Január elején rendezték meg a már hagyományos Jógafesztivált az indiai Goa államban. Fő szponzora a PETA volt, mely a világ legerősebb állatvédő szervezete. Sokféle színes programot kínáltak a résztvevőknek, de az se keseredjen el, aki nem tudott jelen lenni. Nyáron Barcelonában, a szép katalán fővárosban hasonló találkozót rendeznek, ezzel is bizonyítva a jóga egyetemes jellegét.

erőszakmentesség jógafesztivál fitness hírek india utazás

Január 4-8. között zajlott a híres fesztivál, melyet a jóga híveinek örömére minden évben megrendeznek. Nem véletlen, hogy az év kezdetére tették ezt a találkozót. A rendezők kifejezték reményüket aziránt, hogy mindenki olyan tapasztalatokkal hagyja majd el a tábort, melyek segítik őket éves munkájukban. Kicsit érzelmesen úgy fogalmaztak: az a cél, hogy mindannyian képesek legyenek egészségesen bevetni magukat a világba, de az áhítat révén megosztani szívüket másokkal.

Minden reggel énekléssel és meditációval kezdődött. Az ászanák végzését, a légzőgyakorlatokat, a különféle jógaiskolák megismerését neves jógaoktatók és művészek segítettek. A vendégek nem unatkozhattak: a védikus rituálék és ceremóniák, a jóga masszázs, a harmónium és egyéb műhelyek mellett a wellness vagy a hagyományos tűzijáték sem maradt ki, de még szörfözésre is nyílt lehetőség. Egyes tevékenységek teljesen ingyenesek voltak, esetleg előzetes regisztrációt igényeltek. A hagyományos jóga, továbbá a legújabb tendenciák és stílusok harmonikus keveréke egyaránt fellelhető volt, szinte a világ minden tájáról. 

A különlegesen finom ájurvédikus és vegán étkezéseket mindenki szívesen fogadta. Ezen ételek természetes partnere a jóga, hiszen mindkettő a békéhez, a nem ártáshoz kapcsolódik. Nemcsak táplálkozási információkkal, tippekkel és ínycsiklandó receptekkel segítették az érdeklődőket, a PETA ingyenes vegetáriánus/vegán kezdőcsomagot adott azoknak, akik előre igényelték. 

erőszakmentesség jógafesztivál fitness hírek india utazás
A riksás is jógázik. A kép egy 2008-as dél-indiai jógafesztivál plakátja mellett készült.

A fesztivál Bhakti-jóga Táborral folytatódott, de ez már a visszavonulás, a lelkigyakorlatok, az elcsendesülés és a meditáció időszaka, olyan témákkal, mint például az empátia, a megbocsátás, az együttérzés. A Bhakti-jóga Tábor azok számára ajánlott, akik fokozni kívánják a jóga lelkiségét, vagy egyszerűen csak szeretnének elmélyülni a bhakti hatalmas óceánjában. Az ászanák segíthetnek, hogy a lelki jóga-gyakorlatok, a mantra-recitálás, az elmélkedés vagy az odaadó tettek komollyá váljanak. Merüljön el az ó-ind bölcsesség inspiráló hagyományaiban – kérték a résztvevőket a bhakti-jóga programjain, melyeket ének és tánc tett még vonzóbbá. A védikus szertartású istentisztelet, a pudzsa és az eksztatikus kírtanok (vallásos koncertek) egy célt szolgáltak: a spirituális növekedést.

Természetesen a jóga nem Indiához kötött, az egész világ kincse a test és lélek egészségének védelmében. Így hamarosan, július 21-25. között Európában üdvözölhetünk egy újabb fesztivált, a VI. Barcelonai Jóga Konferenciát (BYC). Ez a jóga rendezvény is nyitott a társadalom minden korú és hátterű tagjainak, azoknak, akik már évek óta jógáznak, de korábbi jóga tapasztalatokkal nem rendelkezőknek egyaránt. A BYC-nek Katalónia fővárosa nem először ad otthont. Felemelő nyitott szívű összejövetel ez. A világ vezető jóga tanárai és zenészek létrehoztak egy olyan platformot, ahol lehet tanulni, tapasztalatokat cserélni, valamint felfedezni és átalakítani önmagunkat.

Kapcsolódó cikkek: