A Solar Impulse 2 repülőgép pilótái jógával és meditációval erősítették kitartásukat, erőnlétüket és összpontosításukat a 120 órás repülőút alatt.

hírek megújuló energia meditáció jóga hatásai india
Egyszerűbb jóga ászanák és butított napüdvözlet segítette át a pilótákat a tengeren túlra.

A Solar Impulse 2 elnevezésű, kizárólag napenergiával haladó repülőgépre, illetve a pilótákra figyelt a világ, hiszen új rekord született: a kizárólag napenergiával működő repülő 120 órán át, leszállás nélkül tette meg a több mint nyolcezer kilométeres útját, és szerencsésen megérkezett Hawaiira. A pilóták életmentő technikákat tanultak, légzőtechnikát, különleges ászanákat, melyeket a szűk térben is végezhettek, még a Napüdvözlet egy egyszerűbb módját is. A több mint 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkező Sanjeev Bhanot volt a jógatrénerük. Az ő szakértelme felbecsülhetetlen gyakorlati megoldásokat jelentett, így nem gátolt meg a szűk pilótafülke, mely úgy működött, mint egy jóga mat – mondta André Borschberg, aki napi szinten jógázik. 

André Borschberg és társa, Bertrand Piccard, még márciusban indultak világ körüli útjukra Abu Dhabiból, de az időjárás miatt meg kellett szakítani útjukat, majd kis idő múlva Japánból folytatták. Céljuk a Föld megkerülése volt, hogy ezzel is támogassák a megújuló energia gyorsabb elterjedését. Repülőgépük szárnyának 72 méteres fesztávolságán, bőven volt hely a több ezer panelnek. A gép pilótája húszperces szüneteket tartott, közben jógázott és meditált. A mínusz 20 és a plusz 35 Celsius fokos ingadozást csakis rendkívül komoly fizikai, pszichikai és lelki felkészültséggel lehetett elviselni. A repülőgép napközben 8500 méter, éjjel 1000 méter magasan szállt.

A Solar Impulse vezérigazgatója, Andre Borschberg, és az elnök, Bertrand Piccard korábban Ahmedábádban és Varanásziban is töltött egy nagyon rövid időt. Andre Borschberg a híres hindu várost különösen fontosnak tartja az életében. Kifejtette: ez a világ legidősebb élő városa. A Si2 csapata tudatosan döntött az indiai tartózkodás mellett, ötvözni akarta a modernitást és a spiritualitást. 

Két évtizeddel ezelőtt voltam már India fontos szent helyén, Varanásziban – tette hozzá Borschberg. – Számomra olyan ez, mint egy spirituális út. 20 évvel ezelőtt feleségemmel együtt meglátogattam Risikést is. A jóga és a meditáció egyensúlyt ad nekünk, és a megfelelő lelkiállapotban tart minket, ami rendkívül fontos, egy ilyen nehéz küldetés esetén. Rendszeresen, szinte naponta jógázom. Repülés közben ébren kell maradni napokon keresztül, csak rövid pihenés engedélyezett. Ez egy kihívás, fenn kell tartani a megfelelő mentális hozzáállást. Arra gondolok: a jóga segít nekem, hogy jobban önmagam lehessek. 

Andre Borschberg és a másodpilóta, Bertrand Piccard a jóga, a meditáció lelki gyakorlataira támaszkodtak, amelyek segítik a nagy fizikai kihívást jelentő törekvésüket. A Solar Impulse elnöke és társalapítója, Bertrand Piccard megjegyezte: Én saját „hipnózist” alkalmazok, hogy csatlakozzam a belső énemhez. Piccard, most 57 éves, pszichiáter. Így folytatta: Ha a normális életvitel szomorú dolgai között belül kezded el keresni önmagad, akkor az ki fog segíteni a külső világ kényelmetlen helyzeteiből, és tudod majd használni a belső erőforrásokat, a belső energiát.

hírek megújuló energia meditáció jóga hatásai india