Robert Sturman nemcsak odaadó jógázóként vagy a Yogajurnal publicistájaként ismert, elsősorban híres fotóira figyelt fel a szakma. Különböző szervezetekkel és hírességekkel, de rákos betegekkel, árvaházi gyerekekkel is dolgozott, elindította a börtön-jóga és az afrikai jóga projekteket. Filozofikus alkat, aki számára a művészet kegyelem és szépség. Állandóan emlékeztet minket arra, hogy a szépség megtalálható mindenütt. Nem hiszem, hogy tudnék jó fotókat készíteni a jógáról, ha nem gyakorolnám – vallja magáról. – Számomra a jóga egy rendkívül kifejező figurális költészet. Ma már mélyen elmerülök jóga tanulmányaimban, de a munkám sokkal szerteágazóbb ennél.
Műveiben az ászanák kapcsán az időtlen kegyelemre és a megtestesült éberségre fókuszál – írták róla méltatói. Maga a művész így fogalmazta meg: „Olyan érzelmekről szólnak, melyekre nem találok szavakat.” Valóban, a képek a hitelesség és a transzcendencia jegyében egy belső utazásra invitálnak. A fotózás iránti szenvedélye akkor kezdődött, amikor az apjától az első kameráját kapta, azzal a tanáccsal, hogy fotózzon le mindent, amit szeret. Munkái alapján nyilvánvaló, hogy a jóga elsődleges helyet foglal el a szívében. Polaroid technikát használt, csak 2010-ben tért át a digitális fényképezésre. Több fotó-gyűjteménye látható a neten és természetesen könyveiben is.
Sok év alatt fejlődik ki egy művész – mondta –, de gyakran történik valami, ami teljesen új világot nyit meg, és ez olyan, mint egy újjászületés. Ezt tapasztaltam harmincévesen én is. 2000-ben Indiába mentem. Amikor megérkeztem, az első állomás Pune lelkigyakorlatos központja volt. Úgy éreztem, valami olyan mély dolgot kaptam ott, amit nem tanítottak a művészeti akadémián.
2006-ban együttműködött B.B. Kinggel, annak 80. születésnapja alkalmából készült portréja kapcsán. Rá egy évre „Az Istenek költészete” címmel átfogó tanulmányt készített, a jóga gyakorlásának gyönyörű sorozatát, mely meghozta számára a nemzetközi elismerést. Portréi, akár a nyüzsgő Manhattan utcáin, Malibu kanyonjaiban, parkokban, a Kilimandzsáró lábánál, Afrika nyomornegyedében vagy a sivár San Quentin börtönben fotóz, emlékeztetnek minket, hogy a szépség megtalálható mindenütt. Számára az egész világ egy jógastúdió.
Számomra a jógagyakorlat a felesleges különleges minőségű eltávolítása. Hihetetlen, hogy mennyi érdekességet tudunk művelni csak az egyszerű mozdulatlansággal. Szeretem a városokat, imádom a természetet, és szeretem az embereket, akik szívükben az ég felé törekednek. Rendkívül hálás vagyok jógaoktatómnak, Micheline Berrynek. Sokat segített, hiszen a művészek közül sokan nem tudják, hogyan viseljék el a létezés tüzét. Az ászanákon keresztül megtalálható a belső béke. Alig várom azt a napot, hogy szerte a világon, minden művészeti akadémián kötelező legyen a jóga.
A jóga azért is rendkívül kedves nekem, mert az volt a vágyam, hogy los angeles-i létemre egy egészséges életmódot alakítsak ki magamnak. A meditáció gyógyító gyakorlat. Számtalan nagy példaképem volt a művészettörténetben, de sajnos soknak a magánéletét kétségbeesés és önpusztítás jellemezte. Ez a másik ok, amiért vonzódni kezdtem a jógához, szerettem volna visszaállítani az élet optimizmusát és a megalkuvást nem ismerő hitet. Át akartam írni a történetet, megmutatni, hogyan segíti a kreativitást a jóga. Megtanultam, hogy bár az élet mindig hoz kellemetlenségeket, de azok el is múlnak, így megspóroltam egy csomó időt, pénzt és stresszt. A jóga egy nagy beruházás. A munkám azt hangsúlyozza, mennyi szépséget találok ebben a világban. Ha egy kép megérinti a szívet, akkor ez az, amit én kerestem.
Rendkívül komolyan veszem a művész felelősségét. Egy művész a világunk történetét mondja el. Az Afrika projektben mindent imádtam: a maszáj harcosokat, a nyomornegyedekben, börtönökben és árvaházakban fellelhető emberi szépséget. Amikor először hallottam az Afrika jóga projektről, tudtam, hogy a világnak ezt meg kell ismernie. Láttam a megdöbbentő szenvedés képeit, és szerettem volna létrehozni egy sor ünneplő, figyelemre méltó pillanatot, mert azok is Afrikában történnek.
A változásról, reményről és az emberi méltóságról mesélnek. Ez ráébresztett, milyen erős a fénykép hatalma, különösen manapság, a szociális média korában. Amikor hazaértem, és a New York Times értékelte a munkámat, rájöttem, hogy a jóga is képes rendszerbe foglalni a humanitárius eszméket. Használni kezdtem hát a jógát, mint alapítványi fényképészeti tanulmányokat börtönökben, rendőröknél, a Wall Street vezérigazgatóinál stb. A jóga vált összekötő úttá köztem és a világ közt. A maszáj harcos cselekedetei ugyanazt jelentik, mint a vezérigazgatóé és a fogolyé vagy a jógatanáré New Yorkban. Mindannyian azt a hatást keltik, ha őszinte életet kereső emberek.
Például elkészítettem egy jógázó los angeles-i rendőr portfólióját. Azért csináltam, mert vannak ugyan, akik visszaélnek a hatalmukkal, de vannak kiváló egyének is közöttük. A legtöbbjük jó ember. A többségük értünk kockáztatja az életét. Tiszteletet érdemelnek. Abszurd dolog általánosítás alapján elutasítani őket. Ez elszomorít, hiszen ismerek néhány tisztet, és ezek mind hihetetlenül jó emberek.
Egyszerűen fogalmazva, az ászana a legszebb ábrázoló, figuratív költészet, amit valaha láttam. Azt gondolom, a szív sokkal erősebb bármi másnál. Él bennem egy kép, a humanitárius, szívből jövő üzenetet ünneplő világ lehetőségéről. A tanulmányok és ászanák csodálatosak – azonban egy lépéssel még tovább lépve mélyebb megértésre tehetünk szert valami teljesen más szinten. Nézd át az illúziókat, az elkülönülést és a hamis énképet, így felfedezheted, hogy egy nagyobb rálátásban minden dolog kapcsolódik.
Egy korábbi facebook bejegyzésben ez olvasható a fenti kép alatt: Szeretek köszönetet mondani, de nem nyitok vitát a vegetariánus életmódomról, mindent megteszek, hogy elkerüljem azt. Néha valamilyen idióta mégis nyomást gyakorol rám, akkor úgy érzem, ezt kellene mondanom, de természetesen soha nem teszem.
Robert Sturman hív bennünket, hogy vegyük észre: az élet tele feltűnő szépséggel. Azt mutatja meg nekünk, ahogyan ő látja a világot. Munkája azonban túlmutat a puszta fizikain, valami azon túlira koncentrál. A lelkünk szabadságra vágyik – írja egy cikkében. – Ekkor az elme megijed, ragaszkodni kezdünk dolgokhoz, és félni az ismeretlentől. A lélek nagyon okos. Az elme is az. Melyik okost fogod követni?
Kapcsolódó cikkek:
