Figyelemreméltóan ránctalan az a 120 éves indiai szerzetes, aki azt mondja, ő a legidősebb ember, aki naponta jógázik. Szvámi Sivananda az útlevele szerint 1896. augusztus 8-án született. Ha ez igaz, az élete három évszázadon is átível. Ennek ellenére nyilvánvalóan elég erős maradt, hogy elvégezze sokszor több órás jógagyakorlatait. 

egészség fitness jóga hatásai india
A 120 éves szerzetes szerint a jóga a hosszú élet titka

A hindu szerzetes teljesítménye valószínűleg bekerül a Guinness World Records adatai közé. Csupán a korát kellett bebizonyítani. Indiai útlevele mellett a hatóságok egy templom nyilvántartásából is megerősítették Sivananda születési dátumát. India gyarmati korszakában született, akkoriban az áram, az autók vagy a telefon még nem volt elterjedt. Szülei roppant szegénységben éltek. Gyerekkoromban sokszor aludtam el éhgyomorral, mesélte. Csak később, felnőttként értette meg az önként vállalt böjt egészségmegőrző hatását. Mindkét szülőjét elvesztette hat éves kora előtt, rokonai egy lelki guru gondjaira bízták, akivel körbeutazta Indiát, míg végül letelepedtek a szent városban, Váránasziban, a Gangesz folyó bal partján. Úgy döntött, szerzetes lesz, a nem ártás szellemében mindig is a vegetáriánus étrendet követte.

egészség fitness jóga hatásai india
Otthoni oltára előtt jógázik és meditál a hosszú életet megélt jógi

Sivananda a nyár elején a helyi médiában többször is szerepelt. A Times of India megjegyezte, hogy a 158 cm magas, vidám öregúr 50 évvel fiatalabbnak néz ki, mint a nyilvánvaló kora. Kolkatában, ahová egy rövid látogatásra érkezett, több riportot készítettek vele. Visszahúzódó, szerény személyiség, először nem akart ebben részt venni, de követői meggyőzték, hogy példája sokak számára inspiráló lehet. Nem kereste a nyilvánosságot, de így mégis szívesen beszélt jógagyakorlatairól, a cölibátusról, és arról, hogy az erőszakmentes táplálkozás alapfeltétele az egészségnek.

Azt mondta, nem lelkesedik túlságosan az új technológiákért, előnyben részesíti az egyszerű életmódot és a jóga fegyelmét. Miután két órás jógabemutatót tartott, a riportereknek arról beszélt, milyen mértékletes módon étkezik:

"Olaj nélküli főtt zöldségeket, rizst és dált (lencseféle) egy pár zöld chilit fogyasztok, kerülöm a sok fűszert. A földön fekvő matracon alszom, mert a kemény derékalj jobb a gerincnek. Egészségügyi problémák nélkül, önállóan élek, sőt a vonaton is egyedül utazom."

egészség fitness jóga hatásai india
Hosszú életét hiteles dokumentumokkal tudja igazolni a 120 éves jógi szerzetes

Korábban az emberek elégedettek voltak kevesebb dologgal is. Manapság az emberek nagy része boldogtalan, egészségtelenül él és tisztességtelenné vált, ami rendkívül fájdalmas számomra – mondta. – Csak azt szeretném, hogy az emberek boldogok, egészségesek és békések legyenek. 
 

Kapcsolódó cikkek