aug 12

Yogi Gupta, Gandhi jógamester barátja

Svami Kailashananda, más néven Yogi Gupta jogot tanult. Mahatma Gandhi kortársa és barátja volt. Jógamesterként lett közismert, de a jóga és a természetes gyógymódok támogatójaként híres ájurvédikus orvosként is dolgozott. Nem csupán jóga szaktekintélyként, hanem kimagasló lelki tanítóként is foglalkozott az érdeklődőkkel. Számtalanszor megtette az utat India és Amerika között, hogy tanítványait szolgálja.

erőszalmentesség hírességek india

 „A jóga ugyancsak szükséges napjainkban, amikor az élet különösen zavaró, és tele van feszültséggel, stresszel bizonytalansággal. Segíti az embert kissé lelassulni az életben, hogy újra egyesítse magát a világegyetem harmóniájával, és megtalálja a békét. Ez csökkenti a sóvárgásokat, a rossz szokásokat. A jóga nagyon különleges eredményeket hoz. Betegségmentes testet, kiegyensúlyozott elmét, sugárzó egészséget és hosszú életet eredményezhet. Ez az ajtónyitó az ihletett tudáshoz és az örökkévaló boldogsághoz.” – Yogi Gupta

Jogászból jógi


Svami Kailashananda, más néven Yogi Gupta (1913-2011) Észak-Indiában született. Jogot tanult, és kezdetben több évig dolgozott India egyik legfelsőbb bíróságán. Nagy hatással volt rá Mahátma Gandhi. Inspirálta őt Gandhi ahimsza, erőszakmentes filozófiája.

Az, hogy Indiát a jógabölcsesség, vagyis a Yama és a Niyama egyik legtermékenyebb gyakorlatával, az erőszakmentességgel szabadítsa fel. Svami Kailashananda a jog területén a szegényeket és hátrányos helyzetűeket szolgálta, sok esetben Pro bono, vagyis ingyenes formában. Bár ügyvédként indult, úgy döntött, még magasabb életre hivatott, és elhagyta az ügyvédi kamarát. 

Sok évvel később tanítványainak elmesélte azt a látomását, melyben egy bírósági ügy közepette megjelent neki Siva, és útmutatást adott, hogy hol találja meg a guruját. Ekkor határozta el, hogy szerzetes lesz. Ügyeit átadta egy kollégájának, és hátat fordított a világi bíróságnak.

Hátra hagyta a világi életet, a személyes vagyonát és tulajdonát, és egy guru tanítványa lett. Biztos volt benne, hatásosabb, ha nem kerülő úton, hanem az egyén Isten-tudatának felébresztésével szolgálja az embereket.

erőszalmentesség hírességek india

Miután lemondott a világi életről, Varanasi szent városának szerzeteseként dolgozott. A Himalája magányában jógát és a lemondás különféle formáit gyakorolta. A jóga mind a kilenc formáját: Raja, Kundalini, Bhakti, Mantra, Tantra, Yantra, Jnana, Karma és Hatha. A risikési Sivananda Asram Erdei Egészségügyi Klinikájának orvosa volt, mielőtt létrehozta saját asramjait. 1952-ben Risikésben megalapította a Kailashananda Misszió és Természetgyógyászati Központot. 

Yogi Gupta volt a harmadik nagy jógamester, aki elment az Egyesült Államokba, hogy terjessze a Védák tanításait. Az első Svami Vivekananda 1899-ben, a második Paramahansa Yogananda 1920-ban. Yogi Guptát 1954-ben hívták meg egy Chicagóban megrendezésre kerülő egészségügyi konferenciára. Ez volt az első lépés. Tanítani kezdett, majd létrehozta hatha jóga intézményét New Yorkban. 

 
Az erőszakmentesség orvosa

erőszalmentesség hírességek indiaJógamesterként Yogi Gupta természetesen az egészséges, erőszakmentes táplálkozás híve volt. Úgy gondolta, először meg kell tanulni, mi az egészséges állapot, ezután követheti a diák az önmegvalósítás útját. Számtalan történet van olyan hallgatókról, akik meggyógyultak az ő útmutatása, gondozása és intelligens irányítása alatt. Ájurvédikus doktorként segített azoknak, akik különleges és egyedülálló kérdéseikkel érkeztek hozzá, élete végéig konzultációkat folytatott.

Yogi Guptát a Védák hatalmas ismerete jellemezte: a legmagasabb jnana, tudás és a legmélyebb bhakti, odaadás egyedülálló kombinációja.

A vegetariánus táplálkozás híve volt jóval azelőtt, hogy az divatossá vált. 1969-ben rögzítették egy New York-i előadását, mely az ájurvéda tanácsain alapult. A New York-i Központban tanítványok tízezreinek tanította a jóga igazi lényegét és a Védák fenséges igazságait.

Könyvei jelentek meg: A jóga és a jógikus erő, valamint Jóga és hosszú élet címmel.

A jóga és a spiritualitás területén elért eredményei elismeréseként több elismerést is kapott:

  • Az év nemzetközi oktatója (2006)
  • Az év embere (2005)
  • A 21. század nagyszerű eszméje (2005)
  • Kiemelkedő hozzájárulások a jóga tudományához és a spiritualitáshoz (2005)
  • Szakmai oklevél: Jógatudomány és spiritualitás Szakértője (2005)

 
India lelki nagykövete


Yogi Gupta több mint 55 éven keresztül önzetlenül szolgálta amerikai tanítványait is. Azt írták róla: a lemondás és az Isten iránti legmélyebb odaadás képviselője. Célja mindig az volt, hogy elősegítse az emberek egészségi állapotának javulását, az életszínvonal emelkedését, mely természetesen nem anyagi értelemben értendő.

Több ezer diákot vezetett a spirituális úton. Ma már a legelismertebb jóga tanárok kerülnek ki azok közül, akiket ő képzett. Közéjük tartozik Dharma Mitra is, aki 908 jóga pozícióban fényképeztette le magát, s az így készített nagy sikerű szakkönyvet jógatanárának ajánlotta. Így emlékezett vissza szeretett mesterére:

Az a mester, akivel kapcsolatban Isten úgy döntött, hogy vele egy csatornát és egy eszközt teremt. Rajta keresztül a kedvesség, a szeretet, az együttérzés nyilvánult meg a különféle szerepet játszó emberek modern világában. Ő egyike India legnagyobb lelki nagyköveteinek.


Az önmegvalósított mester életéről és munkájáról elmélkedve világossá válik, hogy legmélyebb tiszteletünket úgy tudjuk kifejezni, ha követjük tanítását, azokat az eszményeket, amelyeket elénk állított. Ezek a nagy lelkek az Abszolút, Örök Igazság legmagasabb élményével rendelkeznek. A tudás szellemi fényével és az Istennel való közösség megfoghatatlan békéjével élnek mindenhol. Áldásuk áradjon mindenkire.
 

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

ápr 06

A jóga előnyei álltak fókuszban a kardiológiai konferencián

Az indiai Kardiológiai Társaság nemrégiben a jóga hatásait vizsgálta. A jóga népszerűsége is megköveteli az egészségügyi szakemberektől, hogy következményeinek alaposan járjanak utána. Nem ez az első tudományos munka, és nem is csak Indiában végeznek kutatást a jóga előnyei témában. A jó hír az, hogy minden esetben megerősítik a jóga gyógyító hatásának tényét.

egészség hírek india jóga hatásai kutatás
Kardiológusok tárgyaltak a jóga hatásairól: az indiai Kardiológiai Társaság 68. konferenciájának fókuszában a jóga előnyei álltak.                                                                   Fotó: Inbound Jóga Budapest


 
A jógát gyakran hívják a gyorsított élet ellenszerének, mivel az elme és a test szabályozására is alkalmas. A világ számos orvosa a megelőzésre törekvő egészségügy lényeges és hasznos útját látja benne. Például olyan mindennapi cselekvés, mint a légzés, bármilyen típusú testmozgásnál fontos szerepet játszik, a légzés-kontroll pedig külön tananyag a jógánál. Aki jógázik, ismeri gyakorlati jelentőségét.


 
A jóga tudományos kutatása


Különböző, főleg amerikai orvosi egyetem és klinikai központ vizsgálta már a jóga egészségre gyakorolt hatását. Nem véletlen, hogy a jóga egyre nagyobb népszerűségre tesz szert, s gyakorlóinak száma folyamatosan nő. A jelenlegi becslések szerint legalább 30-35 millió embert jógázik az Egyesült Államokban. A jóga az amerikai egészségügyi szolgáltatók és a biztosítási cégek által is egyre inkább javasolt terápia.
 
A jóga tudományos kutatása nemzetközi összefogást is eredményez. Az indiai Kardiológiai Társaság 68. konferenciájának legfrissebb tanulmánya is beszámol arról, hogy a jóga sokféle területen fejti ki áldásos hatását. Már napi egy óra jóga csökkenti a magas vérnyomást, állítják az indiai kutatók. Ugyanakkor semmilyen káros mellékhatása sincs. A pontos mechanizmusra még nem derül fény, de egyértelmű a kedvező eredmény.

"Kutatásunk azt sugallja, hogy a jóga ászanák, a pránájáma és a meditáció kombinációja sikeresen száll szembe a szívinfarktus, az agyvérzés és a szívelégtelenség veszélyeivel – mondta dr. Ashutosh Angrish kardiológus –, emellett egyfajta életminőségbeli változást is okoz. "

  


A három hónapos vizsgálatra a pácienseket véletlenszerűen választották ki, mindkét csapat 30 főből állt. A vizsgált személyek átlagéletkora a kontroll csoportban 52 év, a jóga csoportban 56 év volt. Ez utóbbi tagjait egy hónapon át jógaoktató tanította, majd a betegek otthon követették az elsajátítottakat. A kontroll csoport nem mutatott jelentős változást a vérnyomáscsökkenésben sem. 
 
A jógaterápia egy multifunkcionális gyakorlat, mely számos előnnyel jár. Nemcsak csökkenti a magas vérnyomás, de azt is kimutatták, hogy hatékonyan csökkenti a vér glükóz szintjét, a koleszterin szintet, és a testsúlyt jelentősen befolyásoló problémákat. A jóga előnyei és kedvező hatásainak listája szinte végtelen. Most csak a legfontosabbakat soroljuk fel.

egészség hírek india jóga hatásai kutatás


 
Rugalmasság


A jógát egy különleges orvosi tudománynak is tekinthetjük, mely legyőzi a test merevségét, és biztosítja az egyensúlyt. Ha a levegőt rendesen használjuk fel, segíti a rugalmasságot és a testtartást. Ezzel egy időben nyugtatja az elmét. Minden bizonnyal a jóga előnyei között a rugalmasság mind testi, mind szellemi értelemben vezető szerepet tölt be.

 
 
Helyes testtartás


Bizonyos gyakorlatok kifejezetten a gerinc egészségének megőrzését szolgálják. A derékfájás is szinte népbetegség szerte a világon, a jóga ennek is hasznos orvossága.


 
Idegrendszer erősítése


A jóga további előnyei között szerepel, hogy enyhíti a szorongást, a depressziót és a pánikbetegséget is, a neurológiai és endokrin szervek funkcióját pedig növeli. Óriási szerepe van abban, hogy a gyakorlatok során friss oxigént juttat a szervezetbe. Egyéb kutatások is alátámasztják, hogy a jóga hatékony a szellemi hanyatlás leküzdésében is.


 
Ízület erősítése


Az ászanák némelyike speciális nyújtógyakorlat, mely a különféle testrészekre hat. Megerősíti az ízületet, elősegíti azok hajlékonyságát, megszünteti az izmok feszülését. 


 
Erőnlét javítása


Csökkenti szívproblémákat, mint a szívroham és a stroke. A jóga előnyeinek listájának elején kell említenünk az általános erőnlét javítását is.

A jóga javítja az emésztést, megszünteti az alvászavarokat. Gyengéd mozgás, mégis jelentős erőnléti javulást okoz. Jógázás közben természetes antioxidánsok szabadulnak fel.


 
  
A jóga további előnyei


Eltávolítja a méreganyagokat a szervezetből, javítja a koncentrációt. Van valami nagyon különleges abban, ahogy a jógik a légzésszabályozással is uralják testüket, ezzel együtt indulataikat is.

Van egy olyan szólásunk, ha valaki nagyon összpontosít valamire: Még a lélegzetét is visszatartotta. Ez a mindennapi életben is segít, elkerülhetők a meggondolatlan szavak vagy tettek. S nem is vagyunk tudatosak arról, hogy egy pránájáma gyakorlat része az, amit éppen végeztünk.
 
A jóga rendszeres gyakorlatai és a vegetáriánus étrend folyamatosan kordában tartja a testsúlyt is. A jóga egy fizikai és mentális edzésprogram, amely szinkronban a holisztikus filozófia szakápolásával, a teljes embert kezeli, nem csak a betegséget. Nem kell feltétlenül drága gyógynövényeket vásárolni, az étrend módosítása és a jóga is rendkívül hatékony gyógymód.

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

feb 15

Elme ereje

Naponta számtalan gondolat suhan át az agyunkon, de legtöbbje felesleges, sőt káros az egészségre. Az elme ereje szinte legyőzhetetlen, úgy ugrál, mint a majmok a fán.

egészség fitness indiai bölcsesség filozófia pozitív gondolkodás
A jóga kiemeli a majom elme lecsendesítésének szükségességét, és különböző technikákat és jogorvoslatokat kínál az elme szabályozására, gondolataink fókuszálására.

Patanjali Jóga szútrájában olvashatjuk: „yoga chitta vritti nirodha”, szó szerinti fordítása: A jóga az elme zavarainak hangtompítója.

Elme vagy gondolat? 


Az embert mindig is érdekelte ez a téma. Könyvtárnyi irodalma van: a komoly tudományos, pszichológiai tanulmányoktól a „mezei” bölcsességig számtalan formában olvashatunk róla. Az elmét sokszor hasonlították egy raktárhoz, melyben a gondolatok, mint adatok gyűlnek és raktározódnak el, hogy akár a legváratlanabb pillanatban is előbukkanhassanak. Hasonlították számítógéphez is, melyben a gondolatok táplálják be az adatokat, s aztán az elme e bevett információk szerint működésbe lép. 


Gondolataink mentális programokat hoznak létre. A tanultak vagy a megtapasztaltak alapján formálódik a véleményünk az élettel kapcsolatos dolgokról, és az elme ennek megfelelően fog cselekvésre késztetni minket. Hogy ezeknek a belső programoknak, a meggyőződéseinknek van-e közük a valósághoz és az igazsághoz, az csak akkor derül ki, ha olyan életformát sikerült kialakítanunk, mely mások boldogtalansága nélkül tesz tartósan boldoggá minket. 

  
Az elme ereje


Az elme szüntelenül fecseg a háttérben, nyugtalanná és idegessé tesz, és akadályozza a koncentrálóképességet is. Sokan panaszkodnak arról, hogy a gondolataik elkalandoznak, nem tudnak koncentrálni a feladataikra. A jóga lecsendesít ezt a majom elmét, és különböző technikákat kínál gondolataink szabályozására. Kevés ember szán időt arra, hogy megfékezze ezt a mentális zajt, pedig bárki óriási többletenergiára tehet szert, ha kipróbálja, és utána rendszeresen gyakorolja. 

egészség fitness indiai bölcsesség filozófia pozitív gondolkodás

Az érzékek információt küldenek az elmének, melyet belső érzéknek is nevezhetünk. Az elme ezt két véglet között, boldogság vagy szenvedés különböző árnyalatú formájában tálalja.

Az elme ereje így befolyásolja mindennapi életünket. 
Gondolataink néha a tudatalattinkból törnek elő, elménk a múltban tapasztalt történéseket egykor véleményezte, elraktározza, majd továbbítja nekünk. Néha változatlanul átéljük ugyanazt. Sok esetben nem is tudjuk elengedni vagy feldolgozni, ott kísértenek minket évek múlva is. A szabadjára engedett elme a felkavart tó vizéhez hasonlóan zavarossá, sőt néha irányíthatatlanná válik. A sport, a tanulás, a jóga képes szabályozni, s ekkor az elme ereje segítségünkre lehet.


Mivel belső érzékszerv, a testtel ellentétben képes a múltban és a jövőben is mozogni, és ez egy nagyon fontos tulajdonsága, mert képes jövőt építeni. Az érzékszervek információját képzettségétől függően dolgozza fel, ezért lehetséges, hogy ugyanarról a dologról másként gondolkodik két ember. Ez a képzettség nem iskolázottságot, műveltséget jelent, hanem az emberi élettel kapcsolatos valós és lényegi tudást. A jóga-filozófia követése sokat segíthet, hogy az elme ereje minél finomabb hangolású legyen. 

A gondolat teremtő ereje 


Fontos megértenünk, hogy a gondolat teremtő ereje hozza létre mindennapjainkat. A Bhagavad-gítában azt olvashatjuk, hogy:

„A legyőzött elme a legjobb baráttá, a nem fegyelmezett pedig a legnagyobb ellenséggé válik.” (6.6.) 


Régen természetes volt a memoriterek tanulása, mert ahogy a testet, úgy az elmét is edzeni kell. Egész hosszú idézeteket tanultak meg, például Arany János Toldijának egy-egy énekét vagy latin szólásokat, szállóigéket, filozófusok tanításait. Ez csak egy technika, a memória fejlesztésére. Úgy tűnik, ma, az internet világában nincs szükség ilyesmire, hiszen 2 másodpercen belül megjelenik a keresett információ. Pedig az emlékezés, a tanultak felidézése, majd a rajta való meditálás a gondolat teremtő erejét segítheti, vagyis alkotókészségünket fejlesztheti.


A „mi lesz, ha”, „mi lett volna, ha” kezdetű gondolatok ugyanúgy terelnek valami felé, mint a konkrét utasítások. A szabályozatlan elme a gondolat segítségével akadálytalanul cibál minket ide-oda, teret és időt átugorva csapong. Gondolataink nem csupán a jelent vizsgálják, életünk minden eseményét elő tudják idézni, összekeverni, de megfelelő szabályozás esetén segíteni is képesek. A kontroll egyik módja a jóga.

Pozitív gondolatok 


A pozitív gondolatok nem hagynak teret a csapongó elme erejének. A híres, sokszor elővett idézetek megerősítik mindezt.


„Amit gondolunk, azzá leszünk.” (Buddha)


„Olyan az ember élete, amilyenné a gondolatai teszik.” (Marcus Aurelius) 


„Ahogy az ember az ő szívében gondolkodik, olyan ő.” (Példabeszédek 23.7.)


„Az ember nem más, mint amit egész nap gondolt.” (Ralph Waldo Emerson)


Számos tanulmány és kísérlet bizonyítja, hogy gondolataink fizikálisan is hatnak, és előbb-utóbb következményei lesznek. A betegségek pszichés hátteréről ma már mindenki hallhatott. De a pozitív gondolatok, például az ima erejéről, gyógyhatásáról is. 

  
Az elme lecsendesítése


Bármit akarunk elérni, legyen az tanulás vagy sportteljesítmény, az első lépés az elme lecsendesítése. A hinduizmus szerint, a „mauna” (csend) a lelki fegyelem lényeges része. A muni szóból származik, ami azt jelenti: bölcs. Bölcs az az ember, aki felülemelkedett az elmebeli találgatások szintjén, akinek valódi dolgokról valódi tudása van. A csend megbecsülését, az önmagunkba nézést a különböző keresztény kolostorok is bevették regulájukba, sőt vannak olyan szerzetesrendek is, ahol teljes némaságot fogadnak. A belső csendre is nagy szükségünk van.

egészség fitness indiai bölcsesség filozófia pozitív gondolkodás


A jógának számtalan formája létezik, de alapvetően mindegyikben megtalálhatóak azok a gyakorlatok, melyek célja az elme lecsendesítése. A bhakti-jóga szentírásában, a Bhagavad-gítában olvashatjuk, hogy az elmét nehezebb megfékezni, mint a szelet megállítani,

„de az állandó gyakorlás és elkülönülés célhoz vezet.”(6.35.)


Az ászanák rendszeres gyakorlása

mellett a légzőgyakorlatok is egyfajta kontrollt jelenthetnek. A pránájáma, a légzésszám csökkenése, is szabályozhatja a gondolatok gyakoriságát. A pránájáma és a különböző ászanák növelik a vér áramlását, a feszült testet fellazítják és rugalmassá teszik. A kondicionáló testhelyzetek fegyelmezett gyakorlata (szukhászana, vadzsrászana, bhadrászana és padmászana) segít létrehozni egy nyugodt és kiegyensúlyozott lelkiállapot.

A jóga és a meditáció ezt a célt szolgálja. Egyik formája a Trataka meditáció, mely átmenet az ászanák fizikai gyakorlása és a mentális jóga között. A három klasszikus hatha-jóga szöveg egyike a Gheranda Szamhitá is foglalkozik ezzel a tisztító gyakorlattal. Lényege, hogy egy fix pontra, legtöbbször egy gyertya lángjára nézve, pislogás nélkül kell koncentrálni. Könnyűnek tűnik, de nem az, mert közben az elme nem kalandozhat semerre. 

Jó, ha kapuőrként megszűrjük gondolatainkat, és csak azokat engedjük be, melyek segítik feladataink végzését. A pozitív gondolatok összes energiánkat átirányítják arra, amit csinálunk, és nem hagynak teret az ugrándozó majom elme számára. A jóga segíti a méreganyagok kiutasítását a testből és az elméből, hogy ne csak sodródjunk az életben, hanem tudatossá váljunk, és mi magunk határozhassuk meg azt az irányt, ami felé haladni akarunk. 

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

dec 31

A világ legfiatalabb jógaoktatója világrekordnak számít

A világ legfiatalabb jógaoktatója, Shruti Pandey 4 évesen kezdte a jógázást. A most 11 éves kislány gyorsan tanul, és azt mondják róla, egy kis maximalista gyerek, aki a felnőttekkel komoly tanárként bánik. Az egyik Shruti rajongó, a 90 éves Bhanu Szvámi, nyugalmazott tanár is a kislány tanítványa. Shruti bátyja, Harsh Pandey pedig már 5 évesen megtanult 84 ászanát, és ezzel rekordot állított a Limca Book of World-ben.

india jóga hatásai jóga oktatás
Shriti Pandey a világ legfiatalabb jógaoktatója

A legfiatalabb jógaoktató története

Shruti Pandey amikor még csak 2 éves volt, látta bátyja jógagyakorlatait, és megihlette a szép mozgásforma. A kislány később szintén járt tanárhoz, az alapokat hamar elsajátította, s következtek a speciális gyakorlatok. Edzője, Hari Chetan, kezdte tanítani őt, s rögtön felfedezte a négyéves gyermek tehetségét. Shruti mindössze hatéves volt, amikor egy allahabadi ásramban már jógaedzőként tanított, ő volt a legfiatalabb jógaoktató a világon. Jhansiban, a híres történelmi városban él. Jhansi Rani, vagyis Jhansi királynője, az 1857-es indiai nemzeti ellenállás egyik vezető alakja volt. A hindu Jeanne d’Arc-ként emlegették.

india jóga hatásai jóga oktatás
Shriti jógát oktat az indiai asramban

Élvezi a jógaoktatást

 
Shruti Pandey csoportjába kis gyermekek, felnőttek és idősebb polgárok is tartoznak.
Shruti most 8. osztályos tanuló, de minden reggel 5,30-kor kezd. 30 különböző korú lelkes diák veszi körül, közöttük üzletemberek, tanárok, háziasszonyok és nyugdíjasok is vannak. Jó érzés, amikor az emberek követik az utasításaimat, úgy érzem magam, mint egy igazi tanár – mondta a kislány. –

"Akkor kezdett érdekelni a jóga, amikor láttam a bátyámat, amint szépen végezte a különféle ászanákat. Próbáltam követni, de akkor még túl nehéz volt nekem. Megkértem a szüleimet, hogy küldjenek jógatanárhoz."

Nagyon gyorsan tanult, hamar elsajátította a technikát. Ellentétben a saját korosztályával, akik könnyen megunták, vagy a kitartó gyakorláshoz szükséges türelmük fogyott el. Rendkívül természetes, alig hat hónap után mindenkit meglepett azzal, hogy a legnehezebb gyakorlatot is könnyedén és tökéletesen elvégezte. Shruti ma már könnyen tartja kis karjaival az egész testét, és teszi a lábát a feje fölött hátra. Bátyja, bár megtanulta az összes jógapozíciót, soha nem akart tanár lenni, mint a húga. 

Ezt gondolják a világ legfiatalabb jógaoktatójáról a felenőtt tanítványok

 
A 90 éves Bhanu Szvámi, nyugalmazott tanár így jellemezte kis tanárát:

"A legjobb dolog Shrutiban, hogy néha megpróbál alternatív helyzetet kialakítani. Amikor bonyolult gyakorlat következik, ami nehéz egy olyan idős embernek, mint én."

india jóga hatásai jóga oktatás
A fiatal jógaoktató szaktekintély "munka" közben

Lokendra Pal Singh 48 éves üzletember három hónapig volt Shruti osztályának tagja. Ő is szívesen emlékszik vissza erre:

"Pozitív változást vettem észre az életemben. Régen ugyancsak indulatos voltam, de ma már képes vagyok irányítani, fékezni a dühöt szinte teljes mértékben, és ez egy kis hatévesnek köszönhető."

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

dec 20

Mudra és gyógyító kéztartások a keresztény ikonográfiában

Delhiben, az Indira Gandhi nemzetközi repülőtér 3-as termináljára érkező utas falra függesztett kisplasztikákat, jóga-mudra műalkotásokat nézegethet. A figyelmes szemlélő meglepve tapsztalja, hogy ezeket a mozdulatokat már látta valahol – mégpedig keresztény szentképeken vagy ikonokon. Ezek a mudrák a gyógyító kéztartások a keresztény ikonográfiában.

egészség india jóga gyakorlatok kutatás meditáció vallás

Nem tévedés, a mudrák évezredek bölcsességét jelenítik meg, és nem csupán gyógyító hatásuk, de filozófiai mondanivalójuk is van. A vallásközi dialógus jó alkalom az emberiség közös eszményeinek erősítésére, és ennek egy különleges formája lehet a mudrák tanulmányozása is.


Tipp: Jógaképzések

  • Talund meg és alkalmazd: autentikus jóga tanfolyam Budapesten – a tradicionális jóga hatékony elsajátítása
  • Jóga otthon tudásanyag e-mailben – díjmnetesen és azonnal.

Ezek a képzéseink is érdekelhetnek


A mudra jelentése


Mudra egy szanszkrit szó, tőbb jelentése van: pecsét, mint a hitelesség őrzője, és a végzői számára az öröm forrása is. Segíti a relaxációt és a mély meditációt. A mudrák szent, titokzatos világa a jógához és a táncművészethez is kapcsolódik. Az egyes mudrák bizonyos hatáskörökre terjednek ki. A tánc mudrái eltérnek a jóga-mudráktól, az előbbiek olyan jelképek, melyek főleg érzéseket, tőrténetek egyes részeit fejezik ki. 


A mudák egyben jelképek, a hindu és buddhista művészet istenábrázolásában eléggé általánosak, a kézmozdulatok üzenetet közvetítenek. Ugyanakkor sok keresztény alkotáson is felfedezzük. Nem valószínű, hogy ez véletlen egybeesés. Lehet, hogy az ősi tudás generációról generációra fokozatosan átöröklődött a keresztény hagyományokban is, a gesztusok pontos ismerete és jelentősége nélkül. 


Annál is inkább, mert ez a tudás nem korlátozódott Indiára. Az ősi sumér és egyiptomi képeken, szobrokon is megtalálhatóak. Olyan általános érvényűek lehettek, mint a mai napig használt áldást, imát vagy figyelmeztetést jelentő kéztartások.


A mudrák, a jógához hasonlóan égi és földi üzenettel rendelkeznek. A jóga egyrészt az egészségmegőrzés elősegítője, másrészt egy magasabb tudatszintre emel. Hasonlóan: a betegségek gyógyításában a mudráknak is van szerepük, ugyanakkor a kéztartások gyógyító hatásán kívül fontos tulajdonságuk, hogy a lelki célokra is felhívják a figyelmet, illetve erősítik azt. Ehhez a megfelelő alap a helyes életmód, vagyis a negatív tettek és gondolatok mellőzése. Lássuk be: gyógyító kézmozdulatra minden embernek szüksége van – úgy is, hogy ő mozdul mások irányába, és úgy is, ha felé fordul valaki.

Nem-verbális kommunikáció


A gondolatainkat és az érzelmeinket tükrözi kezünk mozgása, rendes körülmények között láthatók a gesztusok, de időnként észrevétlenek maradnak. Nem vagyunk róla tudatosak, de rendszeresen használunk néhány mudrát. Például ha nagyon izgulunk vagy drukkolunk valamiért, ökölbe szorítjuk kezünket. Ez pedig a Mushti mudra mozdulata, a hatása pedig az, hogy segít megszabadulni a felgyülemlett érzelmektől.

Az áldásosztás, az imát kifejező kéztartás, vagy amikor mind a két kar az ég felé emelkedik, a hála, a könyörgés vagy a dicsőítés kifejezésére – ezek mind gyógyító kéztartások is egyben.


A szóbeli közlés viszonylagos pontosságot, ezek a mozdulatok pedig egy finomabb megértést eredményeznek. Komoly tudást és információt őriznek. Éppen ezért azoknak, akik mindennapjaikban szeretnék használni a mudrákat, azoktól kell tanulniuk, akik azt gyakorolják, nem weboldalakról és könyvekből, mert azok csak útmutatók.

A kéz, vagyis az ujjak, a körmök és a tenyér tulajdonságait sokféleképpen vizsgálják, külön tanulmányt érdemelne ennek megfejtése. Ezen belül a kéztartások jónéhány ősi leírása és ábrázolása szerepel, melyek egy részét újra felfedezhetjük a keresztény ikonográfia alkotásaiban is. 

Az egészség az Ön kezében van!


A test különféle szintjein, különböző irányokban, ülő vagy álló helyzetben is használják, van egy és két kezes mudra, és minden egyes konfiguráció más-más jelentést hordoz.


Az 5 ujj képviseli az öt fő építőelemet (föld, víz, tűz, levegő és éter). Bizonyos nézőpontból a betegség nem más, mint a test finom csatornáinak elzáródása, működésének korlátozása, a folytonosság megszakadása, és az öt elem egyensúlyának felbomlása.


Az ujjhegyek több millió idegsejtje tapintás révén számtalan (nemcsak anyagi) információt gyűjt őssze, és továbbít az agyba. Ma már tudjuk, hogy a kéz reflexzónái kapcsolódnak az agy bizonyos területéhez. A neurológia képalkotó kísérletei bebizonyították, hogy a mudrák nemcsak aktiválni képesek ezt, hanem  megváltoztatják az agyhullámokat, ezzel speciális élettani állapotot idéznek elő.


Az imára kulcsolt kéz egyben egy jóga-mudra, mely „zártláncú áramkört” alkot a test energia áramlásában. A bio-képalkotó vizsgálatok azt mutatják, hogy a kéz, a tenyér és az ujjak bio-mágneses energiája mérhető hatással van a fizikai világban. Japán tudósok azt is bebizonyították, hogy a gyógyító és harcművészeti technikák (csikung, jóga, meditáció stb.) a kéz segítségével rendkívül erős pulzáló mágneses mezőt hoznak létre.

Mudrák a keresztény ikonográfiában


A hinduizmusban valamint a buddhizmusban, különféle célokra alakultak ki a mudrák. Használják a jógában, meditációkor, a dráma és a tánc előadásban, valamint a szertartások alkalmával. A teljesség igénye nélkül párat bemutatunk azok közül, melyeket megtalálunk a keteszény képzőművészetben is.

Atmanjali vagy Pranam mudra

egészség india jóga gyakorlatok kutatás meditáció vallásKeleten és nyugaton egyaránt az imádkozás jelképe, de Indiában használják üdvözlésre és tiszteletadásra is. A fej fölé emelt két kéz pedig kérést fejez ki. A két összetett tenyér a szívcsakra magasságában mélyebb jelentőségű, mint egy egyszerű „hello” vagy „viszlát”.

Az összefordított tenyerek egyben a jobb és a bal agyfélteke közti kapcsolatot is képviselik. Az Atmanjali mudra egy tiszteletadás a tanár előtt, a jógafoglalkozások vagy a klasszikus indiai táncpróbák is így kezdődnek. A Padmászana, a lótusz póz kiegészítése lehet, miként a gjána mudra, a tudás befogadására való koncentrálás kéztartása is. 

egészség india jóga gyakorlatok kutatás meditáció vallás

 
Kapota Hasta

Az Anjali mudra kissé domború változata. A tiszteletteljes üdvözlés, az elfogadás és engedelmesség jele. Krishnamacharya, a neves jógamester gyönyörűen fogalmazza meg a szív fölött összetett kéz lényegét:

„Ez a gesztus jelzi a lehetőséget, a haladás szándékát – a legnagyszerűbb lelki ébredés felé. Ha megfelelően simul össze a tenyér, egymással szemben nem lapos, az ujjpercek tövénél az ujjak kissé hajlítottak, egy kis teret képezve a tenyér és az ujjak között – akkor a két kéz egy nyíló virágra emlékeztet, szimbolizálva szívünk kitárását.”

 
Abhaya Mudra 

Elsősorban védelmet jelent. Áldást ígér, és eloszlatja a félelmet, segít elérni a belső egyensúlyt és a békét. Ez az egyik legkorábbi mudra, ami számos hindu, buddhista és dzsaina képen megtalálható, de a keresztény ikonográfia sokszor Krisztust vagy a szenteket is így ábrázolta.

egészség india jóga gyakorlatok kutatás meditáció vallás

Ez a mudra általában egy lelkileg erős személyre (mint az istenség, mester vagy guru) vonatkozik, hiszen ő oszlatja el tanítványai félelmét. 

    
Varada mudra

Ez a gesztus a kegyelem és az adakozás jelképe. Szintén istenség, mester vagy guru kapcsán használják leginkább. Ezt mudrát is széles körben láthatjuk a keresztény ábrázolásokban, Krisztus megbocsátó szeretetét vagy a Madonna kegyelmét hangsúlyozva.

egészség india jóga gyakorlatok kutatás meditáció vallás

A Varada mudra képviseli a könyörületet, irgalmat és kegyosztást, nagylelkűséget és részvétet. Természetesen bárki gyakorolhatja meditácója során. A megbocsátó nyitott kéz elenged minden sérelmet, képes megbocsátani magának és másoknak is. A keleti ábrázolásban általában a jobb kéz az Abhaya mudra (Ne félj!), a másik a Varada mudra (kegyelem) jelét mutatja. 

  
Apana mudra 

Ez a mudra támogatja a méreganyagok eltávolítását, valamint az epehólyag és a máj működését. Segíti az emésztést, a húgyúti fertőzések leküzdését.

egészség india jóga gyakorlatok kutatás meditáció vallás

Lelki szinten a harmónia, a belső egyensúly, a bizalom kialakulását. A türelem, a nyugalom elérésének is eszköze.

 
Szurja mudra 

Szanszkritul a Nap neve Szurja, amely tüzes energiát jelent. Ez a mudra csökkenti a koleszterinszintet, segíti az emésztést.

egészség india jóga gyakorlatok kutatás meditáció vallás

A Szurja mudra növeli a tűzelemet a szervezetben, lelkileg ez a hit erejének növekedését jelenti. Csökkenti a szorongást, a bizonytalanságot, fokozza az éberséget és a mobilitást, így pozitív változásokra ösztönöz. Légzőgyakorlat közben ez a mudra energetizálja az egész testet.

   
Prána mudra 

A prána az életerő energiáját jelenti. Biztosítanunk kell szervezetünkben a prána, az életlevegő megfelelő áramlását. Ez a mudra többek között ebben segít. A jóga légzőgyakorlatai során is feloldhatjukjuk ezeket a blokádokat.

egészség india jóga gyakorlatok kutatás meditáció vallás

A Prána mudra növeli a vitalitást, csökkenti a fáradtságot és idegességet, és javítja a látást. Használják szembetegségek ellen is, mert szemünk a számítógép és a tv képernyő több órás figyelése után nagyon elfárad. A modern életvitel, a rendszertelen és egészségtelen étkezés, a kevés mozgás, kialvatlanság stb. kimeríti szervezetünket.

A Prána mudra megpróbálja helyreállítani az energiatartalékokat. A jógával karöltve az életerő irányítására, fokozására, a lelki-szellemi stabilitás megőrzésére szolgál. A Prána mudra spirituális szinten segít fenntartani a meditáció alatti figyelmet, és erősíti a meditatív elhatározást.

 
Prithvi mudra 

Testünk fő összetevői a föld elemhez kapcsolódnak, így a Prithivi mudra az egyik legfontosabb a mudrák közül. Jótékony hatása több helyen is érvényesül: növeli a vitalitást, az erőt és a kitartást, segít kiküszöbölni a krónikus fáradtságot, az általános gyengeséget. Csökkenti a lázat a gyulladást, bizonyos bőrbetegséget.

egészség india jóga gyakorlatok kutatás meditáció vallás

A prithvi mudra spirituális hatása ennek megfelelően a kitartásra ösztönöz, a belső gyengeség ellen a lelkierőt növeli. Talán ez az a kéztartás, mely a legtöbb helyen szerepel a keresztény ikonográfiában. Még ma is használják áldásadásra (bendiction) a görög ortodox papok. Jobb kezük ujjai Jézus nevének görög kezdőbetűit (IC XC), egyben a Prithvi mudrát formázzák. Mindkét értelmezése a test és a lélek gyógyulását segíti.

Keresztény mudrák összefoglalása


Kant szerint „a kéz az agy látható része”. Egy tudományos folyóiratban, 2009 novemberében megjelent cikk szerint a kézmozdulatok ugyanazon agyi régiókat serkentik, mint a beszéd. Csak a nagy jógik ismerték a mudrák teljes tudományát, mely nemcsak javítja az egészséget, de új, pozitív energiákat is generál. Tudták, hogy mágikus védelmet adnak a negatív támadások ellen, és alkalmasak a jószerencse meginvitálására is. Minden élőlény e két dologra törekszik, nem igaz?


Nem célunk összemosni a buddhista, a hindu vagy a keresztény hit tanítását, néhány festmény alapján. Csupán bemutattuk a hasonlóságokat, melyek évszázadok óta öröklődnek a művészetben, mert ez a tradíció az ember felemelkedését szolgálja. Nem az a kérdés, hogyan akarta Buddha vagy Jézus megváltani a világot, számunkra jelen esetben az a fontos, hogy a megváltás létezik, az isteni segítség létezik, a félelemnélküliség, az erőszakmentesség létezik, és minden más örökérvényű kinyilatkoztatás, mely nem mond ellent az egyetemes szeretet törvényének. Ezt egyaránt szolgálhatják a keresztény ikonográfia csodálatos alkotásai és a több ezer éves jóga-mudrák is.  

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

nov 18

A modern jóga alapító atyja

A modern jóga alapító atyjának születésnapja november 18-a. Tisztelettel emlékezzünk erre a kiváló emberre, Tirumalai Krishnamacharya-ra, aki a 20. század egyik legnagyobb hatású jógatanára, ájurvédikus gyógyító, a modern jóga alapító atyja. Lefordította az ősi jóga-szövegeket, ezreket tanított, és Indián kívül is szellemi aktivitásként és cselekvésként vezette be a jóga gyakorlatát. Négy jógakönyvet, számtalan esszét írt, igazi kincsek ezek a jóga komoly követőinek.

guru hírességek india jóga oktatás

Krishnamacharya fiatal korában sokat utazott és tanult, főleg filozófiát, de soha nem hagyta el Indiát. Tíz éves volt, amikor apja, a Védák jól ismert tanára meghalt, és a családnak el kellett költöznie. Egyetemre Benáreszben járt, majd védikus filozófiát és ájurvédát tanult. Egyik szünidőben elzarándokolt a Himalájába, hogy folytathassa jóga-tanulmányait. Nepálba akart menni, felkeresni egy mestert, de ehhez Simla alkirályának, Lord Irwinnak az engedélye kellett, aki akkor cukorbetegségben szenvedett. Krishnamacharya hat hónapig jóga gyakorlatokat tanított neki, s az alkirály egészsége javult. Természetes hát, hogy megszerette és nagyon tisztelte tanárát, s elintézte Tibetbe való utazását. Krishnamacharya hét és fél évet töltött mestere iskolájában, tanulmányozta Patanjali jóga szútráit, az ászanákat és a pránajámát, valamint a jógaterápiát. A hagyományhoz hűen a képzés végén megkérdezte guruját: mivel tartozik, mit fizessen. A mester azt válaszolta: nősüljön meg, neveljen gyerekeket, és legyen jógatanár.
 
1925-ben házasodott meg, felesége, Namagiriamma egész életében elkötelezett partnerként segítette férje küldetését. Szerény, kellemes és könnyű beszédű volt, aki hangosan zengte Naraján nevét. Unokájuk később azt írta: Van egy mondás, miszerint minden nagy ember mögött, áll egy különleges nő. Bár Namagiriamma nagyon csendes ember volt, férje iránti odaadása és támogatása megkérdőjelezhetetlen.
 
 
1926-ban Krisnamacsarja híre eljutott a mysore-i maharadzsához is, akit a mester tudása lenyűgözött, így anyagi támogatást nyújtott a jóga szélesebb körben való terjesztéséhez. Krisnamacsarja boldogan alapított jógaiskolát a dél-indiai Mysore-ban. Kezdetben a palotában tanított, s hamarosan a maharádzsa megbízható tanácsadója lett, megkapta az Asthana Vidwan – a palota értelmisége megtisztelő címet. Nemcsak jógaoktatóként, ájurvédikus orvosként is dolgozott. Hatalmas tudással rendelkezett a helyes táplálkozás, a gyógynövények, az olajak használata, és egyéb gyógymódok terén. Krishnamacharya különösen hangsúlyozta: ahhoz, hogy elérjük a kívánt célt ötvözni kell a légző gyakorlatokat (pránajáma) a jóga testhelyzeteket (ászanák) és a meditációt (dhyana). Krishnamacharya hitte, hogy a jóga India legnagyobb ajándéka a világnak. Meggyőződött arról, hogy a jóga, mint spirituális gyakorlat a fizikai gyógyulás egy módja is lehet. 
 
guru hírességek india jóga oktatásKrishnamacharya nemcsak a jóga tudományában mélyedt el, jól ismerte az ajurvédát és az indiai filozófiai rendszereket is. Minden tanulóhoz teljesen egyedi módon közeledett, figyelembe vette a különböző emberek sajátságos kapacitását. Számára a jóga útja azt jelentette, hogy minden egyes embert egyéni módon kell tanítani, hogy pontosan megértse a tanultakat: 
Akiknek van hitük, azért végzik az ászanákat, hogy ráleljenek a lélek és Isten kapcsolatára.
Akiknek nincs Istenbe vetett hitük, azok számára a jógászana olyan testhelyzet, amely segíti az elme koncentrációját, vagy segít szabályozni az érzékeket és a légzést. Ha pedig valaki érdeklődik a bhakti, az Isten iránti odaadás iránt, annak a meditálás képességét kell elsajátítania.
  
1947-ben India függetlenedésével megváltozott a jógaiskola helyzete, megszűnt az állami támogatás. 1955-ben elhagyta Mysore-t és Bangalore-ba, majd Chennaiba költözött, itt folytatta tovább jógaoktatói munkáját. Jógaguru volt, de önmagát mindig csak tanítványnak tekintette, aki folyamatosan tanul. 
 
Mi a jóga? Krishnamacharya szerint mindenkinek dolgoznia kell a tudásért a test, az érzékek, a légzés és az elme megfelelő működéséért. Az univerzum megtapasztalása kizárólag akkor lehetséges, ha jó egészséget, figyelmet, hosszú életet, megfelelő megértést és teljes koncentrációt, egyhegyűséget érünk el. Jógának nevezzük az utat, amely elvezet ide. 
 
 
Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

okt 07

Lótuszülés jógapózban maradt a 2700 éves csontváz

A lótuszülés alapgyakorlat a jógapózok között. Látszólag nem nagy ügy, de ha valaki megróbálta felvenni ezt a meditatív ászanát, akkor hamar rájöhetett, hogy komoly önfegyelmet és gyakorlást igényel a törökülésnél némileg nehezebb lótuszülés, avagy padmasana.

hírek jóga gyakorlatok jóga képek india kutatás
Lótuszülés jógapozitúrában maradt jógi régészeti leletei az indus-völgyi civilizáció örökségéből.

Lótuszülés jógapózban találtak rá


Egy érdekes régészeti feltárásra bukkantunk, mely az indus-völgyi civilizáció újabb bizonyítékaként szolgál, hogy bizony hosszú évezredek óta jógáznak Indiában. Az indus-völgyi civilizáció, más néven Harappa vagy Mohendzso Daro kultúra a messzi múltba visz bennünket. A régészek a több mint 5000 éves kultúra feltárása során bukkantak rá egy ősrégi jógi földi maradványaira. Meditációban, lótuszülés jógapózban maradt fenn, a szamádi, vagyis a mély belső koncentráció állapotában. 

hírek jóga gyakorlatok jóga képek india kutatás
Így néz ki a lótuszülés. Szanszkrit eredeti neve padmasana, magyar kiejtésel padma ászana. A képen Lótusz ülés pozitúrában meditál Narednra Modhi, India miniszterelnöke


 
A Harappa civilizáció messze megelőzte a többi kultúrát, nemcsak a szubkontinensen, az ókori Európában is. A 35-40 éves férfit ülő helyzetben temették el, miként egyes szádhukat szokták, akik lemondanak a világról. Mit jelent ez? Vagy belső, meditatív, vagy anyagiaktól független, egyszerű életet, aktív prédikálást.

Lótusz ülés az indus-völgyi civilizációban

hírek jóga gyakorlatok jóga képek india kutatás
Lótusz ülés nyomai az 5000 évvel
ezelőtti indus völgyi civilizációban

A kutatók már eddig is találtak hasonló leleteket, jobbára pecsételőkön, melyek jógapózok különféle formáját ábrázolnak. Ilyen pecsételőt láthatunk a szöveg melletti képen. A Rádzsaszthánban most fellelt lótusz ülésben talált csontvázon jól látható, hogy a keze a térdén nyugodott, ujjai a Gjána mudra formában pihentek.

Ez a hüvelyk- és mutatóujj összeérintése egy kört formázva, a többi ujj nyújtva van. Maga a gjána szó tudást jelent. Ez az egyik legismertebb mudra, mely több indiai szobron és festményen is látható.

Milyen múdrát vettek fel a régi jógik lótuszülés közben?

hírek jóga gyakorlatok jóga képek india kutatás
Egy ősi hindu templom dombor-
művén is jól láthatók az ászanákat
gyakorló jógik.

Itt főképp igaz az a mondás, hogy a sorsod a kezedben van. Lótuszülés közben ezt a mudrát már évezredek óta ismerik és gyakorolják a jógik, mivel ezzel együtt jár a béke, a nyugalom és a szellemi fejlődés. Miközben a fizikai erőkifejtés minimális, az energetikai hatása óriási lehet. A Gjána mudra segíti a koncentrációt, felszabadít a stressz alól, enyhíti a depressziót és fejfájást. A mudra „jelzés” vagy „kézmozdulat”. A test energiáinak áramlását, szabályozását is jelenti. Képes az elme nyugtalanságának megszüntetésére, az ember Istennel való kapcsolatának felelevenítésére. A hüvelykujj képviseli az egót, a Gjána mudra a bölcsesség és a magasabb tudatosság felé vezet. Fókuszálja az agyat, pozitívan befolyásolja az elme, az ideg- és az endokrin rendszer, valamint az agyalapi mirigy tevékenységét.


 
B.K.S. Iyengar így fogalmazta ezt meg:  

„Ekkor megismeri azt az üdvözült örök boldogságot, amely túl van az érzékek határain, s amelyet az értelmével sem képes megragadni. E végső valóságban időzik, s nem mozdul ki onnan. Megtalálta a mindent felülmúló kincset. Nincs semmi, ami ennél magasabb volna. Aki ezt elérte, azt a legnagyobb bánat sem érinti meg többé. Ez a jóga valódi jelentése – a szenvedéstől és bánattól való végleges megszabadulás”. 


Rajta hát, lótuszülés jóga gyakorlatra fel! De csak óvatosan, nehogy úgymaradj…

Kapcsolódó írások

Tovább olvasom

szept 07

Egy falusi jógaoktató

Egy évtizeddel ezelőtt Szávitri Basole egy félénk háziasszony volt az indiai Karnataka állam kis falujában. Ma jógát tanít 15-20 faluban, és az emberek gyakran keresik meg, tanácsát kérve különböző betegségeik leküzdéséhez. Szávitri bejárja a közeli falvakat, és önzetlenül, ingyen tanítja a jógát a szegényeknek és a rászorulóknak. A saját költségén utazik egyik helyről a másikra, nem vár cserébe semmit. Az iskolákban pedig gyerekekkel foglalkozik.

jóga hatásai india jóga oktatás
Szávitri Basole jógaoktató jóga tanítványai körében

Tíz évvel ezelőtt Szávitri boldog élete összetört, amikor felfedezte, hogy ciszta van a méhében. A műtét után a dolgok még rosszabbra fordultak, a fájdalom olyan intenzív volt, hogy elvesztette élniakarását. Ekkor a férje azt tanácsolta neki, hogy próbálja ki a jógát. Szávitri szkeptikus volt. Hogyan tudná a jóga és a légzőgyakorlat enyhíteni a fájdalmat? Ha hatásos volna, nem lenne beteg a világon! – gondolta. De a férje ragaszkodott hozzá, hogy legalább egy hónapig próbálja ki, és a fiatalasszony néhány hét múlva a legnagyobb megdöbbenéssel észlelte a különbséget. Lenyűgözte az eredmény, úgy döntött, hogy teljes figyelmét a jógára irányítja. Az élete teljesen átalakult. A fájdalom és a tehetetlenség érzése megszűnt, energikus és eltökélt lett. Éreztem a pozitív energiát. Nem tudtam, hogy a jóga adja ezt. Addig nem voltam tisztában a jóga erejével – mondta.

Beleszeretett a jógába, és elkezdte a tanulást egy jóga DVD segítségével, illetve a tévében látható jógaleckéket követve. Aztán falujában ajtóról ajtóra járva ismertetni kezdte a jóga előnyeit. Hitelességét gyógyulása és pozitív személyisége igazolta, az emberek követni kezdték. Hamarosan ő tanította jógázni az egész falut. Ez hamarosan egy mozgalommá nőtt, már magába foglalta a környező 15-20 települést is. Szávitri teljesen átalakult. Egy félénk háziasszonyból rendkívül elfoglalt ember lett. Mivel a jó híre terjedt, sokan keresték fel, hogy a jóga szellemiségét és gyakorlatát tanulják tőle. Ő pedig átöleli őket teljes szívvel, és szolgálatáért nem számol fel egy fillért sem. Mindazok élete átalakult, akik követték őt, és rendszeresen jógáztak. „Ennek nincs mellékhatása, segít az önfegyelemben és az összpontosításban. Némely súlyos betegség is gyógyítható általa. Csak nagyon fontos a rendszeresség” – figyelmeztet Szávitri.

Öltözete egyszerű fehér szári, szerénysége megmaradt, de igazán pozitív személyiséggé vált. Egy ügyvéd, Sunita, aki részt vett Szávitri jógatáborában, felajánlotta házát díjmentesen a jógaórák lefolytatására, 50 gyermek és nők életét segítve ezzel. Sunitát saját bevallása szerint jógatanárnője önzetlen odaadása inspirálta erre a kezdeményezésre. Szávitrit sokan keresik fel ebben a házban, és lenyűgözve hallgatják, hogyan lehet gyógyszerek helyett a helyben elérhető gyógynövényeket használni, miként kell gyereket nevelni, vagy folyamatosan tisztán tartani a környéket. Népszerűsítette az ájurvédikus keserű tök fogyasztását, ami nagyon hasznos számos betegség gyógyításában. A jóga új értelmet adott életének, ezért folyamatosan tanít és segíti a falubelieket az egészséges életmód elérésében. 

Természetesen az út nem volt könnyű, de sok segítséget kapott. „A családom támogatása nélkül nem tudtam volna elérni ezt a szintet. Különösen a férjem állt mellettem. Ő vett rá a kezdetekkor, és folyamatosan támogat azóta is” – mondta. Férje szerint bár felesége szenvedélyes elkötelezettséggel fordult a jóga felé, soha nem hanyagolta el a családját.

Szávitri legbüszkébb pillanata az volt, amikor 2014-ben a híres jóga-guruval együtt mutathatott be ászanákat, a közönség előtt, akik között vezető kormányzati tisztviselők is jelen voltak. Legidősebb fia felismerve az anyja eredményeit, elkészítette Szávitri Facebook oldalát, és dokumentálni kezdte a jógatáborok képeit. 2005 óta már 500 jógatábort megszerveztek. Hiába javasolta anyjának, hogy ha nem is fogad el pénzt, legalább az útiköltséghez kérjen hozzájárulást, Szávitri visszautasította, folytatta önzetlen munkáját, mivel úgy gondolja, hogy ő csupán egy átadó és nem a vevő. 

jóga hatásai india jóga oktatás

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

aug 27

A hosszú élet titka

Figyelemreméltóan ránctalan az a 120 éves indiai szerzetes, aki azt mondja, ő a legidősebb ember, aki naponta jógázik. Szvámi Sivananda az útlevele szerint 1896. augusztus 8-án született. Ha ez igaz, az élete három évszázadon is átível. Ennek ellenére nyilvánvalóan elég erős maradt, hogy elvégezze sokszor több órás jógagyakorlatait. 

egészség fitness jóga hatásai india
A 120 éves szerzetes szerint a jóga a hosszú élet titka

A hindu szerzetes teljesítménye valószínűleg bekerül a Guinness World Records adatai közé. Csupán a korát kellett bebizonyítani. Indiai útlevele mellett a hatóságok egy templom nyilvántartásából is megerősítették Sivananda születési dátumát. India gyarmati korszakában született, akkoriban az áram, az autók vagy a telefon még nem volt elterjedt. Szülei roppant szegénységben éltek. Gyerekkoromban sokszor aludtam el éhgyomorral, mesélte. Csak később, felnőttként értette meg az önként vállalt böjt egészségmegőrző hatását. Mindkét szülőjét elvesztette hat éves kora előtt, rokonai egy lelki guru gondjaira bízták, akivel körbeutazta Indiát, míg végül letelepedtek a szent városban, Váránasziban, a Gangesz folyó bal partján. Úgy döntött, szerzetes lesz, a nem ártás szellemében mindig is a vegetáriánus étrendet követte.

egészség fitness jóga hatásai india
Otthoni oltára előtt jógázik és meditál a hosszú életet megélt jógi

Sivananda a nyár elején a helyi médiában többször is szerepelt. A Times of India megjegyezte, hogy a 158 cm magas, vidám öregúr 50 évvel fiatalabbnak néz ki, mint a nyilvánvaló kora. Kolkatában, ahová egy rövid látogatásra érkezett, több riportot készítettek vele. Visszahúzódó, szerény személyiség, először nem akart ebben részt venni, de követői meggyőzték, hogy példája sokak számára inspiráló lehet. Nem kereste a nyilvánosságot, de így mégis szívesen beszélt jógagyakorlatairól, a cölibátusról, és arról, hogy az erőszakmentes táplálkozás alapfeltétele az egészségnek.


Azt mondta, nem lelkesedik túlságosan az új technológiákért, előnyben részesíti az egyszerű életmódot és a jóga fegyelmét. Miután két órás jógabemutatót tartott, a riportereknek arról beszélt, milyen mértékletes módon étkezik:

"Olaj nélküli főtt zöldségeket, rizst és dált (lencseféle) egy pár zöld chilit fogyasztok, kerülöm a sok fűszert. A földön fekvő matracon alszom, mert a kemény derékalj jobb a gerincnek. Egészségügyi problémák nélkül, önállóan élek, sőt a vonaton is egyedül utazom."

egészség fitness jóga hatásai india
Hosszú életét hiteles dokumentumokkal tudja igazolni a 120 éves jógi szerzetes

Korábban az emberek elégedettek voltak kevesebb dologgal is. Manapság az emberek nagy része boldogtalan, egészségtelenül él és tisztességtelenné vált, ami rendkívül fájdalmas számomra – mondta. – Csak azt szeretném, hogy az emberek boldogok, egészségesek és békések legyenek. 
 

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

jún 09

Jógázó macska és az egerek

A dél-indiai Maháballipuramban sokan megcsodálják a világ legnagyobb szikladomborművét, mely egy természetes sziklahasadék két oldalán látható. A hetedik századbeli faragás Ardzsuna vezeklése néven vált híressé, mérete: 30x15m. A hegyvonulat falain számos életnagyságú alak látható jóga testtartásban. Az egyik egy macska, aki a meditáló hőst, Ardzsunát utánozza. Körülötte pedig kacagnak az egerek, mert biztonságban érzik magukat. Vajon csak ennyi látható?

jóga képek jóga oktatás jóga gyakorlatok india

jóga képek jóga oktatás jóga gyakorlatok india
Jóga testtartások a mahaballipurami barlangtemplom falán

A dombormű közepe felé Ardzsunát, a Bhagavad-gítá egyik hősét láthatjuk jógapozícióban. Tőle kicsit jobbra pedig az őt utánzó macskát, aki körül egereket találunk. Ardzsuna, a bölcs meditál, de mit keres ott a vadászó macska a nyugalom és békesség pozíciójában? És mért nevetnek az egerek?

jóga képek jóga oktatás jóga gyakorlatok india

A jóga, nem csupán cselekvéssor, hanem ugyancsak összetett fogalom, a megértésnek több szintjét képviseli. Érdemes ezen elgondolkodni e világhírű dombormű kapcsán. Különösen napjainkban, amikor a legtöbb jógastúdió csak a jóga külső rétegét hangsúlyozza. Természetesen az is jó, ha az egészségmegőrző szerepe kerül előtérbe, de a jóga nem csupán ennyiről szól. Ez csak utánzása valaminek, mint ahogy a macska is utánozza a mozdulatot, de a lényeg nélkül. Ardzsuna, az önmegvalósított személy a jóga lelkiségét is megéli, a macska nem. Az egerek pedig még csak a fizikai szinten sem képesek követni a jó példát, hanem hamis biztonságérzettől vezérelve kuncognak. Az nem jut eszükbe, hogy mihelyt a macska leengedi végtagjait, abban a pillanatban az életük veszélybe kerül. Illúzióban vannak, a pillanat érzéki örömének élnek, ahogy az anyagi síkon élő ember sem fogja fel, hogy az életét tudatosabbá kellene tennie. Az egerek csak a macskát látják, Ardzsunát nem – a felszínt és nem a lényeget.

De ne legyünk igazságtalanok a cicussal, hiszen legalább ő is gyakorol, nem figyel az egerekre, akik a megszokott, hétköznapi életet jelentik neki. A jóga több olyan ászanát is ismer, melyek különféle állatokról kapták nevüket. Ezekben a mozdulat valamely állat tulajdonságát is magába olvasztja, az állatok természetes mozgását követi, vagy valamilyen híres történet fűződik hozzá. Ugyanakkor mindez arra is utal, hogy a teremtésben a különféle lények csupán különféle testben levő lelkek. A jógik példát vettek az állatoktól, és felhasználták az ászana érdekében. Ezek az ászanák is megtaníthatnak különböző dolgokra. Az állatok ösztönösen kerülnek a testük számára kedvező testhelyzetbe. Az ászanák gyakorlói pedig szintén elérhetik azok jótékony hatásait.

jóga képek jóga oktatás jóga gyakorlatok india

Természetesen van macska póz is, ezért különösen érdekes, hogy a maháballipurami cicánk nem abban áll, hanem pont ellentétesen: vízszintes helyett függőleges testtartásban. A Mardzsari, vagyis macska ászanát mindenki végezheti, előnyös, jó hatású gyakorlat, mely nyújtja a testet és a gerincoszlopot, ezáltal rugalmasságot biztosít a gerincnek. Ideális hát- és derékfájás megelőzésére. Javítja a vérkeringést, ellazítja az elmét, segíti az emésztést, ezért méregtelenítő hatása is van. A macska póz meglehetősen egyszerű. Két ellentétes mozgást kombinál: homorítást és domborítást, ki- és belégzést. Maháballipuramban nem a föld felé fordul a macska tekintete, hanem az ég felé, végtagjai is felfelé ívelnek. Köbe vésett üzenet az ember számára, egy oktalannak tartott négylábútól.

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

máj 10

Jógázni tanulnak a vasutasok

Indiában a vasúti tisztek, mozdonyvezetők és technikusok számára a jóga az oktatás kötelező részévé vált. Nem is akárhogyan. 85 éve született meg a gyerekek egyik kedvence, Babar, az elefántkirály, Jean és Laurent de Brunhoff folytatásos meseregényének főhőse. Amikor megjelent a kedves, vidám történetek új epizódja, Babar elefántjógája, néhány hét alatt több mint százezer példány fogyott el. Az indiai vasút hivatalos kabalája pedig egy rajzfilmfigura: Bholu az őr elefánt. Most ő is kapcsolódik a jógához, hiszen az indiai vasúti társaság dolgozói számára a jóga az oktatás kötelező részévé vált.

hírek india jóga oktatás

 
Az India Railways a világ harmadik legnagyobb vasúti hálózata. Naponta csaknem 25 millió utast szállít, ez majdnem Új-Zéland, Ausztrália és Tasmánia teljes lakossága! A mozdonyvezetők több fizetést kapnak, mint egy átlagos szoftvermérnök, mivel óriási megterhelésnek vannak kitéve. A jógával kapcsolatban gyakran említik, hogy jó módja a stressz kezelésének, ezért ma már a munkaadók szívesen használják hatékonyság és a jobb termelékenység érdekében. Jó példa erre az indiai vasút. Mumbai elővárosi vasúti rendszere az egyik legforgalmasabb vasúti hálózat a világon, több mint 7 millió utast szállít minden nap. Az alkalmazottak ezeken a vonalakon gyakran nagy nyomás alatt dolgoznak. A balesetek elkerülése érdekében a vasúti hatóságok szükségesnek látták a jógaórák bevezetését. Az ország valamennyi vasúti képzési központjában kötelezővé vált a jógaoktatás. Továbbá lépéseket tettünk annak érdekében, hogy 2020-ig az összes foglalkoztatott számára biztosítsuk a jógát – jelentette be Pradeep Kumar, vasúti igazgatósági tag Újdelhiben.

hírek india jóga oktatásAz indiai vasút hivatalos kabalája egy rajzfilmfigura: Bholu az őr elefánt, aki egy zöld fényű jelzőlámpával segíti a forgalmat. Eredetileg az indiai vasút fennállásának 150 éves évfordulójára tervezték, de később az indiai vasút úgy döntött, hogy tartósan megőrzi, mivel Indiaszerte nagyon népszerűvé vált. A zöld fény a mozgás szimbóluma, amely biztosítja a vonatok és az utasok biztonságos és félelem nélküli előrehaladását. Az indiai vasúti tisztviselők szerint Bholu barátságos és segítőkész, "etikus, felelős, őszinte és vidám ikon".

 
Babar az egyik legismertebb elefánt a világon. Laurent de Brunhoff édsapjától vette át és vitte tovább a figurát, akinek történeteit gyermekkorában hallotta. Babar esti meseként indult útjára, édesanyja mondta kisfiainak, amikor öt és négy évesek voltak. Szerették a kis elefánt kalandjait, megkérték művész apjukat, aki lerajzolta, és végül kiadta könyvben. Apja halála után Laurent folytatta, akkor 21 éves volt.

 
hírek india jóga oktatásBabar elefántjógája a sokadik folytatása a bájos képekkel illusztrált meseregénynek. Babar és családja minden nap jógázik. Az elefántok mindenhol csatlakoznak hozzájuk, 15 pozíciót és légzőgyakorlatokat mutatnak be. A gyerekek számára könnyen követhető Babar könnyed jóga útmutatója. Ez a nyugodt elefánt vázolja a jóga-mozgásokat, bemutatott gyakorlatai javítják az egyensúlyt és erősítik a hát és a has izmait. Elvégzi a Nap-üdvözletet, s bár ezek az utasítások játékosak, nagyon sokat segíthetnek a gyerekeknek. 

 
A kötet egyúttal Brunhoff jóga iránti szenvedélyét is közvetíti, hiszen ő maga is jógázik. Fiatalon Párizsban egy indiai mestertől tanult, azóta is minden reggel elvégzi 20 perces jógagyakorlatait. A most 90 éves művész néhány éve elmondta egy interjúban, sajnálja, hogy már nem tud fejen állni, de a rugalmassága megmaradt. Nem tudom, hogy boldogulnék jóga nélkül – mondta mosolyogva. – Szeretem a meditációs oldalát és a fizikai kihívást egyaránt. Könyveiről így nyilatkozott: Babar egész életemben a barátom volt. Remélem, tükrözi a békébe és együttérzésbe vetett hitemet.

hírek india jóga oktatás

Kapcsolódó cikkek


 

Tovább olvasom

ápr 26

Így jógáztak az iszlám uralkodók

Az ókori és középkori Indiában több ábrázolás is készült a jógáról és a jógik életéről - ráadásul nemcsak hindu és buddhista szövegekben, hanem az iszlám uralom idején készült mogul és szufi albumokban is találkozhatunk velük. A jóga bemutatását, illetve az ászanákat ábrázoló miniatúrák készítését illetően különösen termékeny időszak volt a muzulmán fejedelem, Akbar császár és fia, Szálim uralkodása alatt. A legkorábbi fennmaradt illusztrált kézirat, a Bahr al-Hayat (Az élet óceánja) a tizenhetedik század legelejére nyúlik vissza.

erőszakmentesség india pozitív gondolkodás vallás
Hindu jóga guru együtt jógázik muzulmán vezetővel. Indiában nem ez az első találkozás az iszlám és a jóga között. Több muzulmán uralkodó is nagy jóga rajongó volt.

Márciusban rendezték az idei Szúfi Világfórumot. A szúfizmus valamiképpen rokonságban állt a hindu misztikával. Már a a tizenkettedik századi első muszlim hódítások előtt volt kapcsolat. A közép-ázsiai muszlim tudós, Alberuni (1048-ban hunyt el) volt az úttörője a hindu-muzulmán kulturális együttműködésnek. Lefordította perzsára az i.e. 4. században élt indiai bölcs, Patandzsáli Jóga szútráit, melyet gyakran tekintenek a jóga alapjának. Kétszáz évvel később, az egyik legkiemelkedőbb indiai szúfi, Mu'in al-Din Chisti (1236-ban halt meg), írt egy enciklopédikus munkát Értekezés a jóga természetéről címmel.

erőszakmentesség india pozitív gondolkodás vallás
A lelki élet és bölcsesség egyetemes
emberi érték. Származásától és lakhe-
lyétől függetlenül az egész világnak joga
van hozzá, legyen szó akár keresztény, 
muszlim, ógörög vagy hindu értékekről.

Az univerzális értékek nem állíthatók 
meg országhatároknál.

Indiában a guruk hagyományosan közvetlenül, szóban tanították tanítványaikat, ezért a hindu értekezések csak röviden írják le a jóga ászanákat. Ezért a fennmaradt kéziratok egy része csak forrásaiban hindu eredetű. A tizenhatodik században, a jóga és a titkos tudás az indiai-iszlám tudomány részévé vált. Több szultán és sah meg volt győződve arról, hogy rendkívüli hatást lehetne elérni jógagyakorlaton keresztül. Ez volt a helyzet Nagy Akbar és fia, Szálim herceg, a későbbi Dzsahángír császár uralkodása alatt.

Akbarnak a Jóga szútrák mellett számos más ősi hindu szöveg fordítása vagy kivonata a birtokában volt. Életrajzírója, Abul Fazl bámulattal írt a jóga ászanákról, megjegyezve, hogy „ezen oldalak írója, aki szemtanúja volt sok ilyen testtartásnak, meglepődve meresztette a szemét, csodálkozva, vajon hogyan tudja bármely emberi lény így alárendelni az akaratának az izmait, inait és csontjait.”

1602-ben Szálim herceg megbízásából elkészült a Bahr al-Hayat (Az élet óceánja), a legkorábbi ismert szúfi értekezés, a jóga testhelyzetek szisztematikus képsorozatával. A perzsa szöveg Gudzsarátban készült 1550 körül Muhammad Ghwath Gwaliori, a kiemelkedő szúfi lelki tanítómester munkája. Ghwath célja az volt, hogy a hatha jóga gyakorlatokon keresztül tanítsa a tanítványait a lelki átalakulásra. A mű szanszkrit értekezéseken és élő jógikkal való beszélgetéseken alapszik.

A híres szúfi szerző közel állt Akbar udvarához. A hindu gyökerekkel is rendelkező jógi nem csupán jógagyakorlatokat tanított, bölcsességre is oktatta tanítványait. A különböző ászanák mellett megtalálható benne egy arab jóga könyv kibővített fordítása, a Hawd Ma 'Al-Hayat (Az élet vizének tava), amely az Amritakunda című ősi szanszkrit szövegen alapul.

erőszakmentesség india pozitív gondolkodás vallás
A 16. században a mogul fejedelmek udvarában a művészek kezdték lejegyezni a jóga bölcsességét és gyakorlatát, ilyen az 1650 körül készült „Mahendranáth” is. Szépségét és alaposságát tekintve „Az élet óceánja” felülmúlja az addig megjelent munkákat. A test egy országhoz hasonlít, a a lélek a benne lakó király. Amikor az ország tönkremegy, a király eltávozik – olvashatjuk e remekműben.

Az élet óceánjá-ban bemutatott ászanáknak, a huszonkét különböző ülő testtartásnak a célja, hogy segítse a meditációt. Feltűnő a képek szépsége. Enyhén színezettek, minden részletében bemutatják a jógik mindennapi életét. A testtartást, a töprengő arckifejezést, a kunyhót és a kedvtelésből tartott kutyát. Mint egy pontos fotó, látható a síp, a botok, tökfélék, a füles vizeskancsó, még az általuk használt jógaszőnyeg, az antilop bőr is.

Ez egyike a három jógával kapcsolatos munkának, melyeket Szálim herceg megbízásából, Alláhábádban készítettek 1600 és 1604 között. Korábbi szanszkrit szövegekben ezek a leírások nem találhatók meg, és részletesebbek, mint a következő évszázadban írt többi szanszkrit értekezés. Nem volt semmi új Szálim herceg érdeklődésében, hiszen ekkori székhelye Alláhábád, korábbi nevén Prajág volt. Az a város, melynek mellékneve „Tírtharádzsa”, a szent helyek királya. Szálim láthatta, hogy zarándokok, jógik, meditáló bölcsek százezrei keresték fel minden évben. Az idelátogatók a tisztulás reményében fürdőt vettek a szent folyók, a Gangesz és a Jamuná találkozásánál.

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

ápr 04

A jóga nem fakírok fura mutatványa

Most végre kiderült, hogy az emberek miért tartják tévesen a jógát azonosnak a fakír mutatványokkal, aerobikkal vagy fitnesszel. A félreértés nem új keletű. Rajtakaptuk a hajdani gyarmatosítókat, amint tudatos lejárató kampányt indítottak a jóga értékeinek meggyalázására. A közvélemény alakító propagandában nem resteltek a tudományhoz és művészetekhez fordulni. Cikkünkben most egy korabeli fotós lejárató kampányt vesézünk ki. 

kutatás india fitness
Sokan összekeverik az aszkézist, a mutatványost, a fittnesst és a jógát. A félreértés nem újkeletű.

A brit fotóstúdiók a 19. századi Indiáról olyan képeket közöltek, melyek a jógikat kócos, félmeztelen, maszatos furcsaságként ábrázolták. Egyrészt az ilyen képek a lekicsinylés eszközeiként egy ősi, magas szintű tudományt próbáltak nevetségessé tenni, másrészt ezek táplálták az egzotikumot kereső nyugati étvágyat. A brit gyarmati fényképezés még a 20. század elején is élt ezzel a módszerrel, a primitívként bemutatott kultúra, ezen belül a jóga, mint primitív színház. Különféle változatuk a tengerentúli sajtóban és Hollywoodban is fellelhető. 


Indiában a mogul hódítókat a brit gyarmatosítok követték, akik sokszor félelemben éltek a jógik harciassága és meg nem értett művészete miatt. A gyarmatosítás egyik eszköze a meghódítandó nép kultúrájának lekicsinylése, primitívként való bemutatása. Ez történt a jógával kapcsolatban is. Vannak sztereotip tévhitek, pl. a hindu fakír, aki szögeken fekszik nem azonos a jógát komolyan gyakorló személlyel, de a világ első „jóga” filmje sem különb. A 02:51perces trükkfilmet Thomas Edison 1902-ben készítette, valószínűleg nem a tartalom, hanem a technikai kihívás miatt. Egy „hindu fakir”-ról készült, az indiai fakír-jógi egy bűvészmutatványt végez.

kutatás india fitness
A jógát nevetségessé tevő kép egy
korabeli folyóirat címlapján.

A korai brit orientalistákat jellemzik azok a fekete-fehér fényképek, melyek Koringát „a világ egyetlen női fakírját” reklámozzák. A Look magazin 1937. szeptember 28-i számának borítóján egy nő bámul az előtte fekvő krokodilra. A vörös jel a homlokán, mint egy harmadik szem, arra utal, hogy hipnotikus ereje van – olvasható a gyermeteg szöveg. Koringa a gyarmatosító fantázia terméke, az „egzotikus nő”. A közvélemény India iránti romantikus vonzódását kihasználva, Bernard és a Mills Brothers létrehozta Koringa személyiségét. A feltűnést egzotikus megjelenésű „orientalista” jelmezekkel akarták fokozni, rövid leopárdmintás ruhával és vad, afro-stílusú frizurával. Előadások előtt zöldes porral kente be a testét, hogy az a reflektorfényben izzó, túlvilági megjelenést adjon neki. 
 
Koringa azt állította magáról, hogy Indiából származó árva, akit háromévesen egy fakír vett magához, és megtanította a mágikus tudományokra. Ezért tud gondolatot olvasni vagy összetört üvegen mezítláb gyalogolni. Az igazság nagyon messze van mindettől. Renée Bernardnak hívták (1913-1976) egy bordeaux-i táncosnő volt, aki egy vándorcirkusz tagjaként népszerű szórakoztató műsort adott elő Franciaországban. Bernard fő attrakciója, a gyors kardtánc lenyűgözte az angol Mills fivéreket, akik elindították a siker felé, kihasználva, hogy a brit közönség sóvárgott az indiai egzotikum és a színes színpadi megjelenítés után. Éveken át Koringa volt a főcím, a csillag számos nagy nemzetközi európai cirkuszban, Angliában, Franciaországban és Dél-Afrikában is.
 
Sajnálatos módon nem gyémántot, csak csorba üvegdarabokat kínáltak a publikumnak. Ahelyett, hogy a valódi India kultúráját, a Védák rendkívüli filozófiáját, a több ezer éves művészetet vagy az ősi tudományos eredményeket mutatták volna be, melyek jóval megelőzték az európai teljesítményt. 
 

kutatás india fitness
A jóga igényes és hiteles bemutatása
az indiai művészetben

Pedig a testi-lelki egészséget segítő jógát is könnyű és érdemes lett volna népszerűsíteni, gyönyörű miniatúrák, hiteles tanárok álltak azok rendelkezésére, akik Indiában nem a földi, hanem az égi varázslatot keresték. Nem csoda hát, hogy annyi téveszme, annyiféle jógairányzat működik manapság, melynek semmi köze a jóga valódi eszmeiségéhez.
A növekvő aggodalmakkal, a stresszel és a helytelen életmód adta betegségek szaporodásával egyidejűleg sokasodnak az extrém jógafajták, vagy az olyan silány utánzatok, amelyek az ösztönlény testi szükségleteit akarja kielégíteni.


Aggasztó azt látni, hogy bár a jóga népszerűsége növekvő tendenciát mutat, mégis csökken a holisztikus, spirituális út. A jóga ugyanis nem csak a testmozgást jelenti – mondta Shubhada Joshi, a Mumbai Egyetem tudós filozófia professzora.

A jóga egy olyan tudomány, melyet azért kapott az ember, hogy életéhez örökérvényű használati útmutatóként szolgáljon. Néhány kimagasló lelki csúcsokat elérő jógi megismerte e misztikus tudomány titkait, s elmesélték nekünk, hogyan is néz ki a Himalájánál is magasabbra ívelő belső ösvény. 

kutatás india fitness
Meditáló jógi az 5300 évvel ezelőtt
készült Indus-völgyi leletek között. 

"Az Indus-völgyi civilizáció történetéről nem állnak rendelkezésre írásos források. A régészeti leletek tanúsága szerint a Kr. e. 4. évezred folyamán az őslakosság településein megjelentek a nyugati és déli irányból érkező bevándorlók. Ezek már földművelő népek voltak, és ismerték a fémmegmunkálást. A leletanyag nem utal arra, hogy hódítók lettek volna, sokkal inkább a békés egymás mellett élésre való berendezkedés látható." Forrás: Wikipédia

Kapcsolódó cikkek

Tovább olvasom

feb 18

A Yoga Gives Back jógaóra értékű mikrohitelt közvetít

A Yoga Gives Back (YGB) alapítványt talán úgy fordíthatnánk: „A Jóga Visszaad alapítvány”. Ez egy nonprofit szervezet, mely azzal a céllal alakult, hogy a nyugati jógagyakorlók segítségként juttassanak vissza valamit Indiának, hiszen ott született a jóga, amely oly sokat adott az embereknek. Mottójuk: Egy jógaóra költségével megváltoztathatsz egy életet. Küldetésük, hogy mozgósítsák a globális jógaközösségeket, hogy támogassák a hátrányos helyzetű embereket, különösen a nőket és a gyermekeket Indiában.

hírek hírességek india pozitív gondolkodás
Egy jógaóra ára megváltoztathat egy életet

A jóga népszerűsége folyamatosan növekszik világszerte. A Los Angeles-ben létrehozott Yoga Gives Back alapítói 2007-ben elhatározták, hogy megtalálják a módját annak, hogyan segíthetnek a globális jóga közösségek Indiában, a jóga szülőföldjén a mélyszegénységben élőknek. Számos jótékony szervezet működik a jóga közösségek keretein belül, mégis a egy nagyon egyedi kampány, amely kifejezetten az Indiában élő anyákra és gyermekekre koncentrál, támogatja őket és küzd értük. A tanácsadó testület tagja többek között Tao Porchon-Lynch is, a világ legidősebb jógaoktatója.

hírek hírességek india pozitív gondolkodás
Dr. Muhámmád Junusz Nobel-békedíjas közgazdász. Bangladesben a rászorulók gazdasági felemelkedése céljából vezette be a mikrohitelt.


A projekt ihletője a bangladesi származású világhírű közgazdász, dr. Muhámmád Junusz, aki 2006-ban Nobel-békedíjat kapott a forradalmi mikro-finanszírozás beindításáért. A professzor akkor kezdte el kiépíteni ezt a speciális bankrendszert, amikor döbbenten tapasztalta, hogy egy kis bambuszbútort készítő vállalkozásnak csupán 27 dollárra lett volna szüksége a fennmaradáshoz, de egyetlen bank sem állt szóba a kérelmezőkkel. Kénytelenek voltak uzsorásokhoz fordulni. Junusz a mikrohitelben látta a megoldást, így tett szert a „szegények bankárja” címre. A hitelhez csupán bizalmi tőke szükséges, vagyis 4-5 kezes, aki garanciát vállal a törlesztésért. Nincs hitelbírálat, sem értékbecslés.

A Yoga Gives Back alapítvány is támogatni kezdte a mikrohitel munkatervet. Kis kölcsönöket adtak nőknek, akik egyébként nem tartoznak a hagyományos banki és pénzügyi rendszerbe. 2010-ben már ennek több módját is kifejlesztették. A „Nővérsegítő”  programot kifejezetten szegény anyák, árvák és a fiatal lányok vehetik igénybe. A YGB kiválasztott eddig sikeres nem kormányzati szervezeteket, Nyugat-Bengáliában valamint Karnataka államban, és a közös cél érdekében társult velük. 2013-ban nyomorgó középiskolás diákok támogatására létrehozott egy ösztöndíjat. Az elmúlt években 35%-kal nőtt az adományokból befolyt összeg, ez lehetővé tette számunkra, hogy finanszírozzák közel 700 anya és gyermek mindennapi életét Indiában. A YGB elkötelezettsége minden személy esetében legalább öt évig tart, hogy biztosítsa az elvetett mag kifejlődését, vagyis a tényleges átalakulást.
 

Kapcsolódó cikkek: 

Visszájára sült el a botrányos jóga elleni hadjárat Oroszországban

A világ legidősebb jógaoktatója Gandhival menetelt

A jóga a szív felé tartó szent ösvény

A jóga lényege, hogy minden otthonban boldogság legyen

Egy guru gondolatai a jógáról

Tovább olvasom

jan 13

Jógafesztivál Indiában és Európában

Január elején rendezték meg a már hagyományos Jógafesztivált az indiai Goa államban. Fő szponzora a PETA volt, mely a világ legerősebb állatvédő szervezete. Sokféle színes programot kínáltak a résztvevőknek, de az se keseredjen el, aki nem tudott jelen lenni. Nyáron Barcelonában, a szép katalán fővárosban hasonló találkozót rendeznek, ezzel is bizonyítva a jóga egyetemes jellegét.

erőszakmentesség jógafesztivál fitness hírek india utazás

Január 4-8. között zajlott a híres fesztivál, melyet a jóga híveinek örömére minden évben megrendeznek. Nem véletlen, hogy az év kezdetére tették ezt a találkozót. A rendezők kifejezték reményüket aziránt, hogy mindenki olyan tapasztalatokkal hagyja majd el a tábort, melyek segítik őket éves munkájukban. Kicsit érzelmesen úgy fogalmaztak: az a cél, hogy mindannyian képesek legyenek egészségesen bevetni magukat a világba, de az áhítat révén megosztani szívüket másokkal.

Minden reggel énekléssel és meditációval kezdődött. Az ászanák végzését, a légzőgyakorlatokat, a különféle jógaiskolák megismerését neves jógaoktatók és művészek segítettek. A vendégek nem unatkozhattak: a védikus rituálék és ceremóniák, a jóga masszázs, a harmónium és egyéb műhelyek mellett a wellness vagy a hagyományos tűzijáték sem maradt ki, de még szörfözésre is nyílt lehetőség. Egyes tevékenységek teljesen ingyenesek voltak, esetleg előzetes regisztrációt igényeltek. A hagyományos jóga, továbbá a legújabb tendenciák és stílusok harmonikus keveréke egyaránt fellelhető volt, szinte a világ minden tájáról. 

A különlegesen finom ájurvédikus és vegán étkezéseket mindenki szívesen fogadta. Ezen ételek természetes partnere a jóga, hiszen mindkettő a békéhez, a nem ártáshoz kapcsolódik. Nemcsak táplálkozási információkkal, tippekkel és ínycsiklandó receptekkel segítették az érdeklődőket, a PETA ingyenes vegetáriánus/vegán kezdőcsomagot adott azoknak, akik előre igényelték. 

erőszakmentesség jógafesztivál fitness hírek india utazás
A riksás is jógázik. A kép egy 2008-as dél-indiai jógafesztivál plakátja mellett készült.

A fesztivál Bhakti-jóga Táborral folytatódott, de ez már a visszavonulás, a lelkigyakorlatok, az elcsendesülés és a meditáció időszaka, olyan témákkal, mint például az empátia, a megbocsátás, az együttérzés. A Bhakti-jóga Tábor azok számára ajánlott, akik fokozni kívánják a jóga lelkiségét, vagy egyszerűen csak szeretnének elmélyülni a bhakti hatalmas óceánjában. Az ászanák segíthetnek, hogy a lelki jóga-gyakorlatok, a mantra-recitálás, az elmélkedés vagy az odaadó tettek komollyá váljanak. Merüljön el az ó-ind bölcsesség inspiráló hagyományaiban – kérték a résztvevőket a bhakti-jóga programjain, melyeket ének és tánc tett még vonzóbbá. A védikus szertartású istentisztelet, a pudzsa és az eksztatikus kírtanok (vallásos koncertek) egy célt szolgáltak: a spirituális növekedést.

Természetesen a jóga nem Indiához kötött, az egész világ kincse a test és lélek egészségének védelmében. Így hamarosan, július 21-25. között Európában üdvözölhetünk egy újabb fesztivált, a VI. Barcelonai Jóga Konferenciát (BYC). Ez a jóga rendezvény is nyitott a társadalom minden korú és hátterű tagjainak, azoknak, akik már évek óta jógáznak, de korábbi jóga tapasztalatokkal nem rendelkezőknek egyaránt. A BYC-nek Katalónia fővárosa nem először ad otthont. Felemelő nyitott szívű összejövetel ez. A világ vezető jóga tanárai és zenészek létrehoztak egy olyan platformot, ahol lehet tanulni, tapasztalatokat cserélni, valamint felfedezni és átalakítani önmagunkat.

Kapcsolódó cikkek:

Tovább olvasom

«
12

Jóga otthon tudásanyag

Jógás film Indiában

Jóga tippek

blogavatar

A jóga ősi tudományának hozzád szóló életvezetési tanácsai. Jóga kezdőknek és gyakorlóknak, jóga gyakorlatok, tanulságos történetek. Az inbound jógatradíció a jóga sok évezredes tudományát hivatott továbbörökíteni. Nemzetközi háttérrel rendelkező jógaiskolánk megtalálható a világ számos országában. Inbound Jóga Budapest VII. Tivadar utca 3. - Budafok XXII. Szebeni u. 6. Szja felajánlásával segítheti alapítványi tevékenységeinket. Adó 1% India Klub Alapítvány – Adószám: 19561383-2-43

Kövess minket!

Jógatippek az Instagramon!