából. Meg kell tanítani őket, hogy ne jöjjenek zavarba a jógától, s ehhez erős példaképekre van szükség, s olyanokra, akik beszélnek a jóga pozitív hatásairól – mondta dr. Broome.

Napjainkban a neurológiai és az érzelmi problémák egyre szaporodnak. Míg a jóga az önközpontúságot tartja az emelkedett élet legnagyobb akadályának, addig a társadalom éppen ezt erősíti. Szerencsére vannak olyan csoportok is, akik a társadalmi, sőt ökológiai tudatosságot hangsúlyozzák. A jóga egy lépéssel tovább megy: azt akarja tudatosítani, hogy az életnek van valami nagyobb, összetettebb értelme is, mint amit általános célként ismerünk.

Nehéz leírni egy megvalósult jógi igazi nagyságát – nyilatkozta Broome. – Az indiai szentírások szerint egy felszabadult ember mentes az önző érdekektől, aggodalmaktól, tetteiben nem gátolják a nehézségek, a szenvedés, a bánat és a félelmek. Nem saját szeszélyeinek a rabszolgája, nyugodt, kiegyensúlyozott, nem érdekli a közvélemény kritikája, ha eszméi miatt támadják. Van néhány ilyen nagyszerű ember, Martin Luther King vagy Gandhi jó példa erre. Bebizonyították, hogy milyen mérhetetlen legetőség van mindannyiunkban. Saját kényelmüket feladva teljesen elkötelezték magukat az emberiség szolgálatában.

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

feb 18

A Yoga Gives Back jógaóra értékű mikrohitelt közvetít

A Yoga Gives Back (YGB) alapítványt talán úgy fordíthatnánk: „A Jóga Visszaad alapítvány”. Ez egy nonprofit szervezet, mely azzal a céllal alakult, hogy a nyugati jógagyakorlók segítségként juttassanak vissza valamit Indiának, hiszen ott született a jóga, amely oly sokat adott az embereknek. Mottójuk: Egy jógaóra költségével megváltoztathatsz egy életet. Küldetésük, hogy mozgósítsák a globális jógaközösségeket, hogy támogassák a hátrányos helyzetű embereket, különösen a nőket és a gyermekeket Indiában.

hírek hírességek india pozitív gondolkodás
Egy jógaóra ára megváltoztathat egy életet

A jóga népszerűsége folyamatosan növekszik világszerte. A Los Angeles-ben létrehozott Yoga Gives Back alapítói 2007-ben elhatározták, hogy megtalálják a módját annak, hogyan segíthetnek a globális jóga közösségek Indiában, a jóga szülőföldjén a mélyszegénységben élőknek. Számos jótékony szervezet működik a jóga közösségek keretein belül, mégis a egy nagyon egyedi kampány, amely kifejezetten az Indiában élő anyákra és gyermekekre koncentrál, támogatja őket és küzd értük. A tanácsadó testület tagja többek között Tao Porchon-Lynch is, a világ legidősebb jógaoktatója.

hírek hírességek india pozitív gondolkodás
Dr. Muhámmád Junusz Nobel-békedíjas közgazdász. Bangladesben a rászorulók gazdasági felemelkedése céljából vezette be a mikrohitelt.


A projekt ihletője a bangladesi származású világhírű közgazdász, dr. Muhámmád Junusz, aki 2006-ban Nobel-békedíjat kapott a forradalmi mikro-finanszírozás beindításáért. A professzor akkor kezdte el kiépíteni ezt a speciális bankrendszert, amikor döbbenten tapasztalta, hogy egy kis bambuszbútort készítő vállalkozásnak csupán 27 dollárra lett volna szüksége a fennmaradáshoz, de egyetlen bank sem állt szóba a kérelmezőkkel. Kénytelenek voltak uzsorásokhoz fordulni. Junusz a mikrohitelben látta a megoldást, így tett szert a „szegények bankárja” címre. A hitelhez csupán bizalmi tőke szükséges, vagyis 4-5 kezes, aki garanciát vállal a törlesztésért. Nincs hitelbírálat, sem értékbecslés.

A Yoga Gives Back alapítvány is támogatni kezdte a mikrohitel munkatervet. Kis kölcsönöket adtak nőknek, akik egyébként nem tartoznak a hagyományos banki és pénzügyi rendszerbe. 2010-ben már ennek több módját is kifejlesztették. A „Nővérsegítő”  programot kifejezetten szegény anyák, árvák és a fiatal lányok vehetik igénybe. A YGB kiválasztott eddig sikeres nem kormányzati szervezeteket, Nyugat-Bengáliában valamint Karnataka államban, és a közös cél érdekében társult velük. 2013-ban nyomorgó középiskolás diákok támogatására létrehozott egy ösztöndíjat. Az elmúlt években 35%-kal nőtt az adományokból befolyt összeg, ez lehetővé tette számunkra, hogy finanszírozzák közel 700 anya és gyermek mindennapi életét Indiában. A YGB elkötelezettsége minden személy esetében legalább öt évig tart, hogy biztosítsa az elvetett mag kifejlődését, vagyis a tényleges átalakulást.
 

Kapcsolódó cikkek: 

Visszájára sült el a botrányos jóga elleni hadjárat Oroszországban

A világ legidősebb jógaoktatója Gandhival menetelt

A jóga a szív felé tartó szent ösvény

A jóga lényege, hogy minden otthonban boldogság legyen

Egy guru gondolatai a jógáról

Tovább olvasom

«
12

Jóga otthon tudásanyag

Jógás film Indiában

Jóga tippek

blogavatar

A jóga ősi tudományának hozzád szóló életvezetési tanácsai. Jóga kezdőknek és gyakorlóknak, jóga gyakorlatok, tanulságos történetek. Az inbound jógatradíció a jóga sok évezredes tudományát hivatott továbbörökíteni. Nemzetközi háttérrel rendelkező jógaiskolánk megtalálható a világ számos országában. Inbound Jóga Budapest VII. Tivadar utca 3. - Budafok XXII. Szebeni u. 6. Szja felajánlásával segítheti alapítványi tevékenységeinket. Adó 1% India Klub Alapítvány – Adószám: 19561383-2-43

Kövess minket!

Jógatippek az Instagramon!