Max Strom súlyos láb problémákkal született, négy éves koráig gipszkötések tartották a lábát. Ma már az egyik legtiszteletreméltóbb jógatanárként ismert három kontinensen is. Sokat utazik, előadásokat tart. A Los Angeles-i Szent Jóga Mozgalom alapítója.
Max Strom jógatanár, aki korábban zenélt, filmezett, egy rock bandának írt forgatókönyvet mielőtt megismerkedett a jógával. Ez egy életre szóló elkötelezettséget jelentett, mivel felismerte a jóga előnyeit. Több könyve is megjelent már, Indiában és Nepálban is tanult, vegetáriánus, a nem-ártás híve.
Amikor megkérdezték tőle, miért nyitott egy új jógastúdiót, amikor lépten-nyomon találkozhat ilyennel az ember minden nagyvárosban, a következő választ adta:
Van egy csomó ember, akik már három, négy vagy öt éve gyakorolják a jógát. Akiknek az érdeklődését nem elégítik ki a csupán mozgásra koncentráló foglalkozások.
A jóga másik formája olyan, mint egy szent gyakorlat. Sokan ezt keresik. Tudni akarják mi a jama és nijama, az ajánlott és elkerülendő tettek, hogyan kell megváltoztatni viselkedésünket, miként kapcsolódik mindez egymáshoz, mi az együttérzés és az igazmondás.
Nos, ezek elég forradalmi gyakorlatok a jógán belül. Már nem voltam boldog a film világában, ekkor leltem rá a jógára, és éreztem békét ad. Mindenkinek lehetővé teszi, hogy újra felfedezze, merre kell mennie az élet válaszútjain.
„Az én küldetésem az, hogy segítsem az embereket emlékezni arra, kik ők, és mire képesek. Olyan eszközökkel, amelyek révén értelmes életet élhetnek”
– mondta Max Strom.
A '90-es évek elején a jógaiskolák tényleg óvatosan építették fel képzési tervüket, hogy ne „zavarják” a résztvevőket semmilyen spiritualitással. Ma már Madonna szanszkritul is énekelt, egy másik Grammy-díjas énekes, Krishna Das járja az országot, és a keleti kultúra iránti érdeklődés még mindig intenzív. Ez egy nagyon őszinte kulturális mozgalom. Ugyanakkor a kereskedelem is felmérte hasznát. Sok esetben rátelepedett, pénzközpontúvá tette.
Max Strom szerint tevékenységeink közben érdemes feltenni a „Miért csinálom ezt?” kérdését, hogy a szándék tisztán és világosan látszódjon. Ő például tanítás közben rendszeresen utal az ahimszára, az erőszak-nélküliség elvére, mert ez minden cselekedettel kapcsolatos lehet. Úgy érzi, az emberekkel való bánásmód, a törődés sokkal fontosabb, mint az, hogyan kezeljük őket, hová helyezzék a lábukat.
„Amikor fájdalmat érzünk, önzők és rövidlátók leszünk. Amikor gyógyítani akarunk, nagyobb empátiával és szimpátiával, kevésbé önzően fordulunk mások felé. Ez a mi ajándékunk, ha másokat gyógyítunk, egyben magunkat is segítjük.”
„A jóga ászanák és a légzőgyakorlatok olyan eszközök, melyekkel újjáépíthetjük és átalakíthatjuk magunkat. A cél nem az, hogy bonyodalmakat okozzunk magunknak – azt már megtettük. A cél az, hogy függetlenítsük magunkat a szívünkben levő csomóktól. A cél az, hogy társuljunk az univerzum végső, szerető és békés erejével.”
Kapcsolódó cikkek