15 évvel ezelőtt, a 103. évében halt meg a világ talán leghíresebb női jógatanára. Élete már önmagában egy izgalmas regény. Orosz nemesi származású, bollywoodi színésznő, aki Tirumalai Krishnamacharya első női tanítványa volt.

film hírességek szépség

Kínában elsőként tanított jógát, és még a Kreml urainak is beszélt a jóga áldásos hatásairól. Idős korában is friss gondolkodású és mozgású volt, amit a jógának, a pozitív életszemléletének és hitének köszönhetett. Halála után világszerte rengeteg követője, Buenos Airesben pedig több jógastúdió is maradt utána.

 
A víz csak addig tükrözi pontosan az eget és a fákat, amíg felülete zavartalan. Ehhez hasonlóan az elme is csak akkor mutat valós képet önmagunkról, amikor békés és teljesen nyugodt – mondta Indra Devi. Számára a jóga nem aerobic volt, mint sok esetben a modern utánzatok. Tudta, hogy a klasszikus jóga a transzcendens világhoz is kapcsolódik.

Menekülés a Szovjetunióból


Eugenie V. Peterson, oroszul: Евгения Васильевна Петерсон több életrajzi vonatkozása kezdődhetne a leg-ek felsorolásával. 1899-ben született az egykori orosz birodalomhoz tartozó Rigában. Apja a svéd bank igazgatója, édesanyja egy orosz nemes hölgy volt. Moszkvában dráma iskolába járt. 1917-ben, amikor a kommunisták hatalomra kerültek édesanyjával elmenekült Berlinbe.

film hírességek szépség

Fiatalon színésznő és táncosnő lett. Indiához való vonzódása 15 évesen kezdődött, amikor elolvasta Rabindranath Tagore verseit, majd néhány könyvet a jógáról. 1927-ben hajózott Indiába. Rövid időn belül az indiai filmek egyre emelkedő csillagává vált. Ekkor vette fel az Indra Devi nevet. 1930-ban férjhez ment Jan Strakatyhoz, aki Bombay-ban a csehszlovák konzulátuson volt kereskedelmi attasé. 

Krishnamacharya első női tanítványa


Férje révén találkozott Mysore uralkodó párjával. A Maharaja és a Maharini saját palotájukban jóga iskolát működtetett. Ott tanított a már akkor is híres jógamester, Sri Krishnamacharya. A modern jóga alapító atyja c. cikkünkben bővebben is olvashat róla.


A mestertől leckét akart venni, de határozott visszautasításban részesült. Krishnamacharya nem volt hajlandó egy nyugatról jött nőt oktatni. Indra Devi akkor sem ismerte a lehetetlent. Rávette a királyi párt, hogy szóljanak az érdekében a gurunál, aki végül vonakodva beleegyezett.

Sri Krishnamacharya úgy gondolta, egy rövid órával túl lesz az egészen. Ehelyett egy éven keresztül tanította őt. Amikor még a jóga szinte kizárólag férfias törekvésként szerepelt, Indra Devi lett a legendás guru első diáklánya. A két későbbi világhíres diák, BKS Iyengar és K. Pattabhi Jois volt.

Jógaiskola Shanghaiban és Indiában


Amikor Indra Devi megtudta, hogy férjét áthelyezik Kínába, fokozott intenzitással tanult, mert jógaoktató akart lenni ott. Shanghaiban tanított is, ő volt az első jógatanár a modern Kínában. Madame Csang Kaj-sek, a nacionalista vezető felesége is jógarajongóvá vált. 


Indra Devi a II. világháború után visszatért Indiába, és könyvet írt. Ebben is élen járt: az első nyugati szerző volt, aki a jógáról szóló könyvét Indiában tette közzé. Úgy is ismertté vált, mint az első nyugati, aki jógát tanított. Egyre többen Matadzsi-nak kezdték hívni, ami kedveskedően anyát jelent. Indra Devi előadásokat is tartott a jógáról, és ingyenes leckéket az árvaházakban.

Hollywood hírességei jógáznak


Férje halála után Amerikába utazott. 1947-ben amerikai állampolgárként törvényesen is az Indra Devi nevet használta. Jógastúdiót nyitott Hollywoodban. A korábban tanultak alapján a jóga ászanákat, légzési technikákat és a vegetáriánus étrendet is ismertette. Hangsúlyozta, hogy ez a módszer az indiai klasszikus Patanjali jóga hiteles tanítására támaszkodott.

film hírességek szépség


Tanítványai között szerepelt számos színész, Robert Ryan, Jennifer Jones, de az igazán nagy nevek: Greta Garbo, Gábor Éva, Gloria Swanson és a már akkor világhírű hegedűművész, Yehudi Menuhin.

  
Greta Garbo 1941-től, a félresikerült Kétarcú nő forgatása után már abbahagyta a filmezést. Miután lakást vett New York-ban, szinte teljesen elzárkózott, fotóriportert sem engedett közel magához. Indra Devitől tanult jógázni. 
Yehudi Menuhinnak B. K. S. Iyengar volt a jógamestere, de Indra Devitől is vett órákat. A nagynevű hírességek közül Elizabeth Arden, a mindmáig világhírű kozmetikai cég alapítója is Indra Devitől tanult. 


A közhiedelemmel ellentétben, nincs hiteles bizonyíték arra, hogy Indra Devi valaha is tanította volna Marilyn Monroe-t. A népszerű fotón, melyen egyesek Monroe-t vélik felfedezni, a társaságában Gábor Éva látható.

film hírességek szépség


 
Gloria Swanson a némafilmek talán legnagyobb sztárja volt. Ugyanakkor elkötelezte magát a jóga mellett. Indra Devi 12 könyvét neki ajánlotta.

1953-ban Indra Devi másodszor is megházasodott. Férje, Dr. Siegrid Knauer elhivatott orvos volt, aki antibiotikumok helyett inkább a megelőző gyógymódokat tartotta fontosnak. Feleségének vásárolt egy birtokot Mexikóban, ahol ő jógatanár képzéseket tarthatott. Létrehozta az Indra Devi Alapítványt.

A Kreml vezetői fejet hajtanak


India moszkvai nagykövete elintézte, hogy Indra Devi 1960-ban megfeleljen a szovjet legfelsőbb vezetők kérdéseire. Kik voltak ott?

Koszigin, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke Andrej Gromiko, a hidegháborús időszak egyik hírhedt politikusa, külügyminiszter és Anasztasz Ivanovics Mikojan, szovjet elnök. Miután beszélt nekik a jóga előnyeiről, várta a hatást.

Nem volt veszélytelen próbálkozás. Igaz, hogy nem azonnal, de elérte, hogy a jógát legalizálták a Szovjetunióban.

Összegzés


Utazott és tanított szerte a világon. 1982-ben költözött Argentínába, ahol egy televíziós megjelenés után azonnal nagy népszerűségre tett szert. Alapítványával arra törekedett, hogy helyesen, hitelesen adja tovább a jóga módszereit. 


Indra Devi életét három évszázad is megérintette. Követte élete küldetését. Annak ellenére, hogy ez ellent mondott annak a normának, melyet korának asszonyaitól elvártak.

Egy orosz nő fiatal lányként elmenekült hazájából. Indiában színésznő lett, majd elsajátította a jóga tudományát, és a világ egyik legnagyobb jógatanára lett. Hatására a jóga szélesebb körben ismertté vált Amerikában és szerte a világban.

Kapcsolódó cikkek