Megszüntették az orosz számítógép programozó, nem mellesleg jógaoktató Dmitrij Ugaj (Dmitry Ugay) elleni eljárást, akit azzal vádoltak, hogy illegális missziós munkát folytat. Mert ugyebár, hogy jógaoktató. Mint hogy azt korábbi cikkünkben megírtuk, a szentpétervári rendőrség tavaly, október 22-én vette őrizetbe, miközben arról tartott előadást, hogy a jóga segíti a testi-lelki jólét elérését. Az eljárás január második felében folytatódott. 

Nagy közfelháborodást váltott ki, és nemzetközi visszhangja is lett a Dmitrij Ugaj elleni vádnak, hiszen Oroszországban köztudottan sok ember elkötelezett jógázó. A 44 éves programozó jógaoktató is, aki rendszeresen tart előadásokat a jógáról. Most sokan békés harcosként üdvözölték, hiszen a fesztiválon a több évezredes jóga adta önfegyelemről és a jóga előnyeiről beszélt, amikor letartóztatták.

A hír a korábbi esethez hasonlóan futótűzként terjedt Oroszországban. A hivatalos álláspont szerint csupán különböző félrevezető cikkeket közölt a nyugati média. Kihangsúlyozták: „Nem, Oroszországban nem tiltott jóga.”
Szerintük a korábban, amikor egy városi önkormányzat akarta a helyi jóga klubot megszüntetni, az csupán félreértés volt. Nizhnevartovskban „a városvezetés tévedésből küldött ki olyan leveleket, melyben két jóga klubnak nem engedte volna az önkormányzati létesítmények későbbi használatát. Hiba volt. Ez volt minden” – hangzott a nyilatkozat. A polgármester ígéretet tett, hogy felelősségre vonják a hivatalnokokat, akik kiküldték a „téves információt”.
Yelena Kolchanova jógaoktató csak nevetett az eseményeken:

„Köszönöm az adminisztrációs segítséget, nagyban elősegítette a jóga iránti érdeklődést. Az emberek most fokozottabban kíváncsiak, azt kérdezik, mi is ez, miről szól a zaj."

  
Oroszországban nagyon is népszerű a jóga, olyan különleges kezdeményezéseket is csinálnak, mint a „Éjjeli jóga a metróban”. A moszkvai Novoslobodskaya megálló gyönyörűen kialakított tér. Az állomás mozaikokkal díszített falai és az ólomüveg ablakok különleges hátteret biztosítanak. Több mint 100 ember is kényelmesen jógázhat ott. Az Indiai Nagykövetség szervezésében tavaly ősszel az állomáson tartott mesterkurzust Dr. Suresh Babu is, melyet egy rövid koncert és indiai klasszikus táncbemutató előzött meg. A moszkvai metró régóta kulturális platform – mondta az ünnepségen az állomás vezetője.

Kapcsolódó cikkek