hírességek

Elizabeth Corwin az amerikai haditengerészet egykori F-18-as pilótája ma már elismert jógatanár, és társigazgatója egy jógatanárképző intézetnek. Úgy is ismerik, mind világszerte sokat utazó pedagógust. Vándor szelleme készteti arra, hogy előadásokat tartson, és jóga-műhelyeket vezessen. Arról is beszámolt, milyen hasonlóságokat lát a katonai fegyelem és a jóga önfegyelme között, valamint a koncentrációban, a kitartásban, a tiszteletadásban és mások szolgálatában – sőt a szeretet terén is, mindkét területen. E fiatal hölgy rendkívül mély megértésről és elhivatottságról tett tanúságot. Van egy harcos mindannyiunkban – mondta, és kifejtette, hogyan érti ezt.

hírességek

Elizabeth Corwin, vagyis Liz az a típus volt, aki mindkét végén égeti a gyertyát. Tudta, hogy ez nem maradhat így sokáig, és ahogy megfogalmazta: szerencsére, a jóga rá talált. Még pilótaként kezdett el jógázni, az segített neki, akkor így menekült a stresszes életmód elől. 8 évig mint tiszt és pilóta dolgozott, de több mint 11 éves katonai szakértői múlt volt mögötte, amikor főállású jógatanár lett, bár továbbra is a haditengerészet tartalékosa maradt. Miután elhagyta az aktív szolgálatot, tovább képezte magát, Indiában Mysoreban is tanult, hű marad mottójához: „örökre egy diák vagyok”. Megalapította a „Walkabout” jógastúdióját, melyre egyaránt jellemzőek a jóga műhelyek, magán, csoportos és katonai jógaórák. Liz egy energikus vezetője, bizonyított előadóművész nyomás alatt, és befolyásos mentor. „A jóga visszaad” alapítvány utazó nagykövete is. Az alapítvány célja: mozgósítani a világ jógaközösségeit India Anya támogatása érdekében, hiszen tőle kapta a nyugati ember is a jógát.

Felmerülhet a kérdés: Mit keresett ez a fiatal nő a kiélezett verseny és konfliktus világában egy ingerlékeny tesztoszteron világban? Meg is kérdezte tőle valaki: Ez egy kicsit nem ellentmondásos és képmutató? Ő maga meglepő választ adott erre: felfedezte a hasonlóságot a jóga gyönyörű egyesítő művészete és a hadseregbeli szolgálat között. A Mysoreben töltött tanulóidő egy nagyon tanulságos, egyben szívhez szóló történetét mesélte el:

hírességek

Kora reggel kezdtünk gyakorolni. Nem voltam fáradt, mert a haditengerészet túlélési képzése már megedzett. Szaraszvati, egy édes 70 éves indiai nő tanított, mégis egy hasonló félsz kapott el, mint egy régi őrmesterem idején. Egy lusta pillantást vetett rám Szaraszvati komoly, mindent látó szeme. A gyakorlás után feltekertem viharvert jógaszőnyegemet, és tétován odaléptem hozzá. Anyaként ült ott, bokája óvatosan keresztbe, keze az ölében. Úgy figyelte az osztályt, gyengédség és intenzitás sugárzott a tekintetéből, pedig ez a két érzés ritkán él egymás mellett. Meghajlítottam a térdem, és meghajoltam a lába felé, a tradicionális guru-tanítványi köszöntéssel: vande gurunám csaranáravinde – meghajlok a legnagyobb tanárok lótuszlába előtt. Abban a pillanatban éreztem, hogy ez hasonló ahhoz, mint korábban tettem, amikor tisztelegtem a magas rangú tisztek és az amerikai zászló előtt. Két évvel később több párhuzam is nagyon nyilvánvalónak tűnt. A közös téma a fegyelem, a tapaszja, vagyis a lemondás vállalása és feljebbvaló iránti tisztelet. 

hírességek
Robert Srurman fotóművész és jógaoktató fényképe

A haditengerészetnél, a légierőnél vagy a parti őrségnél a fegyelem segíti az egységben maradást. Ez a ragasztó, ami teljes és zökkenőmentes működést ad. Így van e a jóga gyakorlók esetében is. A fegyelem a mi gyakorlatainkban  nem csak a szőnyegen fontos, az élet minden területén integrál és kiegyensúlyoz. Fegyelem az elkötelezettség iránt, mely kinyitotta a szemünket az igazság, a szeretet és a megértés felé. Ez kapcsol össze igazi önmagunkkal, ez tesz képessé a szeretet nyílt szívű, széles látókörű harcosaivá válni. Akár egy fizikai csatatéren, akár a a saját igazságunk csataterén a fegyelem a siker egyik kulcsa. Lényegében a mi legnagyobb tudományunk, hogy az igazság és a szeretet a legfantasztikusabb ajándék, önmagunk és mások legszebb köszöntése.

 Egyszer azt olvastam, hogy a harcos egyik legnagyobb erőssége az, ha képes szeretni. Gyakran azt mondják, hogy a szeretet gyengeség, hogy a valódi hatalom őrzi, erősíti a szívünket, és ha „erős”, „kemény” harcosok akarunk lenni, el kell rejteni vagy hatástalanítani kell ezeket az érzelmeket. De nem így van! A szeretet tűzfészek egy harcos, és a jógi számára. Ez a motiváció, amely állóképességet ad, még akkor is, ha a balsorssal kell szembesülni. Szeretet nemcsak a családért, de az igazságosságért, a toleranciáért és a szabadságért is.

Enélkül nincs értelme a harcnak. Nincs ok arra, hogy valaki elhagyja a családját, a barátait, az otthonát, és veszélyes körülmények között hónapokig kockára tegye az életét és testi épségét. A szeretet a végső forrása egy harcos fenntarthatóságának. És ha a szeretet a tűz, a hit tartja a parazsat forrón, még akkor is, ha a tűz hűlni akar, vagy kétség kúszik elő. A hit és a szeretet az állványzata a mások iránti elkötelezettségnek. Ez az a „szívósság”, ami mögött a fizikai és érzelmi erő és bátorság van.

Hasonlóképpen a szeretet gyakran szól hozzánk, mint jógikhoz. Amikor gyakorlunk, a feszültség, a stressz, a blokádok, a csomók nem kötnek, és ez a tisztítás felébreszti a szívünkben az erőnek azt a szökőkútját,amely már belül van. A szeretet bátorságot ad nekünk, hogy megbocsássunk, elengedjük vagy elfogadjuk a helyzeteket, és hogy továbblépjünk azokon, amelyek már nem szolgálják az életünket. Ez erősebb, mint bármely más érzelem, néha még az is kell, hogy elhagyjuk érte a régi kerékvágást. Még ha ez az ébredés nem mindig fizikai vagy tárgyi, a hitünknek, ami szanszkritul sraddhá, elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy minket újra és újra visszatereljen a gyakorlásra. A szeretet egy igazi harcos legnagyobb erőssége. Ha megengedjük magunknak, hogy a szívünk túlcsorduljon szeretettel, semmi nem lesz lehetetlen számunkra. Megbocsátás. Elfogadás. Megértés. Együttérzés. Szabadság. Öröm. Boldogság. Ezek a harcos szellem közös szálai.

hírességek

Ha valaki beismeri, hogy gazdag akar lenni, nem léphet be a hadseregbe. Minden jógaoktató ugyanezt mondja neked a jógával kapcsolatban. És mégis, mindannyian még mindig úgy döntünk, hogy végezzük szolgálatainkat a magunk módján. Nem csak a közvetlen környezetünket, vagy azokat, aki kiálltak mellettünk a válság idején, hanem az összes élőlényt. Erre vagyunk hivatottak. Az energia nem vész el, ha a tiszta szándék, és semmi sem nemesebb, mint átadni magunkat a szévának, a szolgálatnak. Ez megtisztítja a lelket, felszabadítja az egót, és begyújtja a szíved parazsát, hogy égjenek a szeretet lángjai. 

A jógik küldetése: mások szolgálata. Számtalan lehetőségünk van erre. Időnket, energiánkat adhatjuk, próbálhatjuk megérteni a másikat – és feltétel nélkül szeretni. De ahhoz, hogy ezt elérjük, ápolni kell a saját harcos szellemünket. Fegyelem. Tisztelet. Hit. Szeretet. Ez tesz minket igazi harcosokká, erőssé, lelkileg kitartóvá, egy magasabb cél érdekében, magasabb, mint mi magunk. Ezt játszva megtehetjük. A szanszkrit játék szó, a „lila” jelentése: olyan szabadság, melyben semmi sem szükségszerű.

 Ez az én válaszom a „Miért?” kérdésre. Ez van a miért mögött, emiatt szeretem másokkal megosztani ezt a gyönyörű művészeti formát, a jógát. Közben én is inspirálódom általa. Walkabout Yoga: Vándorlás-jóga, világutazás. A lélek utazása. 

Kapcsolódó cikkek